2010. december 31., péntek

előtej

Ha már megúsztam a reggeli rosszulléteket, a szédülést, a mellfeszülést és a kívánósságot is, most úgy tűnik, hogy az előtej szivárgását már nem sikerül elkerülnöm. A kéznél lévő könyvekben utánaolvastam, hogy mi is ez pontosan.

A várandósság során az emlő számos változáson megy keresztül: érzékenyebb lesz, megnagyobbodik, a bimbóudvar sötétebbre színeződik. A várandósság 16. hetétől kezd termelődni a híg, átlátszatlan anyag, az előtej (colostrum). A kismamák egy része ekkortól már szivárgást tapasztalhat, ezért melltartóbetétet kell hordania, hogy az előtej ne hagyjon foltot a ruhán. A szivárgás szeretkezés közben is megindulhat, ami zavaró is lehet, bár teljesen normális.
A 25-28. hét között a kismama emlői felkészülnek a születendő baba táplálására. Már megfigyelhető, hogy egy-két csepp előtej (tele baktériumok és vírusok elleni ellenanyaggal) szivárog a bimbóból, vagyis az anyuka készen áll a szoptatásra. Az emberi előtejben például olyan ellenanyagok is vannak, amelyek a megemésztett tehéntej fehérjéi ellen termelődnek.
A nők egy részénél csak a szülés után jelentkezik előtejszivárgás, másoknál a terhesség korai szakaszától kezdve jelen van, de ez nem befolyásolja a szoptatás sikerességét. A tej megindulásának serkentése érdekében a szülés után minél gyakrabban kell a picit mellre tenni. A tej megindulásáig a csecsemő a sűrű, krémes, minden szükségletet kielégítő előtejjel táplálkozik, amely óvja őt a fertőzésektől. A tej megindulása a szülést követő harmadik-negyedik napon következik be. Később minden szoptatásnál először az előtej érkezik, ez csillapítja a pici szomját, majd ezután jön a sűrűbb, táplálóbb anyatej. Összetettségével az anyatej megakadályozza hogy a csecsemő lehetséges allergizáló hatású anyagokkal érintkezzen addig, amíg bélszerkezetének érése meg nem engedi étrendjének bővítését (ez az elválasztáskor következik be).

2010. december 28., kedd

a 28. hét

Túl vagyunk a várandósság első 27 hetén, és az első hármasban töltött karácsonyon is. A mostani, 28. héten a baba hossza kb. 35-37 cm, súlya pedig 1 kg.

A magzat, ha ilyen idős korában születik, akkor – orvosi ellátás mellett – már jó esélye van a túlélésre. Igaz, tüdeje még mindig nem teljesen fejlődött ki, mivel nem jelent meg az az ún. felületaktív anyag (surfactant), amely megakadályozza, hogy a levegővételek között a tüdő összeessen.
A baba agya egyre fejlettebb, összetettebb, és mérete is jelentősen megnövekszik.
Ilyenkor a pici már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még.
Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is észlelhetőek.
Az egyre szűkösebb hely miatt kevesebbet mozog már, és az ultrahangos vizsgálaton sem látszik már egészben.

A kismama melléből ún. előtej (colostrum) szivároghat. A mellen és a hasfalon az erek kékek, jól láthatóak.
Egyes orvosok ilyenkor már kéthetente akarják látni az anyukát, másoknál továbbra is marad a 3-4 hetenkénti vizsgálat. Azt mondják, most érkezett el annak az ideje, hogy a kismama elbeszélgessen az orvossal a szülésről (császármetszés, gátmetszés, alternatív szülés). Vannak, akik tervet készítenek a szülésre, amit egyeztethetnek az orvossal; az anyukák e tervben fejezik ki a vajúdásra, a szülésre és a gyermekágyra vonatkozó kívánságaikat. Persze tudni kell, hogy nem feltétlenül történik minden a terv szerint, de legalább előre összehangolják a kívánságokat, pl. a fájdalomcsillapítást illetően.

2010. december 25., szombat

4D ultrahang

Már jó néhány héttel ezelőtt bejelentkeztünk csütörtökre egy újabb 4D-s ultrahangra, hiszen nagyon kedvező ajánlatra bukkantunk az egyik újságban, így éltünk a lehetőséggel és ismét megnéztük a mi Picinket, csak ez alkalommal egy másik rendelőben.
Hogy most miket tudtunk meg a Kisbabánkról? (Zárójelben a 26-27 hetes magzat Hadlock-féle számítás szerinti mérete szerepel.)
  • Ő most "fejvégű fekvésben", azaz fejjel lefelé tölti mindennapjait,
  • BPD – fejének keresztirányú átmérője: 63 mm (64-68)
  • OFD – fejének hosszanti átmérője, a homloktól a tarkóig: 77 mm
  • AC – hasának kerülete: 221 mm (215-225)
  • FL – combcsontjának hossza: 53 mm (49-51)
  • becsült súlya közel egy kg, egészen pontosan 999 g.
Kicsikét tartottam attól, hogy a karácsonyig tartó akciós ajánlatnak lesz valami hátulütője és nagy csalódás lesz a vizsgálat, de szerencsére kellemesen csalódtam, sőt... Az ultrahangot végző hölgy nagyon kedves volt, a rendelő is hangulatos és jól felszerelt. Száz szónak is egy a vége: elégedett voltam a szolgáltatással, és most már tudom, hogy hová megyek, illetve, hogy hová nem megyek, ha legközelebb 4D-s ultrahangra lesz szükségem.

2010. december 22., szerda

nőgyógyásznál - VII.

Már előre féltem a nőgyógyásszal történő, - várandósság alatti - hetedik találkozástól, mert tudtam, hogy a múlt heti laborvizsgálat eredményét most kapom kézhez.
Féltem, hiszen nem mindegy, hogy az éhgyomorra történő cukros lötty ivását megúszom-e, vagy sem... Szerencsére a vérvétel és vizeletvizsgálat eredménye jó lett, így nem kell átesnem azon a tortúrán, amiről mások elég komoly rémtörténeteket mesélnek.
Ez alkalommal is csak a szokásos rutinvizsgálat, a vérnyomásmérés és a méhfenék magasságának megmérése volt napirenden.
A négyhetente esedékes vizsgálatok alkalmával mindig elmondja az orvos, hogy mi a teendő, milyen vizsgálatokon kell átesni az elkövetkezendő egy hónapban. Ez alkalommal csupán annyit kaptam feladatul, hogy érezzem jól magam a következő négy hét során - ezen kívül más egyébbel nem is kell foglalkoznom.

2010. december 19., vasárnap

a 27. hét

Túl vagyunk az első két harmadon, most kezdődik a harmadik trimeszter! A pici hossza nagyjából 33-36 cm, súlya már 900 g körüli lehet.

A magzat most nyitja ki először a szemét és pislogni is képes, sőt, már szempillái is vannak. Valószínűleg érzékeli a fényeket. Jelenleg 70-80% esélye lenne a túlélésre, mája, tüdeje és immunrendszere működőképes, de azt az időt, amit nem a méhben tölt, inkubátorban kellene töltenie, ha most születne meg.
Mostanra már jól látszanak a baba arcvonásai, ezért a 4D felvétel készítésekor nem áll fenn az a veszély, hogy a felvétel egész idejét végigalussza, most kell kihasználni a lehetőséget! Most már majdnem pontosan úgy néz ki, ahogy majd születésekor fog; külseje egyre inkább hasonlít az újszülöttéhez, ám bőre még mindig nagyon ráncos, de a születését követő pár hét múlva bőre kisimul.

A kismama egyre fáradékonyabb.
Súlya ebben az időben valóban elkezd gyarapodni, és ez körülbelül a 36. hétig így lesz. A várandósság alatti súlygyarapodás nagyon is szükséges az egészséges baba számára. A pluszsúly több helyen oszlik el:
  • A várandósság előtt az emlő átlagos súlya kb. 200 g, ami a várandósság végére akár négyszeres, azaz 800 g is lehet.
  • A súly egy része a testnedveket szaporítja (magzatvíz, vér mennyisége). A vér mennyisége a várandósság alatt 30-50%-kal is megnőhet.
  • És ott van még a baba és a placenta súlya is!
  • Ehhez még hozzájön néhány kiló anyai zsírtartalék is. Így a várandósság alatti átlagos súlygyarapodás 11-13 kg.
De az egészséges étkezés fontosabb, mint az, hány kilót hízik az anyuka. A várandósság nem a fogyókúra időszaka, még túlsúly esetén sem, hiszen az erőszakos súlycsökkentés igen káros a babára nézve, mivel ha a magzat nem jut elég tápanyaghoz, elkezdi bontani a felhalmozott zsírokat, ami toxinokat tartalmazhat. Az egészséges terhességhez szükség van a plusz kilókra!
A várandósság alatt kellemetlen tünetként jelentkezhet az orrdugulás, orrvérzés. A várandósság alatt az orrdugulás általában azért jelenik meg, mert az orrnyálkahártyába több vér jut, ezért megduzzad a nyálkahártya, emiatt az anyuka nem kap levegőt. E mellé orrvérzés is társulhat, ekkor még kellemetlenebb a helyzet.
Ekkor már fontos napközben is gyakran ledőlni, oldalfekvésben szunyókálni, de ha még dolgozni kell, akkor egy kanapét kell(enne) keresni, amin el lehet tölteni 15-30 percet, hogy a pici is ellazulhasson a pocakban.

2010. december 18., szombat

a 26. hét

Most, a 26. héten a pici hossza nagyjából 32,5 cm, súlya közel 800 g.

A magzat bőrén keresztül látszanak az erek, bár bőre egyre vastagabb és mostanra az átlátszóból már áttetszővé vált. Az agyhullámok fejlődésének köszönhetően még érzékenyebbé válik a hangokra és előfordulhat, hogy ritmusos mozgással reagál a hallottakra. Szemhéjai nyiladoznak, így már érzékeli a világosság és sötétség közötti különbséget. Tüdeje folyamatosan fejlődik, de tökéletes csak a születés idejére lesz. Kialakul a szemszíne is.
Az újszülöttek kék-kékesszürke vagy sötétbarna szemmel jönnek világra, de ez az első hat hónapban ez megváltozhat.

A kismama számára most nagyon fontos az alvás. A bőr feszülése miatt a has viszkethet, de el szokott múlni, ha mégis tartósan fennáll, szólni kell az orvosnak. A testápoló olajak ilyenkor sokat segíthetnek, de csak természetes, hozzáadott illatanyagoktól mentes termékeket szabad használni, mivel a bőrön keresztül elég sok anyag fel tud szívódni és erre nincs szüksége a picinek.
A máj nem megfelelő működésére utalhat, ha az anyuka csalánkiütésre emlékeztető kitüremkedéseket észlel, ilyen esetben mindenképen szólni kell az orvosnak, mert ez esetben kivizsgálás szükséges.
Fontos a tornagyakorlatok, a séta, az úszás folytatása.
A méhboltozat félúton van a köldök és a szegycsont között.

2010. december 15., szerda

a 3. laborvizsgálat

Ma hajnalban ismét laborvizsgálatra mentem, most teljes vérkép és vizeletvizsgálat, valamint vércukormérés volt soron.
Már előre féltem a vércukor méréstől, mert rengeteg rémtörténetet lehet hallani a tömény cukros löttyös vizsgálatról. Igaz,  nekem az orvos csak annyit mondott, hogy egyek reggel egy zsemlét és igyak meg egy pohár tejet, majd 1 órán belül jelenjek meg a laborban. Szerencsére a vércukormérés miatt soron kívül mehettem vérvételre.
Az eredményről jövő héten majd az orvosom tájékoztat, és amennyiben az érték nem megfelelő, majd csak akkor következik a terheléses, 2 dl-es cukorszirupos tortúra.

2010. december 12., vasárnap

varrótanfolyam - első alkalom

Hasznos dolog a varrás, hiszen jó tudni, hogy hogyan lehet megjavítani egy elszakadt ruhát, felvarrni a nadrág szárát, vagy azt, hogy hogyan kell saját kezűleg, apró, egyedi ajándékokat készíteni.

Egyelőre még nem foglalkoztatott annyira ez az egész, hogy rászánjam magam egy varrótanfolyamra. De a varrás apró rejtelmeinek megismerése most még talán belefér az időmbe, ráadásul a megszerzett tudás nem is olyan sokára még hasznos is lehet, mivel a nemsokára megérkező kis ember és a szűk család részére is rengeteg egyedi dolgot gyárthatok és akármennyire is jó gyerek lesz a pici, biztos néha-néha elszakít pár ruhát.
Nem túl régen vettem észre az interneten egy nagyon jó paraméterekkel rendelkező, kezdők számára induló varrótanfolyamot. Az oktatás tegnap kezdődött el. A 9 alkalmas, 45 órás varrótanfolyam délután 2-kor kezdődik és este 7-ig tart. Ennél az időpontnál jobbat elképzelni sem tudok: hiszen még hétvégén sem kell korán kelni, és az ebédet is nyugodtan el lehet fogyasztani, ráadásul még esti program szervezésekor sem tesz keresztbe. A tanfolyam a Király utcánál van, azaz itthonról 20-25 perc alatt oda is tudok érni.
A kezdő csoport szerencsére tényleg az alapoktól vezet be a varrás rejtelmeibe. Az első órában megismerkedtünk a varrógéppel, befűztük a cérnát és egy órával az óra kezdete után már anyagot kaptunk a kezünkbe, hogy megtapasztalhassuk hogyan is működik a szerkezet, ami előttünk van. Az első alkalom végére már 7 darab gyakorló feladaton voltunk túl. De a gyakorlati oktatás kiegészítéseként még ajándék DVD-t is kaptunk, amin oktatóvideókon keresztül további érdekes és hasznos fortélyokat lehet megismerni.
A tanfolyamot bár nincs házi feladat, de a szervezők ajánlják az itthoni gyakorlást is, hiszen a feladok csak plusz gyakorlással tudnak kifinomulni és berögzülni. Sajnos egyelőre nálunk nincs kéznél varrógép, de talán hamarosan erre is kitalálunk valamit, ami segíti az itthoni felkészülést.

fogorvosnál - II.

Sajnos rajtam kívül álló ok is közrejátszott abban, hogy július vége óta nem látogattam meg a fogorvost. De pénteken ismét – a várandósság ideje alatt immár másodjára – felkerestem azt az embert, aki évek óta figyeli a számban lévő történéseket.

Van pár dolog, amivel kapcsolatban nem értek egyet vele, az egyik a terhesség. Ő ugyanis előszeretettel használja ezt a kifejezést, hiszen sokat tapasztalt orvosként látja, hogy ez igen is teher, ha máskor nem, hát az utolsó néhány hónapban mindenképp.
Elképzelhetőnek tartom, hogy a test számára valóban nehézséget, terhet jelent a babavárás, hiszen rengeteg kellemetlen velejárója van, ilyen pl. a lábdagadás, és ilyen a hormonális változások miatt bekövetkező terhességi fogínygyulladás is. Már a várandósság elején a fogíny megduzzad, azonban kellő odafigyeléssel és rendszeres fogászati ellenőrzéssel a kellemetlen következmények elkerülhetők, a komolyabb baj kialakulása megelőzhető. Az orvos szerint ránézésre szerencsére az ínyem egész jó állapotban van, de a hátsó fogaimnál végzett fogkő-eltávolításnál már elég rendesen vérzett az ínyem. Így nincs más hátra, mint az alapos itthoni fogápolás, és a rendszeres megjelenés a fogorvosi rendelőben.

koncert

Szerda este - a legutolsó szülésre felkészítő előadás meghallgatását követően - John Lennon halálának 30. évfordulójára rendezett emlékestre mentünk.

A nőgyógyász véleményét is kikértük, nem árt-e a picinek a nagy zaj. De az orvos megnyugtatott: a baba a mozgásaival úgyis jelzi, ha nem érzi jól magát, tehát nyugodtan elmehetünk a december 8-ai emlékestre.
A rengeteg fellépőt felsorakoztató háromórás koncert szuper volt! Szerencsére a pici is jól viselte az esti bulit, és a koncert végén csak én voltam kissé nyűgös, mivel a magas sarkú cipőben töltött 4 és fél óra álldogálás már nem igazán tett jót a lábamnak, talpamnak.

2010. december 11., szombat

Szülésre felkészítés - 6. óra

E hét szerdán elérkezett az utolsó előadás, mely a babaápolásról és szoptatásról szólt.

Először a szülés idejére beszerzendő papírokat ismertették házasságban, illetve „csupán” élettársi kapcsolatban élő szülők számára.
Az előadás további részében megtudtuk, mire lehet szüksége a babának és az anyukának a kórházban töltendő legalább 72 óra alatt. Hallhattuk, hogy hogyan viselkedik a baba a születését követő napokban. Értesültünk az utóbbi években megváltozott babafürdetési szokásokról, a szoptatással kapcsolatos tudnivalókról, valamint a babahordozással kapcsolatban is hasznos információkat szereztünk be.

Ez a 6 alkalom stabil alapot adott arra, hogy ne bizonytalanul folytassuk a még előttünk álló időszakot, legyen szó várandósságról, vagy csecsemőgondozásról.

2010. december 5., vasárnap

a 25. hét

Túl vagyunk az első hat hónapon, most kezdődik meg a 25. hét, ami már a hetedik hónap első hete! A magzat hossza 31-35cm, súlya már nagyjából 700-850 g.

A magzat egyre életképesebb és erősebb; mostantól hetente kb. 1 cm-t nő és egyre jobban hízik. A bőre már kevésbé átlátszó, de még mindig gyűrött. A gerinc szerkezete és a csontozat egyre erősebb lesz, és javul a kézügyessége is, teljesen ökölbe tudja már szorítani kis kezét.
Már felismerhető egyfajta alvási ritmus nála. Bár továbbra is élénken mozog, ettől az időtől kezdve kevesebb helye van a forgolódásra.
Az orrlyukak kinyílásával és a tüdőben kifejlődött erekkel a pici légző mozgásai rendszeresednek.

A kismama a baba várásának ebben az időszakában valószínűleg még nagyon jól érzi magát.
Az anyuka szíve és tüdeje 50%-kal többet dolgozik a normálisnál. Ha alvásnál fáj a kismama szíve, vagy nem kap jól levegőt, tegyen a feje és a vállad alá párnát!
A babavárással nem csak azért szalad fel több kiló, mert az étvágy igencsak megnő, hanem azért is, mert a szervezet magzatvédő viselkedése is felelős a hízásért, mivel a kicsi táplálásának biztosítása érdekében a bevitt táplálék tovább marad a gyomorban, hogy így több tápanyag szívódhasson fel. Ráadásul a várandósság alatt nyilván csökkenteni kell a testedzések intenzitását. Az egészséges súlygyarapodás a 30. hétig 9-11kg. Ha az anyuka odafigyel arra, hogy mit eszik, és folyamatosan mozog, nem okoz majd nagy gondot szülés után a test eredeti állapotának visszanyerése.
A székrekedés is általános velejárója az áldott állapotnak, ennek leküzdésében rost tartalmú ételek fogyasztása segíthet.
Már időszerű a gyerekszoba berendezésére is gondolni, illetve arra, hogy hol aludjon a kicsi, bár – mások tapasztalatai alapján – a baba érkezésével még minden megváltozhat. Ez az időszak a legalkalmasabb a babaholmik megvásárlására is, mivel a második trimeszterben még igen aktív a kismama, több ereje van mászkálni, hiszen a várandósság utolsó trimeszterében jellemző lesz a fáradékonyság és az anyukának nehezére esik vásárolni, cipelni.
Lassan a Pici nevén is el kell gondolkodni, bár ez gyakran nagy harcot jelent az apuka és az anyuka között. Ilyenkor ajánlottak még a külföldi utazások is, mivel vannak országok, ahova az állampolgárság kiadása miatt a 28. hetes várandósokat már nem engedik be, nehogy ott szülessen meg a baba.

2010. december 2., csütörtök

a 24. hét

Elérkezett a 24. hét, azaz a 6. hónap legutolsó hete!
A baba most 30-33 cm körüli, súlya megközelítőleg 600 g.

A magzat teljesen kiformálódott és bőre alatt továbbra is halmozza a hőtárolást szolgáló zsírt. Az újszülöttnek híresen rossz a hőszabályozási készsége, ami különösen a koraszülött babák esetében jelenthet problémát. Ha a baba most születne, már koraszülöttnek számítana, bár még orvosi segítséggel is igen csekély esélye lenne az életben maradásra. Tüdeje ugyanis még nem tudná önállóan ellátni feladatát.
Izzadtságmirigyei kezdenek kialakulni.
A 24. hétre kifejlődnek egyensúly érzékszervei, a félkörös ívjáratok, melyeknek köszönhetően a kicsi már érzékeli, hogy a méhben fejjel lefelé vagy fölfelé helyezkedik el.
A fehérvérsejtek termelődése is megkezdődik, melyek fontos szerepet játszanak a betegségek elleni küzdelemben.

A kismama köldöke fölé ér már a méhfenék.
Hamarosan érdekes tüneteket észlelhetők: kézzsibbadás, lábdagadás, derékfájás, amik mind a várandósság velejárói, de előfordulhat a köröm töredezése is. Pozitív változások is történnek, hiszen eltűnhetnek a pattanások, kisimulhat a bőr és dúsabb lehet a haj, de a szülés után minden visszarendeződik majd.
Az anyuka fontos, hogy ismerje a koraszülés jeleit. A koraszülés gyakoribb nyáron, ezért egyes vélemények szerint a kiszáradás okozza, tehát fontos minél több vizet fogyasztani.
Az alábbi tünetek bármelyike utalhat koraszülésre, tehát észlelésükkor azonnal orvoshoz kell fordulni:
  • óránként 5-nél több méhösszehúzódás vagy görcs
  • élénkpiros hüvelyvérzés
  • az arc vagy a kezek duzzanata (a preeklampszia, azaz a terhességi magas vérnyomás jele)
  • fájdalom vizelés közben, ami húgyúti, hólyag- vagy vesefertőzésre jele lehet
  • éles vagy tartós gyomorfájdalom (a preeklampszia jele)
  • heveny vagy folyamatos hányás (a preeklampszia jele)
  • hirtelen tiszta, vízszerű folyadék ürülése a vaginából 
  • tompa hát-, vagy derékfájdalom
  • erős nyomás a medencében

2010. november 29., hétfő

védőnőnél - III.

Kíváncsian vártam a mai napot, hiszen ez alkalommal új védőnő fogadott. Reméltem, hogy szimpatikus és felkészült lesz, hiszen a könyvek azt írják, hogy "a védőnő a várandós anya legfőbb támasza". Bár sejtettem, hogy nem lesz annyira talpraesett és naprakész, mint az, akivel szerencsém volt ő előtte megismerkedni, de sajnos a mai találkozás minden várakozásom alulmúlta.
Az új, szinte pályakezdő védőnő be sem mutatkozott, rögtön letegezett és a találkozásunk csak a vizeletvizsgálatra, vérnyomásmérésre, testsúly-ellenőrzésre, valamint a pici szívhangjának meghallgatására korlátozódott. Ez alkalommal nem gazdagodtam hasznos információval, bár, jelenleg nekem sem volt kérdésem - de feltételezem, hiába is lett volna...
Szerencsés vagyok, mert az előző védőnő személyében olyan embert ismerhettem meg, aki felépített bennem egy pozitív képet a védőnőkről (ő az idejét is jobban szervezte, hiszen várnom egyik alkalommal sem kellett - nem úgy, mint most), de e mellett még azért is, mert nincs semmi gondom a babavárás idején, így nem vagyok kiszolgáltatva egy tapasztalatlan védőnő szolgálatainak.

2010. november 28., vasárnap

intim torna

Amikor elérkezik a Baba világra jövetele, szeretném, ha minél gördülékenyebben menne minden; ha lehetőség van rá, szeretném megkönnyíteni a dolgom. Ezért döntöttem úgy, hogy a mostani hétvégét a tudásom gyarapítása érdekében egy tanfolyamra áldozom, tehát ismét valami újba vágtam bele, és ez az intim torna.
A tornát ismertető honlap azt írja, hogy az alábbi esetekben torna különösen fontos:

  • ha valaki jó formában szeretné magát érezni a húgycső, a hüvely és a végbélzáróizom területén
  • ha szeretne felkészülni a szülésre
  • ha valaki a szexualitását kívánja izgalmasabbá tenni
  • ha szülés után szeretne újra lányosan fiatalos lenni a gáton
  • változókor előtt
  • ha a menstruációt nehezen éli meg
  • ha nőgyógyászati, urológiai, emésztőszervi funkciózavarai vannak
  • ha görcsösek a rejtett izmai
  • visszatérő vagy hosszan tartó alhasi problémák esetén a betegséggyártó forgatókönyv felismerése (mióma, ciszta, gyulladások, babátlanság, menstruációs rendellenességek, szexuális zavarok...)
A kétnapos, reggel fél 9-kor kezdődő tanfolyamon rengeteg érdekességről hallottam, hiszen a két nap anyaga nem csak a mozdulatokról és tornagyakorlatokról szólt, hanem rengeteg, meglévő betegség kialakulásának lehetőséges okainak bemutatásáról is. Természetesen a sok, tanulságos történet mellett a tanfolyam tornagyakorlatait is átvettük, és a megtanított gyakorlatokat napi rendszerességgel kell végezni, hiszen eredmény csak úgy várható.

2010. november 24., szerda

szülésre felkészítés - 5. óra

A mai napon, azaz az utolsó előtti felkészítő órán a fájdalomcsillapítással ismerkedhettünk meg részletesebben.

Már az előadás legelején hallhattuk, hogy az orvoslásban csak a XIX. század közepe óta használnak fájdalomcsillapítót - már belegondolni is rossz, mennyire lehetett kellemetlen csupán egy fej- vagy fogfájás, a műtétekről nem is beszélve.
Tisztában vagyunk azzal is, hogy fáradtság esetén sokkal lejjebb van a fájdalomküszöb.
Megtudhattuk, hogy a szülés során milyen - gyengébb-erősebb - gyógyszeres fájdalomcsillapítási lehetőségek állnak rendelkezésre. Információt kaptunk azzal kapcsolatban is, hogy a kórházban - bár statisztika nem készült - az anyukák fele fájdalomcsillapítás nélkül hozza világra kisbabáját.

Az óráról órára begyűjtött infók megnyugtatnak, hiszen sok éve szülészeten dolgozóktól lehet ismerethez jutni, akik rengeteg pozitív példát hoznak fel az előadásokon.

2010. november 23., kedd

nőgyógyásznál - VI.

Kereken egy hónappal ezelőtt jártunk utoljára ebben a rendelőben.
A mostani rendelésen az orvos olyan vizsgálatot végzett, amilyenben augusztus eleje óta nem volt részem, azaz le kellett vetkőzni... Ekkor a nőgyógyász kitapintotta a méhszájat és a hasat, ebből az orvos érzi, hogy minden megfelelően fejlődik-e. Az orvos a baba folyamatos növekedését is figyelemmel kíséri, ezért ez alkalommal is megmérték mérőszalaggal a méhfenék magasságát, de volt vérnyomást is.
Szerencsére aggódni most sincs okunk, hisz továbbra is minden úgy halad, ahogyan kell.

2010. november 21., vasárnap

a 23. hét

Egy újabb hét telt el, ez már itt a huszonharmadik! A pici hossza (magassága) 28 cm körül lehet, súlya nagyjából 450-500 g.

A magzat növekedése folytatódik, a pici készül a születésre, és egyáltalán nem zavarják az anyuka méhösszehúzódásai. A baba sokat mocorog, forgolódik, hiszen még van helye mozogni, de már egyre kevésbé tudja teljesen kiegyenesíteni a kezét és lábát; hihetetlen, hogy milyen pozíciókat képes felvenni.
Mostanság rakódik a bőre alá a zsírréteg, ami a bőrét feszessé teszi, és rózsaszínűre színezi, hiszen a pici testének felszíne most még vörös, bőre ráncos, sokat kell még híznia. A bőrét fedő magzatpihe sötétebb árnyalatú.
A baba kézkörmei már majdnem teljesen kialakultak. Érdekesség, hogy születés után a baba körme fokozatosan válik el a körömágytól. Ezért a születést követő hetekben nem is kell vágni a papírvékony körmöket, maguktól letöredeznek. A pici körmét csak akkor kell vágni, ha a körömágyat a művelet során már biztosan nem sérti meg az olló, csipesz.
Alakul az ún. meconium, a magzatszurok, ami a baba első széklete.
Ezekben a hetekben jelenik meg először a baba alvásában az ún .REM, a gyors szemmozgásos fázis.
A pici ebben az időszakban remekül látszik a monitoron, és már nem olyan sovány, ezért jobban is mutat a képernyőn, most igazán érdemes kihasználni a lehetőséget a 4D ultrahangra.

A kismama a baba csuklása miatt érezheti a pocak apró rángásait. Ez a csuklás, a nyelés és a légzés gyakorlása miatt van, hiszen a pici a magzatvízből próbál kortyolni, és levegőt venni. A csuklás teljesen természetes dolog, a babát egyáltalán nem zavarja. A lenyelt magzatvíz megemésztésére a kicsi gyomra, bélrendszere már eléggé fejlett, és a megemésztett magzatvízből lassan termelődik a magzatszurok. Az anyuka erősebbnek érzi a mozgásokat, hiszen a pici folyamatosan mozgatja izmait.
Már akár összehúzódások is tapasztalhatók, ezek az ún. Braxton-Hicks kontrakciók. Ezek az összehúzódások nem különösebben fájdalmasak, a menstruációs görcsökhöz hasonlóak. A baba csuklása, mozgása, nagyobb erőfeszítés, lépcsőzés, testmozgás, stressz helyzet vagy egy fárasztó nap, valamint szeretkezés is kiválthat összehúzódásokat, de vízhiányosságra is utalhat, ezért érdemes több folyadékot bevinni a szervezetbe. Ezek a befeszülések segítik a méh tágulását, lassú növekedését. Ha ezek a kontrakciók fájdalmatlanok és rövid ideig tartanak, akkor nincs ok aggodalomra. Ha túl fájdalmasak az összehúzódások, vagy egy óra alatt négyszer-ötször is jelentkeznek, ezt mindenképp tudatni kell kezelőorvossal, mert koraszülésre is utalhat. A méh egyébként a nő életének minden szakaszában végez összehúzódásokat, azonban érezni csak akkor lehet, ha a méh tele van.
Mivel a magnézium hozzájárul az idegek, izmok, szövetek egészségesen tartásához, pótlásával elősegíthető a méh ellazulása, azonban a vas fokozza az izmok összehúzódását, és a kimerülés ellen is védelmet nyújt, de erre is szükség van, hiszen az oxigénszállítást biztosítja.
Néhány centivel a köldök fölött található a méh csúcsa, ezáltal a tüdődnek egyre kevesebb hely jut, így a légszomj lassan mindennapossá válhat. Frissebbnek érezhető a levegő az orrnyálkahártya vagy csak a cimpa környékének benedvesítésével, ezáltal kellemesebbé tehetők a hétköznapok.
A méh lassan megemeli a gyomrot is, így a nyelőcső alsó vége a gyomorsavval érintkezhet. Ez kellemetlen, gyomorégő érzést adhat. Ez a tünet enyhíthető, ha az anyuka gyakrabban és kevesebbet eszik.
A hormonális változások miatt előfordulhat, hogy néhányan nehezebben viselik a kontaktlencsét, rosszabbul látnak, vagy fáj a szemük. Súlyosnak tűnő esetben érdemes felkeresni a szemorvost.
Teljesen természetes, ha a várandósság elején tapasztalható hangulatingadozás most ismét jelentkezik. Ez az érzelmi hullám még két alkalommal biztosan jelentkezni fog: egyrészt a szülés előtt, másrészt a szülést követő hetekben érkezhet el a sírós hangulat. Ezt jobb, ha az apuka is tudja, és ezeket a heteket jobb, ha piszkálódás és kritika nélkül éli végig.

2010. november 17., szerda

szülésre felkészítés - 4. óra

A mai előadásra is sokan érkeztek, a terem ez alkalommal is megtelt, most a gyöngéd születésről kaptunk bővebb információt.
Az előző előadások alkalmával betekintést nyertünk a szülés történéseibe, most pedig a születést követő 2-3 óráról tudhattunk meg ezt-azt. Ott bent, ő még teljesen más közegben van, most még úszkál, de a születését megelőző néhány hónapban már egyre szűkösebb lesz a helye. A szűk helyről zajos, fényes helyre érkezik, ahol elveszettnek érzi majd magát, hiszen szabadon nyújtózkodhat a szinte határtalan térben. Már tudjuk, hogy a babával mi fog történni, miután megérkezik közénk, azaz ismerethez juthattunk azzal kapcsolatban, hogy a kórház a babának nagy tortúrát jelentő szülést hogyan teszi gyengédebbé, kellemesebbé.

2010. november 14., vasárnap

a 22. hét

Most kezdődik a 22. hét! A kicsi hossza kb. 27,5-29 cm, súlya 450-500 g körüli.

A magzat növekszik, és készül a méhen kívüli életre. A kicsi mozgása elég változatos képet mutathat: néha ficánkol, néha nem csinál semmi különöset. Most még könnyedén úszkál a magzatvízben, amiből rendszeresen kortyol – így gyakorolja a szopó mozdulatokat, a nyelést és fejlődik az emésztőrendszere, és – valószínűleg – értékes tápanyagokhoz is jut. A magzatvízben található anyagok emésztésével folyamatosan gyűlik a magzat vastagbelében mekónium. Ez, a várandósság 17. hetétől a bélrendszerében termelődő magzatszurok elpusztult sejteket, zsírnemű anyagokat, és epefestéket tartalmaz, némi bélnedvvel keverve. A mekónium sötétzöld színű, ragadós anyag, majdnem olyan, mint ténylegesen a szurok. Ez az újszülött első széklete, amely a szülést követő első napokban sötétzöld, ragacsos anyag formájában távozik a baba szervezetéből.
A fülében lévő, halláshoz elengedhetetlen szerve a csiga mostanra éri el végleges méretét. Ez már az élete során sem növekszik, felnőtt korában is ugyanekkora lesz. Mivel hallószerve kifejlődött, már sok mindent hall odabent, ezért nem szabad megfeledkezni az éneklésről, dudorászásról, zenehallgatásról. De a hirtelen zajokat kerülni kell, a stresszes, kiabálós helyzeteket pedig teljes mértékben ki kell iktatni. Már most harmóniát kell teremteni kint is, és odabent is. A magzat érzékszervei egyre fejlettebbekké válnak, egyre inkább érzékeli a tapintást és a hangokat is.
Már kialakult a szemöldöke, a lány babáknál a méh, a petefészek és a hüvely is, a fiúknál pedig leszállnak a herék a hasüregből a herezacskó felé.

A kismama most, a második trimeszterben még mindig elég jól érzi magát, és meglehetősen aktív, hiszen várandósságának nyugalmasabb szakaszába érkezett. (Már persze csak az, aki eddig nem ott volt.) Ha minden rendben van, akkor az anyuka most leginkább azt észleli, hogy nem érez semmi különöset. Az első trimeszterben felhalmozódott stressz lassan kiürül, a kismama felszabadultabb lesz.
A mellből szivárgó folyadék egyrészt az előtej, másrészt a mell körülötti csomócskák termelte folyadék, ami a mellek védelmére képződik. A mell egyre lágyabb és folyamatosan nő, ezért ajánlatos egyszerre csak 1-2 db, várandósoknak készített melltartót venni, mivel annak szükséges méretei is folyamatosan változnak.
Ha vizesedik a láb, sok folyadékot kell fogyasztani, és ne lógjon, inkább vízszintes helyzetben legyen a láb, akár úgy, hogy egy másik széken pihen meg. A lépcsőzés erősíti a vádlikat, de az álldogálás, ácsorgás nem tesz jót, és a csoszogást is kerülni kell. Fontos minél kevesebbet állni és tehermentesíteni a lábat, amikor csak lehet. A sok állástól visszerek jelenhetnek meg a lábon. A tapinthatóan megduzzadt visszértágulatok a szülést követően lassan visszahúzódnak, de a seprűs hajszálerek tágulatai pirosan ott maradnak a bőrön. A lapos talpú cipők erős terhelésnek teszik ki a hátat, azonban a tűsarok sem okos döntés, ezért nagyon fontos a megfelelő cipő kiválasztása.
A kismamának megnő az aktivitása, lassan úrrá lesz rajta a fészekrakó ösztön. Megkezdődik a lakás kitakarítása, fertőtlenítése, a párok fejben elkezdik tervezgetni a kiságy helyét, a babaszoba kinézetét. Néhányan már meg is vásárolták az első babaholmikat.
Ebben az időszakban fokozódik a nemi vágy. A szeméremtájék fokozott vérellátásának köszönhetően a nő ebben az időszakban érzékenyebb, mint azelőtt. Sok kismama ezért szexuálisan sokkal aktívabb a második trimeszterben, mint a terhesség előtt volt. Vannak, akik életükben először élik át az orgazmust. Az éjszakai nyugodt alvás egyre nehezebb. Gyakrabban jelentkezik a vizelési inger, ami megzavarja az álmot. A tomboló hormonok hatására a kismama gyakran izzad, főleg alvás közben, az sem ritka, hogy nyakig vizesen kel fel álmából.

2010. november 13., szombat

újabb vásárlási tapasztalat

Ma ismét bababoltban jártunk és ismét vásároltunk. Az első olyan termékünket sikerült beszereznünk, amit a Baba is használhat majd akkor, amikor megszületik.

Most vettük meg a szoptatós párnát, hiszen már a baba érkezése előtt is jó szolgálatot tehet, hiszen az olvasottak és mások várandós tapasztalatai alapján várható, hogy hamarosan megkezdődik az az időszak, amikor már nehezebb az alvás a kényelmetlen testhelyzet miatt. Remélem, hogy a párna segítségével át tudom vészelni a zűrösnek ígérkező éjszakákat, bár egyelőre nincs semmi gondom a kényelmes alvási pozíció megtalálásával.

De ma már sikerült tesztelni is az új ágyneműt, hiszen - a készülő jégpálya megtekintését, az ebédet, a vásárlást és a rövidke, Hármashatárhegyen tett sétát követően - kellőképp fáradtan érkeztünk haza, így délután pár órát pihentünk. A délutáni alvásnál magam mellé vettem a párnát, ami közel olyan hosszú, mint én, miközben oldalt fekve összegömbölyödök, így könnyen a fejem alá tudtam rakni úgy, hogy közben a lábam is kényelmesen megpihent rajta. Eddig úgy néz ki, hogy bevált; későbbi tapasztalatokról meg majd később számolok be.

Az interneten utánanéztünk annak, hogy más, nagyobb, ismertebb babaáruházban milyen áron kapható ilyen párna, és ahhoz viszonyítva kevesebb, mint a feléért sikerült hozzájutnunk.

2010. november 12., péntek

szülésre felkészítés - 3. óra

Az e heti előadás témája a szülés során szükséges relaxáció volt. Mivel a szülés során olyan fájdalom lép fel, mely el nem kerülhető, ezért jó tudni, hogy hogyan csökkenthető a fájdalom gyógyszeres fájdalomcsillapítás nélkül.

Sajnos többen voltunk a mostani előadáson, mint amennyi hely volt a teremben, így a szomszéd helyiségből kellett plusz székeket szerezni. De nem csak a székszerzés volt problémás, hanem a lazító és légzőgyakorlatok során szükséges levegő mennyisége is.

Megnyugtató volt hallani, hogy relaxációval és helyes légzéssel csökkenthető a szüléskor várható fájdalom. Nem kis igazság van abban, hogy minél több infót szerzünk be a szüléssel kapcsolatban, annál kevésbé félünk tőle.

2010. november 9., kedd

II. ultrahang szűrés

Ma volt a II. ultrahang szűrés, az ún. genetikai ultrahang. "E vizsgálaton ellenőrizhető a magzati anatómia, koponya, arc, gerinc, szív, rekesz, hasfal, vesék, húgyhólyag, végtagok, lepény, köldökzsinór, magzatvíz, szükség esetén az artéria uterina áramlása. A vizsgálat célja a fejlődési, chromosoma-rendellenességekre utaló jelek kellő korai időben történő felismerése, egyéb kóros állapotok, kóros placentatio felismerése, a pontos terhességi kor meghatározása." (Forrás.)

Itt, a vizsgálaton ismét megtudtunk Picurkánkról pár naprakész paramétert:
  • BPD – a fej keresztirányú átmérője: 46 mm
  • OFD – a fej hosszanti átmérője: 60 mm
  • HC – a fej kerülete: 172 mm
  • AC – a has kerülete: 153 mm
  • FL – combcsontjának hossza: 33 mm
A mért értékek alapján Ő most 20 hetes és 1 napos.


Szerencsére a vizsgálaton mindent rendben találtak.

AFP szűrővizsgálat - II.

Most kaptam kézhez az 1 hónappal ezelőtti szűrővizsgálat eredményét. A MOM értékének 0,8-2,5 közöttinek kell lennie, nálam ez az érték 1,37, azaz továbbra is minden rendben van.

a 21. hét

Most telt el a várandósság félideje, azaz ez már itt a 21. hét! A kicsi hossza kb. 25-28 cm körül lehet, súlya most nagyjából 300-400 g.
Ezen a héten a Hadlock-féle számítás alapján a kicsi méretei:
  • BPD – a fej keresztirányú átmérője: 50 mm
  • HC – a fej kerülete: 188 mm
  • AC – a has kerülete: 160 mm
  • FL – combcsontjának hossza: 36 mm

A magzat nagyütemű növekedése lelassul, de szervei tovább fejlődnek, napi ritmusa már kialakult. Méhen kívül egyelőre életképtelen, de minden nappal egyre nőnek az életben maradási esélyei. Tüdeje is még igen fejletlen, a tüdőhólyagocskák éppen csak a születés előtti hetekben alakulnak ki. A magzatvíz új funkciója, hogy a pici már képes a benyelt kortyokból cukrot felvenni és feldolgozni, a kicsit azonban még szinte teljes mértékben a méhlepény táplálja. A csontvelő fokozatosan kezdi átvenni a sejttermelődésért felelős szerepet a magzati májtól és léptől.
Bőre még vöröses, vérerei átlátszanak, bár már egy ideje termelődik a zsírréteg a bőr alatt, ami majd rózsaszínűre varázsolja a babát, de ez a folyamat igen lassú.
A pici még mindig szabadon mozoghat a magzatvízben, sokat forog, rugdos, kalimpál, de a második trimeszter végén megállapodik, és általában befordul fejjel lefelé, bár vannak babák, akik csak a harmadik harmad végére veszik fel ezt a helyzetet, azonban a babák mintegy 3-4%-a farfekvéses marad.
Külső nemi szervei most már elég fejlettek ahhoz, hogy ultrahang vizsgálaton – ha a baba is akarja – biztosra tudják mondani a baba nemét. Általában a fiúk neme biztosabban meghatározható, de előfordulhat az is, hogy nem sikerül eltalálni a baba nemét.

A kismama hasa olyan ütemben nő, ami komoly feladatot jelent a bőrnek. Bár érdemes a várandósság alatt zsíros krémekkel kenegetni a bőrt, de sajnos a striák kialakulása teljes egészében genetikus, így ha valakinek hajlama van rá, akkor enyhíteni tudja a kialakulást, de elkerülni nem. A striák a szülés után is megmaradnak, de színük elhalványul.
A méh magasabb elhelyezkedése miatt a gyomor nekifeszül a rekeszizomnak, s ezért a tüdőnek is kevesebb hely jut. Ez a felelős az étkezések utáni nehezebb levegővétel miatt. Mind ez csökkenthető, ha az anyuka kisebb adag ételeket fogyaszt.
A növekvő teher cipelése miatt különösen fontos a helyes testtartás is. A kismama érzékenyebb lehet az időjárási frontokra, mint azelőtt, és ugyanez az érzékenység igaz lehet a babára is.

2010. november 2., kedd

vásárlási tapasztalat

Mivel már nem csak a fürdőruhám egyre kisebb rám, hanem a kabátom cipzárját is egyre nehezebb összehúznom, ezért úgy gondoltam, hogy be kellene szereznem egy jó kis télikabátot, amit ha jön a hideg, akkor be tudok gombolni, és miután összehúztam magamon, mégsem érzem magam benne úgy, mint akit fojtogatnak.
A nagy túrának ígérkező kabátkutatás egész szerencsésre sikeredett, hiszen a második üzletben, ahová betévedtünk, már meg is találtam a számomra megfelelő ruhadarabot. De ennél sikeresebb a történet, hiszen egy újabb olyan üzletre bukkantunk a legközelebbi bevásárlóközpontban, ahol az eladó kedves, segítőkész, de mégsem tolakodó.

2010. október 31., vasárnap

a 20. hét

Már a hátam mögött van 19 hét, azaz ez már itt a 20. hét! A magzat ülőmagassága 14 cm, teljes hossza 25 cm körüli, súlya már minimum 250 g, de elérheti a 280-340 g-ot is, ebben az időszakban hetente 80-100 g-ot gyarapszik.

A magzat haja nőni kezd.
A sok mocorgásnak köszönhetően a baba karja és lába egyre erősebb. Ha a mama hasára az apuka ráteszi a kezét, akkor már ő is érezheti a baba mozgását, amikor a pici erősebben rugdos.
A kicsi a kívülről beszűrődő hirtelen zajokra megijed, de már érzékeli a kellemes zenét is. Most már el lehet kezdeni beszélgetni vele, bár érteni nem fogja, de a hanghordozáshoz hozzászokik, így születés után ez alapján felismeri a hozzátartozókat.

A kismama már érzékelheti, hogy a kicsi mikor alszik, és mikor van ébren.
A baba fejlődésének köszönhetően a pocak egyre kerekebb. A méh gyors növekedése miatt a köldök most már kitüremkedhet, ami így is marad egészen a szülésig.
Vannak kismamák, akiknek nehezebben megy a légzés,;gyakran légszomj alakulhat ki, mert a belső szervek nyomhatják a tüdőt, ezért különösen fontos a helyes testtartás. Ez általában addig tart, amíg a baba „le nem száll” a medencébe. Első várandósságnál ez általában 4-6 héttel a szülés előtt következik be, a továbbiaknál már csak a vajúdáskor.
A kismama szervezete már most elkezd készülni a szülésre. Egyfajta hormon termelése teszi majd lehetővé, hogy a medence csontos részei között a baba átférjen majd. Az ízületek fellazulásával, esetlennek, ügyetlennek érezheti magát az anyuka.

pihi van

Igen, pihenünk! A mostani hétvégét és a hétfőt Hajdúszoboszlón töltjük.
Utoljára július elején jártunk itt, akkor még kettesben... Nyáron a csúszdaparkba látogattunk el, most meg még a fürdőzés is kimarad a programjaim közül, hiszen a bikinim összement a nyáron, de lehet, hogy én nőttem meg itt-ott, és ezért kicsi rám a melltartó.

2010. október 27., szerda

szülésre felkészítés - 2. óra

Egyre több ismeretet szerzünk be Kisbabánk érkezésével kapcsolatban. A mai szülésre felkészítő előadáson a szülés történéseiről hallottunk részletesebben.
Már tudjuk, hogy milyen események befolyásolhatják a születést. Hallottuk, hogy milyen szakaszai vannak a szülésnek, részletes információt szereztünk arról is, hogy az egyes szakaszokban mi történik és hogy várhatóan mi, mennyi ideig tart. Megtudtuk, mikor jön el az ideje a kórházba indulásnak és azt is, hogy mi történik a kórházba érkezést követően. 
Napról napra több információ van a birtokunkban, és ez megnyugtató, hiszen így talán higgadtabbak leszünk akkor, amikor eljön a pillanat és mi már csak néhány órányira lesz attól, hogy kis családunk új tagjával együtt megpillantsuk egymást.

2010. október 26., kedd

nőgyógyásznál - V.

Ma ismét találkoztunk azzal a személlyel, aki folyamatosan - egyelőre havi rendszerességgel - nyomon követi a mi kis Picink fejlődését.
Bár a mai napon nem történt semmi különös, semmi eget rengető, "csupán" annyi, hogy ismét hallhattuk: minden rendben van és nincs semmi gond.

2010. október 25., hétfő

a 19. hét

Hamarosan elérkezik a félidő, most kezdődött el a 19. hét! A magzat ülőmagassága megközelítőleg 13 cm, teljes hossza kb. 22,5 cm, súlya nagyjából 230 g.

A magzat egész testét befedi már a magzatmáz, és rajta is marad a születéséig. A baba kialakult tejfog-csírái mögött már elkezdtek fejlődni a maradandó fogak kezdeményei, emiatt továbbra is fontos az elegendő kalciumbevitel. Kislánynál a petefészek már tartalmaz kezdetleges petéket is, kisfiúnál pedig jól látszik a hímvessző.

A kismama fogínye könnyebben gyulladhat be, ezért nem szabad elhanyagolni a rendszeres fogorvosi ellenőrzéseket, bár a fokozott anyagcsere és vérellátás jót tesz a hajnak és a körömnek.

2010. október 23., szombat

4D ultrahang

Most csütörtökön, a várandósság 18. hetében estünk át életünk első 4D-s ultrahangos vizsgálatán. A kb. félórás vizsgálat alatt videó és 8 kép készült a piciről - a videót DVD-n, a fotókat CD-n kaptuk kézhez.
A védett helyen növekvő, napról napra fejlődő, most már 17,5 cm-es Picúrkánk a vizsgálat alkalmával nem volt túl fürge, ráadásul a kezét is szinte végig az arca előtt tartotta, de végre láthattuk Őt!

2010. október 22., péntek

szülésre felkészítés - 1. óra

Kisbabánk érkezése március végére várható. Már azt is tudjuk, hogy melyik kórházban jön világra, és azt is, hogy melyik orvos fogadja őt megszületésekor.
A kórház folyamatosan szervez szülésre felkészítő előadássorozatot. A 6 előadást tartalmazó tanfolyam folyamatosan újraindul; e hét szerdán kezdődött el egy újabb felkészítő, amire már mi is elmentünk, hiszen egyre jobban közeledik a március...

A mostani alkalom témája a várandósság alatti változások, a méhen belüli élet, valamint a kórház szemléletének bemutatása volt.
Az előadáson megerősítést kaptam arra vonatozóan, hogy nem terhességről, hanem várandósságról van szó. Az új családtag érkezését megelőző állapot terhességnek legfeljebb csak a baba születése előtti utolsó hónapokban nevezhető. (Én a terhesség kifejezést ösztönösen elutasítom, és itt, a bejegyzések közzétételekor is következetesen próbálom mellőzni ezt a szót.)
Részletesen bemutatásra kerültek a várandóssággal együtt járó, szervezetben lejátszódó változások.
Az előadás második fele a kórház szülészeti osztályának bemutatásáról szólt - a hallgatóság egyik fele szülésznő vezetésével látogathatta meg a szülőszobákat, a másik fele pedig elbeszélés alapján ismerhette meg a kórház szülészeti részlegét, és annak működését. Mivel minket még nem sürget az idő, ezért úgy gondoltuk, hogy semmit nem veszítünk azzal, ha nem elsők között látjuk, hogy hol fog világra jönni a mi kis csöpp babánk, hiszen az osztály megtekintésére minden héten, az előadásokat követően lehetőség lesz. Hallottuk, hogy milyen sokat változott az utóbbi években a szülés, tudjuk, hogy milyen dolgokat lehet bevinni, és talán nem reménytelen vágyakozás az, hogy könnyebben menjen a baba világrahozatala, mint eddig azt elképzeltük - talán ezt az is garantálja, hogy jelen esetben ún. bababarát kórházról van szó.

Apa érzései

Eddig mindössze egy bejegyzést írtam én, a többit mind Anya. Ez lehet, hogy azért van, mert iszonyat nehéz azt megfogalmazni, ami itten történik. Egyszerűen csodálatos megsimogatni, megpuszilni, megnyomkodni a kis hasát, tudva, hogy ott van bent az a kis lény, aki a mi 1-1 sejtünkből fejlődött - eddig mindössze 4 hónap alatt...
Aztán tegnap voltunk 4D-s ultrahangon. Egy kanapéról nézhettem a képernyőn, hogy hogyan mozog a Picink. Ez olyan volt, amit nagyon-nagyon ritkán érzek: nem tudtam, hogyan reagáljak, annyira csodálatos volt látni azt a pici emberkét, illetve főleg csak a vonásait, hiszen ez mégicsak ultrahang. Egyelőre szégyellős a Kicsike, mindig a szeme elé tette a kezét, de persze néha kikandikált, mintha csak azt akarná közölni: "Itt vagyok ám, hamarosan megérkezem!"
Szóval nem tudok szavakat, de ez az egész egyszerűen csodálatos!!

2010. október 18., hétfő

védőnőnél - II.

Ma, a 18. várandóssági héten érkezett el a második és egyben utolsó találkozás a mostani védőnővel.

Mióta nem találkoztunk, azóta csupán 1 kérdés jutott eszembe: vajon mit lesz érdemes venni, kézi, vagy gépi mellszívót? De a védőnőnél töltött fél óra alatt sorra jöttek elő belőlem felmerülő kérdések. És kaptam jó tanácsokat is a mostani időszakra vonatkozóan:
  • Igen, most tovább folytatódik a magzat csontosodási folyamata, ezért javasolt sok kalciumot tartalmazó ételeket fogyasztani. De heti 2-3 kalciumos pezsgőtabletta is megfelelően kiegészíti a folyamatosan szedett magzatvédő vitamint.
  • Bár a koffein nem jó, de 1 erős, vagy 2 gyengébb kávé - egészséges anya és baba esetén - nem gond. Hiszen, ha nincs probléma a terhesség során, akkor egy kis élettel tölt fel a kávé és nem kell végigkóvályogni a napot.
  • A 3D-s, 4D-s ultrahangos vizsgálatot a 28. hét előtt javasolt elvégezni, ugyanis az után már alig van helye a picinek ott, bent, így akkor már nem kapható annyira élvezhető látványt nyújtó kép.

Ismét mérlegre álltam, ami a másfél hónappal ezelőtti állapotnál csupán 1 kilóval mutatott többet. Húha, már csak max. 12 kilót szedhetek magamra március végéig!
Ezt követően a védőnővel meghallgattuk a kicsi szívét is, ami reggel 150-et vert percenként. De az is lehet, hogy a doppler-készülék kicsit felzaklatta a babát, ugyanis kicsit sokáig tartott, mire hallható szívhangot sikerült találni, de ez, a 150 szívverés normális, ugyanis 120-160 között van a normál tartomány.

A találkozó végén kézhez kaptam a beszerzendő babakelengyéről szóló, 80 tételből álló listát is, igaz, ebből 9 tétel csupán a kismama számára szükséges.

A legközelebbi találkozás alkalmával már új védőnő fogad, de remélem ő is szimpatikus lesz és felkészülten tud segítséget nyújtani a babavárás és az az utáni időszakban.

2010. október 17., vasárnap

a 18. hét

A mai nappal elkezdődött a 18. hét! Most a magzat ülőmagassága kb. 12 cm, teljes magassága kb. 20 cm, súlya kb. 150-200 g.

A magzat csontosodása tovább folytatódik.
A szervek közül legutoljára a tüdő fejlődik ki, ami több hétig is eltart. Ebben a fázisban kezdenek kialakulni a léghólyagocskák. Az izmok is erősödnek, a vesék működése beindult. A törzs és a fej aránya most már egészen emberi, az arcvonások is tisztán kivehetők.
Ujjainak végei kifejlődtek, az ujjak végén most alakulnak ki az ujjlenyomatok, a tenyere és a talpa is felveszi egyedi vonásait.
A kicsi teste még piros a bőrén áttűnő vérerek miatt, de bőre színe lassan elnyeri a végleges, rózsaszínes árnyalatot, hiszen tovább növekszik a vékonyka, a hőszabályozásban fontos szerepet betöltő, bőre alatti zsírréteg, igaz, a pici még mindig nagyon soványka.
Most kezdenek kialakulni szájüregében a tejfogcsírák mögött a maradandó fogak csírái is, ezért ebben az időszakban különösen érdemes odafigyelni a kalciumban gazdag étkezésre.
Már érzékeli a pocakon beszűrődő fény-árnyék változásokat. Fölfedezi, a nappal-éjszaka közötti fényviszonybeli eltérést, és ha az anya hasán keresztül egy lámpával bevilágítunk, akkor a fényre úgy reagál, hogy összehúzza a szemhéját, becsukja a szemét, esetleg a karját reflexszerűen a szeme elé emeli.

A kismama, ha eddig még nem érezte a baba mozgását, akkor a napokban figyelmes lehet rá, de meg kell próbálni különbséget tenni a bélmozgás és a magzatmozgás között. Mivel a belek nem rángatóznak ritmusosan, ezért legegyszerűbben a baba csuklása ismerhető fel.
Nehéz megtalálni a legmegfelelőbb alvási pozíciót, és talán ezt a legnehezebb tűrni a terhesség hátralévő részében. A leendő anyuka szívesen hasra fordulna egy kicsit, de a növekvő pocak ennek már nem ad helyet. A háton alvás nyomja a belső szerveket, ereket, így marad az oldalt fekvés. Oda kell figyelni arra, hogy a szív bal oldalon található, ezért a szív kímélése miatt jobb inkább a jobb oldalra fordulni. A lábak és a pocak helyzetének kényelmesebbé tételét párnák segíthetik. Sokan előre megveszik a szoptatóspárnát, hiszen a többfunkciós párna nem csak a szoptatás ideje alatt nyújt segítséget, hanem már a várandósság alatt is kitűnően használható.
Az orr leginkább lefekvés előtt, vagy alvásidőben dugul be.
A kívánósság időszaka már el kellett hogy múljon – már akinél van, vagy volt ilyen. Az anya testén a visszértágulatok ebben az időszakban jelentkezhetnek, ezért a lábak tehermentesítése miatt célszerű keveset állni, tömegközlekedési eszközön is ajánlott helyet foglalni.

2010. október 16., szombat

a 17. hét

Ezen a héten a magzat ülőmagassága 11 cm körüli lehet, teljes hossza lassan 18 cm; súlya kb. 100-140 g, azaz már nehezebb, mint a méhlepény, a placenta - eddig viszonylag gyorsan növekedett, de most már kicsit lassabbra veszi a tempót.

A magzat a mintegy 250 ml magzatvízben még bőven tud mozogni, forogni – számára még rengeteg a hely a lubickolásra, ficánkolásra, úszkálásra, mocorgásra, amik egyre gyakoribbak és gyorsabbak lesznek. Ha eddig még nem voltak érezhetőek ezek a megmozdulások, akkor hamarosan akármelyik pillanatban beazonosíthatóvá válnak. Izgalmas pillanatok ezek!
Előfordulhat, hogy megjelenő körmével a baba elkezdi összekarmolni magát, de a sebei nagyon gyorsan gyógyulnak. Kisgyerekeknél megfigyelhető, hogy sebeik nagyon hamar elmúlnak, gyorsan regenerálódnak.
A magzat már szopja az ujját, így gyakorolja a szopó mozdulatokat, emiatt gyakran nyel a magzatvízből, amitől csuklani kezd, de ez a csuklás a babának nem okoz gondot. A kicsi mellkasi légzőmozgásokat is végez, bár az oxigént továbbra is a köldökzsinóron keresztül kapja.
Új szerve nem fejlődik a kicsinek, de a zsírtartalékot ezen a héten kezdi el felhalmozni a bőre alatt, - ez az ún. barna zsír, - születése után ez segít a hőszabályozásban, azaz a testhőmérséklet megőrzésében. Agyalapi mirigyében már vannak endorfin sejtek, ezek fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. Már grimaszokat is vág és az erős hangok megriaszthatják.

A kismama vérkeringése fokozottabb, mint a várandósság előtt. A szív gyorsabban ver, ezért nem szokták ajánlani a koffeines italok fogyasztását. A koffein ugyanis nem csak a babának tesz rosszat, de az anyuka szívét is terheli. Persze, ha alacsony a vérnyomás, akkor – az orvossal egyeztetve – nyugodtan iható néha 1-1 gyenge kávé. A fokozott keringésnek tudható be az is, hogy felgyorsul, megnövekszik a kiválasztás, ezáltal gyorsabban és erősebben izzad a kismama. Ezeken kívül a keringés fokozódására vezethető vissza a rendszeres orrdugulás és a hüvelyi folyás megszaporodása is. A nyugodt alvás az orrjáratok fokozott tisztán és nedvesen tartásával, tengeri sós orrcsepp használatával biztosítható, a folyások intim higiéniával és gyakori fehérneműváltással elviselhetőbbé tehetők.
A testben most a szokásosnál jóval több a víz, ezért megduzzadhat a láb.
A méh teteje a szeméremcsont és a köldök között félúton jár már, ezért a hanyatt fekvés néha kellemetlen lehet. A baba súlya ugyan még nem vészes, de szokatlanul nyomhatja a belső szerveket fekvés közben. Annak érdekében, hogy ne nyomódjon a gyomor mögötti fő vérszállítóér, ajánlott oldalra feküdni.
Megjelenhetnek a kötőszövetek meggyengülése miatti striák, azaz a terhességi csíkok, ezek kezdetben lilás majd fehér színűek, ez a 30 éven felülieknél már ritkábban fordul elő, mert a kötőszövet addigra már lazább. De ha valaki az áldott állapot kezdetétől folyamatosan krémezi, masszírozza a bőrét, akkor a bőr felkészülhet a tágulásra és elkerülhető, – de legalábbis csökkenthető – a striák kialakulása. Az illatosított testápolók helyett javasolt a búzacsíra olaj, Aloe Vera gél és sok, másféle természetes olaj, ugyanis az illatosító anyagok a bőrön át felszívódnak.

2010. október 10., vasárnap

ismeretszerzés

Van már itthon pár, a védőnőtől kapott baba-mama témával foglalkozó mintapéldány, de még sosem szántam rá magam arra, hogy úgy térjek haza egy ilyen lappal, hogy az újságot én nézem ki, és én vásárolom meg.

Hogy miket gyűjtöttem be? Babavárásról és babanevelésről szóló lapokat is szereztem.

Talán korainak tűnhet, hogy vettem olyat is, ami a babák első évét vesézi ki alaposan, de mivel a pici érkezésére fel kell készülni, és jópár dolgot be kell szerezni a születéséig, így bőven van átfedés a babavárásos időszak és a családba bepottyant csecsemő mindennapjait ecsetelő cikkek között.
Talán ez az első alkalom - a most megvásárolt újságok átlapozása után - hogy örülök a reklámoknak. Hiszen egyébként fogalmam sem lenne arról - hisz nincs a közelemben kisbabás szülő - hová kellene elmenni szétnézni, tájékozódni a babaholmik jelenlegi piacán.

2010. október 9., szombat

a 16. hét

Igen, ez már itt a 4. hónap utolsó hete!
A magzat ülőmagassága, azaz hossza a feje búbjától a popsijáig: kb. 1,15 cm; a fejétől a lábáig: kb. 16 cm; súlya: kb. 100-130 g.
A magzat végtagjai teljesen kifejlődtek és az ízületei is jól működnek. Markol, rúg, bukfencezik és a légzéshez hasonló mozgásokat végez, mely serkenti a tüdő fejlődését. Most már képes ásítani, néha már az ujját is a szájába veszi, arcán már különféle arckifejezések is megfigyelhetők. Kezén és lábán megjelennek a körmök, csontja már annyira sűrű, hogy a röntgenfelvétel is kimutatná. A magzat egész testén jellemző a finom, puha szőr, az ún. lanugó megjelenése, ez segíti elő a magzatmáz megtapadását a testén, hogy a magzatvíz ne tudja feláztatni a vékonyka bőrt. A magzati szőrzet gyakran jelen van a baba bőrén még a születés után is, de lassan elhullajtja majd. A nemi szervek is már elég fejlettek ahhoz, hogy neme egyértelműen meghatározható legyen, de ez az ultrahangos vizsgálattal még nem állapítható meg teljes pontossággal.

2010. október 7., csütörtök

a 2. laborvizsgálat - AFP szűrővizsgálat

Holnap reggel - éhgyomorra - ismét vérvételre kell mennem, mivel most van az az időpont, amikor elvégezhető az ún. AFP (alfa-fetoprotein), azaz az anyai keringésbe kerülő egyik magzati fehérje szűrésére irányuló vizsgálat. A vizsgálat akkor ad jól értékelhető eredményt, ha a terhesség betöltött 16. hete után egy-két nappal kerül rá sor. A vizsgálat célja, hogy nagy valószínűséggel kiszűrje azokat a terhességeket, ahol további, (esetleg komolyabb kockázatokkal járó) vizsgálatok elvégzése szükséges, így kis kellemetlenség árán a várandós anyák jelentős része megkímélhető a kockázatosabb vizsgálatoktól. Magzati velőcsőzáródási rendellenességek (nyitott gerinc, agykoponyahiány) és ikerterhesség esetén magasabb, más problémáknál, például Down-kórnál alacsonyabb értéket mutat, azonban gyakori az álpozitív eredmény.

2010. október 4., hétfő

a 15. hét

Ő már magzat; ezen a héten a hossza kb. 13,5 cm, a súlya kb. 70-100 g.
A bőre még nagyon vékony lehet, az erek még átlátszanak rajta. A haja, a szemöldöke és a szempillája már nő, és érzékeli a körülötte lévő zajokat is, az anyai szívverést a gyomorkorgást, azonban sokkal kevésbé, de a kívülről beszűrődő zajokat is. Már lehet beszélni hozzá (bár ez eddig sem volt tiltott :)), zenélni neki, ugyanis születése után az ismert, kellemes dallamokra könnyebben megnyugszik. Most már kerülni kell a csípős ételeket, mert kifejlődtek az ízlelőbimbói és érzi az anyukája által elfogyasztott étel ízét is.
Ekkortól már érezhető lehet a mozgása is, de még nem könnyű észrevenni, hogy az a mozgás az a mozgás.

2010. október 3., vasárnap

tünetek itt

Számomra kellemesen telik ez az időszak, nincs hányingerem, nem vagyok rosszul. Pozitívum, hogy például a tegnapi esküvőre tudtunk autóval menni, mert Zita vezetett visszafelé.
Viccet félretéve: az, hogy ottan a mi kis utódunk növekszik, valami leírhatatlanul fantasztikus dolog! Azt hittem, már nem tudok boldogabb lenni annál, mint amilyen voltam mondjuk 4 hónapja, de úgy látszik, hogy mégis. :)

tünetek

Sokfelől lehet hallani, hogy az áldott állapot mégsem olyan áldott, hiszen émelygéssel, szédüléssel, mellfeszüléssel, fáradékonysággal, kívánóssággal és még ki tudja miegyébbel jár. A körülöttem lévők is folyamatosan arról érdeklődnek, hogy vajon hogyan bírom ezt az egészet.

Talán furcsán hangzik, de én első pillanattól kezdve nem érzem a másféle állapotot.
Bár egyszer nekem is volt hányingerem, de csak az az utáni reggelen, hogy a nőgyógyász bejelentette: tavasszal új családtaggal bővülünk. Ez a hányinger kb. 2-3 percig tartott, majd úgy múlt el, ahogy jött: hirtelen; és azóta sem tért vissza. A szakirodalom azt írja, hogy a hányinger a 14 hét tájékán szűnik meg. Ez alapján gondolom azt, hogy most már nem is jelenig meg újra.
Kívánósság? Eddig sem voltam túlzottan válogatós, és ez az utóbbi időben sem változott. Eddig még egyszer sem éreztem kényszert arra, hogy kovászos uborka nélkül megvesznék, vagy ha nem kapok almalevet, akkor annak beláthatatlan következményei lennének, vagy hasonlók.

Sokan említik a mellfeszülést is, mint a várandósággal együtt járó tünet, de nekem még ezzel sem sikerült szembesülnöm. Igaz, a melltartóim mérete lassacskán felülvizsgálásra szorul, és kénytelen leszek pár új, nagyobb méretű fehérneműt beszereznem.
Talán van még valami, ami az utóbbi néhány hónap változásainak köszönhető: képes volnék átaludni az egész hétvégét! Hét közben, a munkahelyen egész jól vagyok, azaz nem vagyok sokkal fáradtabb, mint régebben, de hétvégén alig tudok ellenállni az ágy csábításának.
De - biztos ami biztos - ezen a héten az orvosom megnyugtatott: ez már a második harmad, ez a legszebb időszak, itt már nincsenek kellemetlen tünetek, lehet élvezni, hogy lassan baba érkezik.

nőgyógyásznál - IV.

Szeptember 28-án a nőgyógyásszal történő harmadik találkozásra került sor. Ekkor kezembe kaptam hivatalosan is a kombinált teszt eredményét.
Ultrahangon keresztül ismét láthattuk a picit, most már látszik a feje és a háta, amin úgy, mint egy gyöngysor, úgy látszott a gerince.

körzeti orvosnál - I.

Szerencsére nem betegeskedek túl sűrűn, ennek köszönhetően elég ritkán találkozom a körzeti orvossal. Eddig még csak egyszer láttam, amikor átjelentkeztem hozzá. Találkoztunk volna még egyszer, ha akkor, amikor néhány éve megfáztam, akkor nem helyettesítette volna őt valaki mogorva doktornő.
A körzeti orvos csak feljegyezte magának az eddigi eredményeket, majd a papírmunkát követően megmérte a vérnyomásom, majd megcsinálta az EKG vizsgálatot.
Az egész találkozó - a vizsgálattal együtt - nem tartott tovább mint negyed óra.
Szerencsére itt is minden érték megfelelő volt, így megnyugodva zárhattam le az akkori nap eredményeit is.

kombinált teszt

Szeptember 17-én, pénteken voltam kombinált teszten, ezen a teszten szűrik ki a Down-kórral sújtott terhességeket. Ezt a vizsgálatot a várandósság 11. és a betöltött 13+6 hete között kell elvégezni, de az optimális ideje a 12. hét. Én ekkor a 12. hét hatodik napján voltam.
Az ultrahang eredménye azonnal meg volt, azonban a vérvizsgálatéra 1 hetet várni kellett.
Az ultrahanggal kapcsolatban az alábbi információkat kaptam:
  • Egy magzat.
  • CRL: 64 mm (azaz most ekkora a feje búbjától a popsijáig)
  • Nyaki redő: 1,5 mm vastag, a mért érték a normál tartományban van. (Ez a Down-kórra vonatkozó szöveg.)
  • Koponya, hasfal, végtagok épek. Hólyagtelődés látható. Jó szívműködés.
  • A Magyar Szülészet-Nőgyógyászat Ultrahang Társaság érvényben lévő protokollja szerint végzett vizsgálat során magzati rendellenesség nem észlelhető.
A véreredményen ezek az információk biztosítottak arról, hogy minden rendben van:
  • A szűrővizsgálat eredménye: negatív
  • Kockázat a Down-kór előfordulására: 1:34.000
  • Kockázat a 18-as triszóma (Edwards-kór) előfordulására: kevesebb mint, 1:50.000

Ez a vizsgálat önköltséges, kórházanként változik, hogy mennyibe kerül. Állítólag 9.000-18.000 Ft között változik a vizsgálat ára. Szerencsére a kórház - ahol az orvosom dolgozik és ahol a vizsgálatokat is végzik -  ingyenesen végzi el a kombinált tesztet, mert szerződéses kapcsolatban áll a Sejtbankkal.

védőnőnél - I.

Szeptember 6-án, hétfőn találkoztam először a védőnővel, aki kiállította nekem "A várandós anya gondozási könyve"-t. A találkozóra elvittem minden eddig kapott papíromat, a védőnő megmérte a súlyomat, vizeletvizsgálatot is végzett, és ami a legfontosabb, - a nála töltött 1 óra után - mindent rendben talált.
Olvastam arról, hogy mi a védőnőnő szerepe, hogy mennyi mindenben segít, hogy ő a várandós anyuka egyik legfőbb támasza. A könyv, ami erről írt, maga is hozzátette, hogy ez szépen hangzik, de a valóságban nem ennyire csodás minden. Szerencsére a védőnő, akivel találkoztam nem erősítette a könyvben fellelhető félelmet, ugyanis a védőnő nagyon szimpatikus, kb. velem egyidős lehet, minden kérdésemre válaszolt, csak egy baj van: novembertől új kollégája veszi át a helyét, mert a védőnő babát vár. :S

nőgyógyásznál - III.

Augusztus 31-én kaptam kezembe az 5-én készített vizelet- és vérvizsgálat eredményét. Ekkor ismét láthattuk a picit, de most már nem hüvelyi ultrahangon keresztül. Talán jobban látszódott volna az apróság, ha nem mentem volna el a mosdóba, és a hólyagom telítettebb lett volna.
Mint megtudtam, jól tudtam, hogy a hagyományos nőgyógyászati vizsgálat előtt ki kell menni, azonban babaváráskor, kb. a 14-15 hétig jobb tele hólyaggal menni a rendelőbe.

nőgyógyásznál - II.

Abban a tudatban, hogy a teszt kimutatta a szervezetemben jelenlévő HCG-t, felhívtam az orvosom, hogy időpontot kérjek tőle. Az idő viszonylag sürgetett, ugyanis augusztus 5-re a repülőjegyünket lefoglaltuk. Sajnos az orvos pont akkor ment el szabadságra, amikor a rendelőt hívtam az új találkozás időpontjával kapcsolatban. Nagy nehezen sikerült szabad helyet kapnom augusztus 3-ra. Fellélegeztem, hogy ez nagyszerű, így nyugodtan indulhatunk el 3 hétre nyaralni.
Augusztus 3-án, kedden már közösen kerestük fel a doktort, aki hüvelyi ultrahanggal kimutatta, hogy a picinek már látszik a szíve, és a kis ember hossza 6 mm, kora 6 hetes és 3 napos. Ekkor kaptuk meg az első - és azóta is egyetlen - felvételt a piciről.
De hogy annyira azért mégse legyen egyszerű a csütörtöki elutazásunk, reggel még fel kellett keresnünk az 1. laborvizsgálat miatt a kórházat, ahová vizeletmintát kellett vinni és levettek tőlem 4 fiolányi vért.
Mivel a labor az utazás napján volt, így az eredményeket majd csak akkor kapom kézhez, ha hazaértünk, vagyis az orvossal való legközelebbi találkozáskor.

fogorvosnál - I.

A pozitív terhességi teszt elkészítését követően, felhívtam a fogorvost, hogy időpontot kérjek tőle, hiszen a fogakat és az ínyt is igénybe veszi a más állapot. Július 30-án kerestem fel a fogorvost, aki az ínyem állapotából megállapította, hogy a teszt bizony jól mutatja a pozitív eredményt. Ezen jót mosolyogtam, hiszen a fogorvos előbb közölte tényként a babavárást, mint a nőgyógyász.

terhességi teszt

Az új orvosom felkeresése után 1 héttel, pénteken terhességi tesztet vásároltunk. A teszt a HCG jelenlétét mutatja ki, aki nem állapotos, annak a szervezetében nincs jelen ez a hormon, ugyanis csak a beágyazást követően kezd el termelődni, ez a fogantatástól kezdődően akár 12 napot is igénybe vehet. Erről a folyamatról találtam egy nagyon jól, közérthetően megfogalmazott cikket is. A gyógyszerész - akinél a tesztet vásároltam - elmondta, hogy amíg nem késik a menstruáció, addig teljesen felesleges megcsinálni a tesztet. Figyelembe vettem, amit javasolt, így nem is vonultam ki a mosdóba addig a kis szerkezettel, amíg a soron következő menstruáció nem késett, azaz nem érkezett meg hétvégén, a teszt vásárlását követő napon.
Higgadtak maradtunk, nem kapkodtunk, vártunk keddig, azaz 12 nappal az utánig, hogy először felkerestem az újonnan választott orvosom, ekkorra már biztosra lehetett venni, hogy késik, ami késhet. Reggel, ébredés után kivonultam a fürdőszobába, ahol vártam, hogy a ketyere megmutassa, hogy mi a helyzet. Pozitív eredmény esetén 2 függőleges csík jelenik meg, negatív, vagy értékelhetetlen eredménynél csupán egy csík tűnik fel az ablakban. Néhány másodperc után jól láthatóvá vált a két pálcika, ami egyértelműen mutatja, hogy 9 hónap múlva egy kisbaba érkezésére számíthatunk.

nőgyógyásznál - I.

Elhatároztam, hogy orvost váltok, ugyanis ahová jártam ott egy kicsit bizalmatlan voltam. Szerencsére sosem volt semmi problémám, így nem tapasztaltam meg semmi olyat, amit baj esetén lehetne. De úgy gondoltam, hogy jobb az óvatosság, és olyan orvost keresek, akivel elégedett vagyok és megbízom benne.
Az új orvossal július 8-án találkoztam először. Elmondtam, hogy felkészültnek érzem magam arra, hogy gyermeket vállajak. Az orvos biztosított róla, hogy a legjobb helyen járok. :) Ellátott mindenféle jó tanáccsal és  elmondta, hogy milyen magzatvédő vitamint kezdjek szedni, amit már a babavárás előtt is ajánlott szedni, de a várandósság és a szoptatás idején is kell majd.
Az orvos a sok információ átadását követően  még annyit mondott, hogy ezek után reméli, hogy hamarosan kisbabánk lesz és ősszel találkozunk.

2010. október 2., szombat

a kezdet

Ez a blog a közös életünk első lépéseiről szól, arról, hogy egy új családtag fogadása mivel jár, milyen érzéseket indít meg bennünk.