2010. október 31., vasárnap

a 20. hét

Már a hátam mögött van 19 hét, azaz ez már itt a 20. hét! A magzat ülőmagassága 14 cm, teljes hossza 25 cm körüli, súlya már minimum 250 g, de elérheti a 280-340 g-ot is, ebben az időszakban hetente 80-100 g-ot gyarapszik.

A magzat haja nőni kezd.
A sok mocorgásnak köszönhetően a baba karja és lába egyre erősebb. Ha a mama hasára az apuka ráteszi a kezét, akkor már ő is érezheti a baba mozgását, amikor a pici erősebben rugdos.
A kicsi a kívülről beszűrődő hirtelen zajokra megijed, de már érzékeli a kellemes zenét is. Most már el lehet kezdeni beszélgetni vele, bár érteni nem fogja, de a hanghordozáshoz hozzászokik, így születés után ez alapján felismeri a hozzátartozókat.

A kismama már érzékelheti, hogy a kicsi mikor alszik, és mikor van ébren.
A baba fejlődésének köszönhetően a pocak egyre kerekebb. A méh gyors növekedése miatt a köldök most már kitüremkedhet, ami így is marad egészen a szülésig.
Vannak kismamák, akiknek nehezebben megy a légzés,;gyakran légszomj alakulhat ki, mert a belső szervek nyomhatják a tüdőt, ezért különösen fontos a helyes testtartás. Ez általában addig tart, amíg a baba „le nem száll” a medencébe. Első várandósságnál ez általában 4-6 héttel a szülés előtt következik be, a továbbiaknál már csak a vajúdáskor.
A kismama szervezete már most elkezd készülni a szülésre. Egyfajta hormon termelése teszi majd lehetővé, hogy a medence csontos részei között a baba átférjen majd. Az ízületek fellazulásával, esetlennek, ügyetlennek érezheti magát az anyuka.

pihi van

Igen, pihenünk! A mostani hétvégét és a hétfőt Hajdúszoboszlón töltjük.
Utoljára július elején jártunk itt, akkor még kettesben... Nyáron a csúszdaparkba látogattunk el, most meg még a fürdőzés is kimarad a programjaim közül, hiszen a bikinim összement a nyáron, de lehet, hogy én nőttem meg itt-ott, és ezért kicsi rám a melltartó.

2010. október 27., szerda

szülésre felkészítés - 2. óra

Egyre több ismeretet szerzünk be Kisbabánk érkezésével kapcsolatban. A mai szülésre felkészítő előadáson a szülés történéseiről hallottunk részletesebben.
Már tudjuk, hogy milyen események befolyásolhatják a születést. Hallottuk, hogy milyen szakaszai vannak a szülésnek, részletes információt szereztünk arról is, hogy az egyes szakaszokban mi történik és hogy várhatóan mi, mennyi ideig tart. Megtudtuk, mikor jön el az ideje a kórházba indulásnak és azt is, hogy mi történik a kórházba érkezést követően. 
Napról napra több információ van a birtokunkban, és ez megnyugtató, hiszen így talán higgadtabbak leszünk akkor, amikor eljön a pillanat és mi már csak néhány órányira lesz attól, hogy kis családunk új tagjával együtt megpillantsuk egymást.

2010. október 26., kedd

nőgyógyásznál - V.

Ma ismét találkoztunk azzal a személlyel, aki folyamatosan - egyelőre havi rendszerességgel - nyomon követi a mi kis Picink fejlődését.
Bár a mai napon nem történt semmi különös, semmi eget rengető, "csupán" annyi, hogy ismét hallhattuk: minden rendben van és nincs semmi gond.

2010. október 25., hétfő

a 19. hét

Hamarosan elérkezik a félidő, most kezdődött el a 19. hét! A magzat ülőmagassága megközelítőleg 13 cm, teljes hossza kb. 22,5 cm, súlya nagyjából 230 g.

A magzat egész testét befedi már a magzatmáz, és rajta is marad a születéséig. A baba kialakult tejfog-csírái mögött már elkezdtek fejlődni a maradandó fogak kezdeményei, emiatt továbbra is fontos az elegendő kalciumbevitel. Kislánynál a petefészek már tartalmaz kezdetleges petéket is, kisfiúnál pedig jól látszik a hímvessző.

A kismama fogínye könnyebben gyulladhat be, ezért nem szabad elhanyagolni a rendszeres fogorvosi ellenőrzéseket, bár a fokozott anyagcsere és vérellátás jót tesz a hajnak és a körömnek.

2010. október 23., szombat

4D ultrahang

Most csütörtökön, a várandósság 18. hetében estünk át életünk első 4D-s ultrahangos vizsgálatán. A kb. félórás vizsgálat alatt videó és 8 kép készült a piciről - a videót DVD-n, a fotókat CD-n kaptuk kézhez.
A védett helyen növekvő, napról napra fejlődő, most már 17,5 cm-es Picúrkánk a vizsgálat alkalmával nem volt túl fürge, ráadásul a kezét is szinte végig az arca előtt tartotta, de végre láthattuk Őt!

2010. október 22., péntek

szülésre felkészítés - 1. óra

Kisbabánk érkezése március végére várható. Már azt is tudjuk, hogy melyik kórházban jön világra, és azt is, hogy melyik orvos fogadja őt megszületésekor.
A kórház folyamatosan szervez szülésre felkészítő előadássorozatot. A 6 előadást tartalmazó tanfolyam folyamatosan újraindul; e hét szerdán kezdődött el egy újabb felkészítő, amire már mi is elmentünk, hiszen egyre jobban közeledik a március...

A mostani alkalom témája a várandósság alatti változások, a méhen belüli élet, valamint a kórház szemléletének bemutatása volt.
Az előadáson megerősítést kaptam arra vonatozóan, hogy nem terhességről, hanem várandósságról van szó. Az új családtag érkezését megelőző állapot terhességnek legfeljebb csak a baba születése előtti utolsó hónapokban nevezhető. (Én a terhesség kifejezést ösztönösen elutasítom, és itt, a bejegyzések közzétételekor is következetesen próbálom mellőzni ezt a szót.)
Részletesen bemutatásra kerültek a várandóssággal együtt járó, szervezetben lejátszódó változások.
Az előadás második fele a kórház szülészeti osztályának bemutatásáról szólt - a hallgatóság egyik fele szülésznő vezetésével látogathatta meg a szülőszobákat, a másik fele pedig elbeszélés alapján ismerhette meg a kórház szülészeti részlegét, és annak működését. Mivel minket még nem sürget az idő, ezért úgy gondoltuk, hogy semmit nem veszítünk azzal, ha nem elsők között látjuk, hogy hol fog világra jönni a mi kis csöpp babánk, hiszen az osztály megtekintésére minden héten, az előadásokat követően lehetőség lesz. Hallottuk, hogy milyen sokat változott az utóbbi években a szülés, tudjuk, hogy milyen dolgokat lehet bevinni, és talán nem reménytelen vágyakozás az, hogy könnyebben menjen a baba világrahozatala, mint eddig azt elképzeltük - talán ezt az is garantálja, hogy jelen esetben ún. bababarát kórházról van szó.

Apa érzései

Eddig mindössze egy bejegyzést írtam én, a többit mind Anya. Ez lehet, hogy azért van, mert iszonyat nehéz azt megfogalmazni, ami itten történik. Egyszerűen csodálatos megsimogatni, megpuszilni, megnyomkodni a kis hasát, tudva, hogy ott van bent az a kis lény, aki a mi 1-1 sejtünkből fejlődött - eddig mindössze 4 hónap alatt...
Aztán tegnap voltunk 4D-s ultrahangon. Egy kanapéról nézhettem a képernyőn, hogy hogyan mozog a Picink. Ez olyan volt, amit nagyon-nagyon ritkán érzek: nem tudtam, hogyan reagáljak, annyira csodálatos volt látni azt a pici emberkét, illetve főleg csak a vonásait, hiszen ez mégicsak ultrahang. Egyelőre szégyellős a Kicsike, mindig a szeme elé tette a kezét, de persze néha kikandikált, mintha csak azt akarná közölni: "Itt vagyok ám, hamarosan megérkezem!"
Szóval nem tudok szavakat, de ez az egész egyszerűen csodálatos!!

2010. október 18., hétfő

védőnőnél - II.

Ma, a 18. várandóssági héten érkezett el a második és egyben utolsó találkozás a mostani védőnővel.

Mióta nem találkoztunk, azóta csupán 1 kérdés jutott eszembe: vajon mit lesz érdemes venni, kézi, vagy gépi mellszívót? De a védőnőnél töltött fél óra alatt sorra jöttek elő belőlem felmerülő kérdések. És kaptam jó tanácsokat is a mostani időszakra vonatkozóan:
  • Igen, most tovább folytatódik a magzat csontosodási folyamata, ezért javasolt sok kalciumot tartalmazó ételeket fogyasztani. De heti 2-3 kalciumos pezsgőtabletta is megfelelően kiegészíti a folyamatosan szedett magzatvédő vitamint.
  • Bár a koffein nem jó, de 1 erős, vagy 2 gyengébb kávé - egészséges anya és baba esetén - nem gond. Hiszen, ha nincs probléma a terhesség során, akkor egy kis élettel tölt fel a kávé és nem kell végigkóvályogni a napot.
  • A 3D-s, 4D-s ultrahangos vizsgálatot a 28. hét előtt javasolt elvégezni, ugyanis az után már alig van helye a picinek ott, bent, így akkor már nem kapható annyira élvezhető látványt nyújtó kép.

Ismét mérlegre álltam, ami a másfél hónappal ezelőtti állapotnál csupán 1 kilóval mutatott többet. Húha, már csak max. 12 kilót szedhetek magamra március végéig!
Ezt követően a védőnővel meghallgattuk a kicsi szívét is, ami reggel 150-et vert percenként. De az is lehet, hogy a doppler-készülék kicsit felzaklatta a babát, ugyanis kicsit sokáig tartott, mire hallható szívhangot sikerült találni, de ez, a 150 szívverés normális, ugyanis 120-160 között van a normál tartomány.

A találkozó végén kézhez kaptam a beszerzendő babakelengyéről szóló, 80 tételből álló listát is, igaz, ebből 9 tétel csupán a kismama számára szükséges.

A legközelebbi találkozás alkalmával már új védőnő fogad, de remélem ő is szimpatikus lesz és felkészülten tud segítséget nyújtani a babavárás és az az utáni időszakban.

2010. október 17., vasárnap

a 18. hét

A mai nappal elkezdődött a 18. hét! Most a magzat ülőmagassága kb. 12 cm, teljes magassága kb. 20 cm, súlya kb. 150-200 g.

A magzat csontosodása tovább folytatódik.
A szervek közül legutoljára a tüdő fejlődik ki, ami több hétig is eltart. Ebben a fázisban kezdenek kialakulni a léghólyagocskák. Az izmok is erősödnek, a vesék működése beindult. A törzs és a fej aránya most már egészen emberi, az arcvonások is tisztán kivehetők.
Ujjainak végei kifejlődtek, az ujjak végén most alakulnak ki az ujjlenyomatok, a tenyere és a talpa is felveszi egyedi vonásait.
A kicsi teste még piros a bőrén áttűnő vérerek miatt, de bőre színe lassan elnyeri a végleges, rózsaszínes árnyalatot, hiszen tovább növekszik a vékonyka, a hőszabályozásban fontos szerepet betöltő, bőre alatti zsírréteg, igaz, a pici még mindig nagyon soványka.
Most kezdenek kialakulni szájüregében a tejfogcsírák mögött a maradandó fogak csírái is, ezért ebben az időszakban különösen érdemes odafigyelni a kalciumban gazdag étkezésre.
Már érzékeli a pocakon beszűrődő fény-árnyék változásokat. Fölfedezi, a nappal-éjszaka közötti fényviszonybeli eltérést, és ha az anya hasán keresztül egy lámpával bevilágítunk, akkor a fényre úgy reagál, hogy összehúzza a szemhéját, becsukja a szemét, esetleg a karját reflexszerűen a szeme elé emeli.

A kismama, ha eddig még nem érezte a baba mozgását, akkor a napokban figyelmes lehet rá, de meg kell próbálni különbséget tenni a bélmozgás és a magzatmozgás között. Mivel a belek nem rángatóznak ritmusosan, ezért legegyszerűbben a baba csuklása ismerhető fel.
Nehéz megtalálni a legmegfelelőbb alvási pozíciót, és talán ezt a legnehezebb tűrni a terhesség hátralévő részében. A leendő anyuka szívesen hasra fordulna egy kicsit, de a növekvő pocak ennek már nem ad helyet. A háton alvás nyomja a belső szerveket, ereket, így marad az oldalt fekvés. Oda kell figyelni arra, hogy a szív bal oldalon található, ezért a szív kímélése miatt jobb inkább a jobb oldalra fordulni. A lábak és a pocak helyzetének kényelmesebbé tételét párnák segíthetik. Sokan előre megveszik a szoptatóspárnát, hiszen a többfunkciós párna nem csak a szoptatás ideje alatt nyújt segítséget, hanem már a várandósság alatt is kitűnően használható.
Az orr leginkább lefekvés előtt, vagy alvásidőben dugul be.
A kívánósság időszaka már el kellett hogy múljon – már akinél van, vagy volt ilyen. Az anya testén a visszértágulatok ebben az időszakban jelentkezhetnek, ezért a lábak tehermentesítése miatt célszerű keveset állni, tömegközlekedési eszközön is ajánlott helyet foglalni.

2010. október 16., szombat

a 17. hét

Ezen a héten a magzat ülőmagassága 11 cm körüli lehet, teljes hossza lassan 18 cm; súlya kb. 100-140 g, azaz már nehezebb, mint a méhlepény, a placenta - eddig viszonylag gyorsan növekedett, de most már kicsit lassabbra veszi a tempót.

A magzat a mintegy 250 ml magzatvízben még bőven tud mozogni, forogni – számára még rengeteg a hely a lubickolásra, ficánkolásra, úszkálásra, mocorgásra, amik egyre gyakoribbak és gyorsabbak lesznek. Ha eddig még nem voltak érezhetőek ezek a megmozdulások, akkor hamarosan akármelyik pillanatban beazonosíthatóvá válnak. Izgalmas pillanatok ezek!
Előfordulhat, hogy megjelenő körmével a baba elkezdi összekarmolni magát, de a sebei nagyon gyorsan gyógyulnak. Kisgyerekeknél megfigyelhető, hogy sebeik nagyon hamar elmúlnak, gyorsan regenerálódnak.
A magzat már szopja az ujját, így gyakorolja a szopó mozdulatokat, emiatt gyakran nyel a magzatvízből, amitől csuklani kezd, de ez a csuklás a babának nem okoz gondot. A kicsi mellkasi légzőmozgásokat is végez, bár az oxigént továbbra is a köldökzsinóron keresztül kapja.
Új szerve nem fejlődik a kicsinek, de a zsírtartalékot ezen a héten kezdi el felhalmozni a bőre alatt, - ez az ún. barna zsír, - születése után ez segít a hőszabályozásban, azaz a testhőmérséklet megőrzésében. Agyalapi mirigyében már vannak endorfin sejtek, ezek fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. Már grimaszokat is vág és az erős hangok megriaszthatják.

A kismama vérkeringése fokozottabb, mint a várandósság előtt. A szív gyorsabban ver, ezért nem szokták ajánlani a koffeines italok fogyasztását. A koffein ugyanis nem csak a babának tesz rosszat, de az anyuka szívét is terheli. Persze, ha alacsony a vérnyomás, akkor – az orvossal egyeztetve – nyugodtan iható néha 1-1 gyenge kávé. A fokozott keringésnek tudható be az is, hogy felgyorsul, megnövekszik a kiválasztás, ezáltal gyorsabban és erősebben izzad a kismama. Ezeken kívül a keringés fokozódására vezethető vissza a rendszeres orrdugulás és a hüvelyi folyás megszaporodása is. A nyugodt alvás az orrjáratok fokozott tisztán és nedvesen tartásával, tengeri sós orrcsepp használatával biztosítható, a folyások intim higiéniával és gyakori fehérneműváltással elviselhetőbbé tehetők.
A testben most a szokásosnál jóval több a víz, ezért megduzzadhat a láb.
A méh teteje a szeméremcsont és a köldök között félúton jár már, ezért a hanyatt fekvés néha kellemetlen lehet. A baba súlya ugyan még nem vészes, de szokatlanul nyomhatja a belső szerveket fekvés közben. Annak érdekében, hogy ne nyomódjon a gyomor mögötti fő vérszállítóér, ajánlott oldalra feküdni.
Megjelenhetnek a kötőszövetek meggyengülése miatti striák, azaz a terhességi csíkok, ezek kezdetben lilás majd fehér színűek, ez a 30 éven felülieknél már ritkábban fordul elő, mert a kötőszövet addigra már lazább. De ha valaki az áldott állapot kezdetétől folyamatosan krémezi, masszírozza a bőrét, akkor a bőr felkészülhet a tágulásra és elkerülhető, – de legalábbis csökkenthető – a striák kialakulása. Az illatosított testápolók helyett javasolt a búzacsíra olaj, Aloe Vera gél és sok, másféle természetes olaj, ugyanis az illatosító anyagok a bőrön át felszívódnak.

2010. október 10., vasárnap

ismeretszerzés

Van már itthon pár, a védőnőtől kapott baba-mama témával foglalkozó mintapéldány, de még sosem szántam rá magam arra, hogy úgy térjek haza egy ilyen lappal, hogy az újságot én nézem ki, és én vásárolom meg.

Hogy miket gyűjtöttem be? Babavárásról és babanevelésről szóló lapokat is szereztem.

Talán korainak tűnhet, hogy vettem olyat is, ami a babák első évét vesézi ki alaposan, de mivel a pici érkezésére fel kell készülni, és jópár dolgot be kell szerezni a születéséig, így bőven van átfedés a babavárásos időszak és a családba bepottyant csecsemő mindennapjait ecsetelő cikkek között.
Talán ez az első alkalom - a most megvásárolt újságok átlapozása után - hogy örülök a reklámoknak. Hiszen egyébként fogalmam sem lenne arról - hisz nincs a közelemben kisbabás szülő - hová kellene elmenni szétnézni, tájékozódni a babaholmik jelenlegi piacán.

2010. október 9., szombat

a 16. hét

Igen, ez már itt a 4. hónap utolsó hete!
A magzat ülőmagassága, azaz hossza a feje búbjától a popsijáig: kb. 1,15 cm; a fejétől a lábáig: kb. 16 cm; súlya: kb. 100-130 g.
A magzat végtagjai teljesen kifejlődtek és az ízületei is jól működnek. Markol, rúg, bukfencezik és a légzéshez hasonló mozgásokat végez, mely serkenti a tüdő fejlődését. Most már képes ásítani, néha már az ujját is a szájába veszi, arcán már különféle arckifejezések is megfigyelhetők. Kezén és lábán megjelennek a körmök, csontja már annyira sűrű, hogy a röntgenfelvétel is kimutatná. A magzat egész testén jellemző a finom, puha szőr, az ún. lanugó megjelenése, ez segíti elő a magzatmáz megtapadását a testén, hogy a magzatvíz ne tudja feláztatni a vékonyka bőrt. A magzati szőrzet gyakran jelen van a baba bőrén még a születés után is, de lassan elhullajtja majd. A nemi szervek is már elég fejlettek ahhoz, hogy neme egyértelműen meghatározható legyen, de ez az ultrahangos vizsgálattal még nem állapítható meg teljes pontossággal.

2010. október 7., csütörtök

a 2. laborvizsgálat - AFP szűrővizsgálat

Holnap reggel - éhgyomorra - ismét vérvételre kell mennem, mivel most van az az időpont, amikor elvégezhető az ún. AFP (alfa-fetoprotein), azaz az anyai keringésbe kerülő egyik magzati fehérje szűrésére irányuló vizsgálat. A vizsgálat akkor ad jól értékelhető eredményt, ha a terhesség betöltött 16. hete után egy-két nappal kerül rá sor. A vizsgálat célja, hogy nagy valószínűséggel kiszűrje azokat a terhességeket, ahol további, (esetleg komolyabb kockázatokkal járó) vizsgálatok elvégzése szükséges, így kis kellemetlenség árán a várandós anyák jelentős része megkímélhető a kockázatosabb vizsgálatoktól. Magzati velőcsőzáródási rendellenességek (nyitott gerinc, agykoponyahiány) és ikerterhesség esetén magasabb, más problémáknál, például Down-kórnál alacsonyabb értéket mutat, azonban gyakori az álpozitív eredmény.

2010. október 4., hétfő

a 15. hét

Ő már magzat; ezen a héten a hossza kb. 13,5 cm, a súlya kb. 70-100 g.
A bőre még nagyon vékony lehet, az erek még átlátszanak rajta. A haja, a szemöldöke és a szempillája már nő, és érzékeli a körülötte lévő zajokat is, az anyai szívverést a gyomorkorgást, azonban sokkal kevésbé, de a kívülről beszűrődő zajokat is. Már lehet beszélni hozzá (bár ez eddig sem volt tiltott :)), zenélni neki, ugyanis születése után az ismert, kellemes dallamokra könnyebben megnyugszik. Most már kerülni kell a csípős ételeket, mert kifejlődtek az ízlelőbimbói és érzi az anyukája által elfogyasztott étel ízét is.
Ekkortól már érezhető lehet a mozgása is, de még nem könnyű észrevenni, hogy az a mozgás az a mozgás.

2010. október 3., vasárnap

tünetek itt

Számomra kellemesen telik ez az időszak, nincs hányingerem, nem vagyok rosszul. Pozitívum, hogy például a tegnapi esküvőre tudtunk autóval menni, mert Zita vezetett visszafelé.
Viccet félretéve: az, hogy ottan a mi kis utódunk növekszik, valami leírhatatlanul fantasztikus dolog! Azt hittem, már nem tudok boldogabb lenni annál, mint amilyen voltam mondjuk 4 hónapja, de úgy látszik, hogy mégis. :)

tünetek

Sokfelől lehet hallani, hogy az áldott állapot mégsem olyan áldott, hiszen émelygéssel, szédüléssel, mellfeszüléssel, fáradékonysággal, kívánóssággal és még ki tudja miegyébbel jár. A körülöttem lévők is folyamatosan arról érdeklődnek, hogy vajon hogyan bírom ezt az egészet.

Talán furcsán hangzik, de én első pillanattól kezdve nem érzem a másféle állapotot.
Bár egyszer nekem is volt hányingerem, de csak az az utáni reggelen, hogy a nőgyógyász bejelentette: tavasszal új családtaggal bővülünk. Ez a hányinger kb. 2-3 percig tartott, majd úgy múlt el, ahogy jött: hirtelen; és azóta sem tért vissza. A szakirodalom azt írja, hogy a hányinger a 14 hét tájékán szűnik meg. Ez alapján gondolom azt, hogy most már nem is jelenig meg újra.
Kívánósság? Eddig sem voltam túlzottan válogatós, és ez az utóbbi időben sem változott. Eddig még egyszer sem éreztem kényszert arra, hogy kovászos uborka nélkül megvesznék, vagy ha nem kapok almalevet, akkor annak beláthatatlan következményei lennének, vagy hasonlók.

Sokan említik a mellfeszülést is, mint a várandósággal együtt járó tünet, de nekem még ezzel sem sikerült szembesülnöm. Igaz, a melltartóim mérete lassacskán felülvizsgálásra szorul, és kénytelen leszek pár új, nagyobb méretű fehérneműt beszereznem.
Talán van még valami, ami az utóbbi néhány hónap változásainak köszönhető: képes volnék átaludni az egész hétvégét! Hét közben, a munkahelyen egész jól vagyok, azaz nem vagyok sokkal fáradtabb, mint régebben, de hétvégén alig tudok ellenállni az ágy csábításának.
De - biztos ami biztos - ezen a héten az orvosom megnyugtatott: ez már a második harmad, ez a legszebb időszak, itt már nincsenek kellemetlen tünetek, lehet élvezni, hogy lassan baba érkezik.

nőgyógyásznál - IV.

Szeptember 28-án a nőgyógyásszal történő harmadik találkozásra került sor. Ekkor kezembe kaptam hivatalosan is a kombinált teszt eredményét.
Ultrahangon keresztül ismét láthattuk a picit, most már látszik a feje és a háta, amin úgy, mint egy gyöngysor, úgy látszott a gerince.

körzeti orvosnál - I.

Szerencsére nem betegeskedek túl sűrűn, ennek köszönhetően elég ritkán találkozom a körzeti orvossal. Eddig még csak egyszer láttam, amikor átjelentkeztem hozzá. Találkoztunk volna még egyszer, ha akkor, amikor néhány éve megfáztam, akkor nem helyettesítette volna őt valaki mogorva doktornő.
A körzeti orvos csak feljegyezte magának az eddigi eredményeket, majd a papírmunkát követően megmérte a vérnyomásom, majd megcsinálta az EKG vizsgálatot.
Az egész találkozó - a vizsgálattal együtt - nem tartott tovább mint negyed óra.
Szerencsére itt is minden érték megfelelő volt, így megnyugodva zárhattam le az akkori nap eredményeit is.

kombinált teszt

Szeptember 17-én, pénteken voltam kombinált teszten, ezen a teszten szűrik ki a Down-kórral sújtott terhességeket. Ezt a vizsgálatot a várandósság 11. és a betöltött 13+6 hete között kell elvégezni, de az optimális ideje a 12. hét. Én ekkor a 12. hét hatodik napján voltam.
Az ultrahang eredménye azonnal meg volt, azonban a vérvizsgálatéra 1 hetet várni kellett.
Az ultrahanggal kapcsolatban az alábbi információkat kaptam:
  • Egy magzat.
  • CRL: 64 mm (azaz most ekkora a feje búbjától a popsijáig)
  • Nyaki redő: 1,5 mm vastag, a mért érték a normál tartományban van. (Ez a Down-kórra vonatkozó szöveg.)
  • Koponya, hasfal, végtagok épek. Hólyagtelődés látható. Jó szívműködés.
  • A Magyar Szülészet-Nőgyógyászat Ultrahang Társaság érvényben lévő protokollja szerint végzett vizsgálat során magzati rendellenesség nem észlelhető.
A véreredményen ezek az információk biztosítottak arról, hogy minden rendben van:
  • A szűrővizsgálat eredménye: negatív
  • Kockázat a Down-kór előfordulására: 1:34.000
  • Kockázat a 18-as triszóma (Edwards-kór) előfordulására: kevesebb mint, 1:50.000

Ez a vizsgálat önköltséges, kórházanként változik, hogy mennyibe kerül. Állítólag 9.000-18.000 Ft között változik a vizsgálat ára. Szerencsére a kórház - ahol az orvosom dolgozik és ahol a vizsgálatokat is végzik -  ingyenesen végzi el a kombinált tesztet, mert szerződéses kapcsolatban áll a Sejtbankkal.

védőnőnél - I.

Szeptember 6-án, hétfőn találkoztam először a védőnővel, aki kiállította nekem "A várandós anya gondozási könyve"-t. A találkozóra elvittem minden eddig kapott papíromat, a védőnő megmérte a súlyomat, vizeletvizsgálatot is végzett, és ami a legfontosabb, - a nála töltött 1 óra után - mindent rendben talált.
Olvastam arról, hogy mi a védőnőnő szerepe, hogy mennyi mindenben segít, hogy ő a várandós anyuka egyik legfőbb támasza. A könyv, ami erről írt, maga is hozzátette, hogy ez szépen hangzik, de a valóságban nem ennyire csodás minden. Szerencsére a védőnő, akivel találkoztam nem erősítette a könyvben fellelhető félelmet, ugyanis a védőnő nagyon szimpatikus, kb. velem egyidős lehet, minden kérdésemre válaszolt, csak egy baj van: novembertől új kollégája veszi át a helyét, mert a védőnő babát vár. :S

nőgyógyásznál - III.

Augusztus 31-én kaptam kezembe az 5-én készített vizelet- és vérvizsgálat eredményét. Ekkor ismét láthattuk a picit, de most már nem hüvelyi ultrahangon keresztül. Talán jobban látszódott volna az apróság, ha nem mentem volna el a mosdóba, és a hólyagom telítettebb lett volna.
Mint megtudtam, jól tudtam, hogy a hagyományos nőgyógyászati vizsgálat előtt ki kell menni, azonban babaváráskor, kb. a 14-15 hétig jobb tele hólyaggal menni a rendelőbe.

nőgyógyásznál - II.

Abban a tudatban, hogy a teszt kimutatta a szervezetemben jelenlévő HCG-t, felhívtam az orvosom, hogy időpontot kérjek tőle. Az idő viszonylag sürgetett, ugyanis augusztus 5-re a repülőjegyünket lefoglaltuk. Sajnos az orvos pont akkor ment el szabadságra, amikor a rendelőt hívtam az új találkozás időpontjával kapcsolatban. Nagy nehezen sikerült szabad helyet kapnom augusztus 3-ra. Fellélegeztem, hogy ez nagyszerű, így nyugodtan indulhatunk el 3 hétre nyaralni.
Augusztus 3-án, kedden már közösen kerestük fel a doktort, aki hüvelyi ultrahanggal kimutatta, hogy a picinek már látszik a szíve, és a kis ember hossza 6 mm, kora 6 hetes és 3 napos. Ekkor kaptuk meg az első - és azóta is egyetlen - felvételt a piciről.
De hogy annyira azért mégse legyen egyszerű a csütörtöki elutazásunk, reggel még fel kellett keresnünk az 1. laborvizsgálat miatt a kórházat, ahová vizeletmintát kellett vinni és levettek tőlem 4 fiolányi vért.
Mivel a labor az utazás napján volt, így az eredményeket majd csak akkor kapom kézhez, ha hazaértünk, vagyis az orvossal való legközelebbi találkozáskor.

fogorvosnál - I.

A pozitív terhességi teszt elkészítését követően, felhívtam a fogorvost, hogy időpontot kérjek tőle, hiszen a fogakat és az ínyt is igénybe veszi a más állapot. Július 30-án kerestem fel a fogorvost, aki az ínyem állapotából megállapította, hogy a teszt bizony jól mutatja a pozitív eredményt. Ezen jót mosolyogtam, hiszen a fogorvos előbb közölte tényként a babavárást, mint a nőgyógyász.

terhességi teszt

Az új orvosom felkeresése után 1 héttel, pénteken terhességi tesztet vásároltunk. A teszt a HCG jelenlétét mutatja ki, aki nem állapotos, annak a szervezetében nincs jelen ez a hormon, ugyanis csak a beágyazást követően kezd el termelődni, ez a fogantatástól kezdődően akár 12 napot is igénybe vehet. Erről a folyamatról találtam egy nagyon jól, közérthetően megfogalmazott cikket is. A gyógyszerész - akinél a tesztet vásároltam - elmondta, hogy amíg nem késik a menstruáció, addig teljesen felesleges megcsinálni a tesztet. Figyelembe vettem, amit javasolt, így nem is vonultam ki a mosdóba addig a kis szerkezettel, amíg a soron következő menstruáció nem késett, azaz nem érkezett meg hétvégén, a teszt vásárlását követő napon.
Higgadtak maradtunk, nem kapkodtunk, vártunk keddig, azaz 12 nappal az utánig, hogy először felkerestem az újonnan választott orvosom, ekkorra már biztosra lehetett venni, hogy késik, ami késhet. Reggel, ébredés után kivonultam a fürdőszobába, ahol vártam, hogy a ketyere megmutassa, hogy mi a helyzet. Pozitív eredmény esetén 2 függőleges csík jelenik meg, negatív, vagy értékelhetetlen eredménynél csupán egy csík tűnik fel az ablakban. Néhány másodperc után jól láthatóvá vált a két pálcika, ami egyértelműen mutatja, hogy 9 hónap múlva egy kisbaba érkezésére számíthatunk.

nőgyógyásznál - I.

Elhatároztam, hogy orvost váltok, ugyanis ahová jártam ott egy kicsit bizalmatlan voltam. Szerencsére sosem volt semmi problémám, így nem tapasztaltam meg semmi olyat, amit baj esetén lehetne. De úgy gondoltam, hogy jobb az óvatosság, és olyan orvost keresek, akivel elégedett vagyok és megbízom benne.
Az új orvossal július 8-án találkoztam először. Elmondtam, hogy felkészültnek érzem magam arra, hogy gyermeket vállajak. Az orvos biztosított róla, hogy a legjobb helyen járok. :) Ellátott mindenféle jó tanáccsal és  elmondta, hogy milyen magzatvédő vitamint kezdjek szedni, amit már a babavárás előtt is ajánlott szedni, de a várandósság és a szoptatás idején is kell majd.
Az orvos a sok információ átadását követően  még annyit mondott, hogy ezek után reméli, hogy hamarosan kisbabánk lesz és ősszel találkozunk.

2010. október 2., szombat

a kezdet

Ez a blog a közös életünk első lépéseiről szól, arról, hogy egy új családtag fogadása mivel jár, milyen érzéseket indít meg bennünk.