2010. december 31., péntek

előtej

Ha már megúsztam a reggeli rosszulléteket, a szédülést, a mellfeszülést és a kívánósságot is, most úgy tűnik, hogy az előtej szivárgását már nem sikerül elkerülnöm. A kéznél lévő könyvekben utánaolvastam, hogy mi is ez pontosan.

A várandósság során az emlő számos változáson megy keresztül: érzékenyebb lesz, megnagyobbodik, a bimbóudvar sötétebbre színeződik. A várandósság 16. hetétől kezd termelődni a híg, átlátszatlan anyag, az előtej (colostrum). A kismamák egy része ekkortól már szivárgást tapasztalhat, ezért melltartóbetétet kell hordania, hogy az előtej ne hagyjon foltot a ruhán. A szivárgás szeretkezés közben is megindulhat, ami zavaró is lehet, bár teljesen normális.
A 25-28. hét között a kismama emlői felkészülnek a születendő baba táplálására. Már megfigyelhető, hogy egy-két csepp előtej (tele baktériumok és vírusok elleni ellenanyaggal) szivárog a bimbóból, vagyis az anyuka készen áll a szoptatásra. Az emberi előtejben például olyan ellenanyagok is vannak, amelyek a megemésztett tehéntej fehérjéi ellen termelődnek.
A nők egy részénél csak a szülés után jelentkezik előtejszivárgás, másoknál a terhesség korai szakaszától kezdve jelen van, de ez nem befolyásolja a szoptatás sikerességét. A tej megindulásának serkentése érdekében a szülés után minél gyakrabban kell a picit mellre tenni. A tej megindulásáig a csecsemő a sűrű, krémes, minden szükségletet kielégítő előtejjel táplálkozik, amely óvja őt a fertőzésektől. A tej megindulása a szülést követő harmadik-negyedik napon következik be. Később minden szoptatásnál először az előtej érkezik, ez csillapítja a pici szomját, majd ezután jön a sűrűbb, táplálóbb anyatej. Összetettségével az anyatej megakadályozza hogy a csecsemő lehetséges allergizáló hatású anyagokkal érintkezzen addig, amíg bélszerkezetének érése meg nem engedi étrendjének bővítését (ez az elválasztáskor következik be).

2010. december 28., kedd

a 28. hét

Túl vagyunk a várandósság első 27 hetén, és az első hármasban töltött karácsonyon is. A mostani, 28. héten a baba hossza kb. 35-37 cm, súlya pedig 1 kg.

A magzat, ha ilyen idős korában születik, akkor – orvosi ellátás mellett – már jó esélye van a túlélésre. Igaz, tüdeje még mindig nem teljesen fejlődött ki, mivel nem jelent meg az az ún. felületaktív anyag (surfactant), amely megakadályozza, hogy a levegővételek között a tüdő összeessen.
A baba agya egyre fejlettebb, összetettebb, és mérete is jelentősen megnövekszik.
Ilyenkor a pici már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még.
Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is észlelhetőek.
Az egyre szűkösebb hely miatt kevesebbet mozog már, és az ultrahangos vizsgálaton sem látszik már egészben.

A kismama melléből ún. előtej (colostrum) szivároghat. A mellen és a hasfalon az erek kékek, jól láthatóak.
Egyes orvosok ilyenkor már kéthetente akarják látni az anyukát, másoknál továbbra is marad a 3-4 hetenkénti vizsgálat. Azt mondják, most érkezett el annak az ideje, hogy a kismama elbeszélgessen az orvossal a szülésről (császármetszés, gátmetszés, alternatív szülés). Vannak, akik tervet készítenek a szülésre, amit egyeztethetnek az orvossal; az anyukák e tervben fejezik ki a vajúdásra, a szülésre és a gyermekágyra vonatkozó kívánságaikat. Persze tudni kell, hogy nem feltétlenül történik minden a terv szerint, de legalább előre összehangolják a kívánságokat, pl. a fájdalomcsillapítást illetően.

2010. december 25., szombat

4D ultrahang

Már jó néhány héttel ezelőtt bejelentkeztünk csütörtökre egy újabb 4D-s ultrahangra, hiszen nagyon kedvező ajánlatra bukkantunk az egyik újságban, így éltünk a lehetőséggel és ismét megnéztük a mi Picinket, csak ez alkalommal egy másik rendelőben.
Hogy most miket tudtunk meg a Kisbabánkról? (Zárójelben a 26-27 hetes magzat Hadlock-féle számítás szerinti mérete szerepel.)
  • Ő most "fejvégű fekvésben", azaz fejjel lefelé tölti mindennapjait,
  • BPD – fejének keresztirányú átmérője: 63 mm (64-68)
  • OFD – fejének hosszanti átmérője, a homloktól a tarkóig: 77 mm
  • AC – hasának kerülete: 221 mm (215-225)
  • FL – combcsontjának hossza: 53 mm (49-51)
  • becsült súlya közel egy kg, egészen pontosan 999 g.
Kicsikét tartottam attól, hogy a karácsonyig tartó akciós ajánlatnak lesz valami hátulütője és nagy csalódás lesz a vizsgálat, de szerencsére kellemesen csalódtam, sőt... Az ultrahangot végző hölgy nagyon kedves volt, a rendelő is hangulatos és jól felszerelt. Száz szónak is egy a vége: elégedett voltam a szolgáltatással, és most már tudom, hogy hová megyek, illetve, hogy hová nem megyek, ha legközelebb 4D-s ultrahangra lesz szükségem.

2010. december 22., szerda

nőgyógyásznál - VII.

Már előre féltem a nőgyógyásszal történő, - várandósság alatti - hetedik találkozástól, mert tudtam, hogy a múlt heti laborvizsgálat eredményét most kapom kézhez.
Féltem, hiszen nem mindegy, hogy az éhgyomorra történő cukros lötty ivását megúszom-e, vagy sem... Szerencsére a vérvétel és vizeletvizsgálat eredménye jó lett, így nem kell átesnem azon a tortúrán, amiről mások elég komoly rémtörténeteket mesélnek.
Ez alkalommal is csak a szokásos rutinvizsgálat, a vérnyomásmérés és a méhfenék magasságának megmérése volt napirenden.
A négyhetente esedékes vizsgálatok alkalmával mindig elmondja az orvos, hogy mi a teendő, milyen vizsgálatokon kell átesni az elkövetkezendő egy hónapban. Ez alkalommal csupán annyit kaptam feladatul, hogy érezzem jól magam a következő négy hét során - ezen kívül más egyébbel nem is kell foglalkoznom.

2010. december 19., vasárnap

a 27. hét

Túl vagyunk az első két harmadon, most kezdődik a harmadik trimeszter! A pici hossza nagyjából 33-36 cm, súlya már 900 g körüli lehet.

A magzat most nyitja ki először a szemét és pislogni is képes, sőt, már szempillái is vannak. Valószínűleg érzékeli a fényeket. Jelenleg 70-80% esélye lenne a túlélésre, mája, tüdeje és immunrendszere működőképes, de azt az időt, amit nem a méhben tölt, inkubátorban kellene töltenie, ha most születne meg.
Mostanra már jól látszanak a baba arcvonásai, ezért a 4D felvétel készítésekor nem áll fenn az a veszély, hogy a felvétel egész idejét végigalussza, most kell kihasználni a lehetőséget! Most már majdnem pontosan úgy néz ki, ahogy majd születésekor fog; külseje egyre inkább hasonlít az újszülöttéhez, ám bőre még mindig nagyon ráncos, de a születését követő pár hét múlva bőre kisimul.

A kismama egyre fáradékonyabb.
Súlya ebben az időben valóban elkezd gyarapodni, és ez körülbelül a 36. hétig így lesz. A várandósság alatti súlygyarapodás nagyon is szükséges az egészséges baba számára. A pluszsúly több helyen oszlik el:
  • A várandósság előtt az emlő átlagos súlya kb. 200 g, ami a várandósság végére akár négyszeres, azaz 800 g is lehet.
  • A súly egy része a testnedveket szaporítja (magzatvíz, vér mennyisége). A vér mennyisége a várandósság alatt 30-50%-kal is megnőhet.
  • És ott van még a baba és a placenta súlya is!
  • Ehhez még hozzájön néhány kiló anyai zsírtartalék is. Így a várandósság alatti átlagos súlygyarapodás 11-13 kg.
De az egészséges étkezés fontosabb, mint az, hány kilót hízik az anyuka. A várandósság nem a fogyókúra időszaka, még túlsúly esetén sem, hiszen az erőszakos súlycsökkentés igen káros a babára nézve, mivel ha a magzat nem jut elég tápanyaghoz, elkezdi bontani a felhalmozott zsírokat, ami toxinokat tartalmazhat. Az egészséges terhességhez szükség van a plusz kilókra!
A várandósság alatt kellemetlen tünetként jelentkezhet az orrdugulás, orrvérzés. A várandósság alatt az orrdugulás általában azért jelenik meg, mert az orrnyálkahártyába több vér jut, ezért megduzzad a nyálkahártya, emiatt az anyuka nem kap levegőt. E mellé orrvérzés is társulhat, ekkor még kellemetlenebb a helyzet.
Ekkor már fontos napközben is gyakran ledőlni, oldalfekvésben szunyókálni, de ha még dolgozni kell, akkor egy kanapét kell(enne) keresni, amin el lehet tölteni 15-30 percet, hogy a pici is ellazulhasson a pocakban.

2010. december 18., szombat

a 26. hét

Most, a 26. héten a pici hossza nagyjából 32,5 cm, súlya közel 800 g.

A magzat bőrén keresztül látszanak az erek, bár bőre egyre vastagabb és mostanra az átlátszóból már áttetszővé vált. Az agyhullámok fejlődésének köszönhetően még érzékenyebbé válik a hangokra és előfordulhat, hogy ritmusos mozgással reagál a hallottakra. Szemhéjai nyiladoznak, így már érzékeli a világosság és sötétség közötti különbséget. Tüdeje folyamatosan fejlődik, de tökéletes csak a születés idejére lesz. Kialakul a szemszíne is.
Az újszülöttek kék-kékesszürke vagy sötétbarna szemmel jönnek világra, de ez az első hat hónapban ez megváltozhat.

A kismama számára most nagyon fontos az alvás. A bőr feszülése miatt a has viszkethet, de el szokott múlni, ha mégis tartósan fennáll, szólni kell az orvosnak. A testápoló olajak ilyenkor sokat segíthetnek, de csak természetes, hozzáadott illatanyagoktól mentes termékeket szabad használni, mivel a bőrön keresztül elég sok anyag fel tud szívódni és erre nincs szüksége a picinek.
A máj nem megfelelő működésére utalhat, ha az anyuka csalánkiütésre emlékeztető kitüremkedéseket észlel, ilyen esetben mindenképen szólni kell az orvosnak, mert ez esetben kivizsgálás szükséges.
Fontos a tornagyakorlatok, a séta, az úszás folytatása.
A méhboltozat félúton van a köldök és a szegycsont között.

2010. december 15., szerda

a 3. laborvizsgálat

Ma hajnalban ismét laborvizsgálatra mentem, most teljes vérkép és vizeletvizsgálat, valamint vércukormérés volt soron.
Már előre féltem a vércukor méréstől, mert rengeteg rémtörténetet lehet hallani a tömény cukros löttyös vizsgálatról. Igaz,  nekem az orvos csak annyit mondott, hogy egyek reggel egy zsemlét és igyak meg egy pohár tejet, majd 1 órán belül jelenjek meg a laborban. Szerencsére a vércukormérés miatt soron kívül mehettem vérvételre.
Az eredményről jövő héten majd az orvosom tájékoztat, és amennyiben az érték nem megfelelő, majd csak akkor következik a terheléses, 2 dl-es cukorszirupos tortúra.

2010. december 12., vasárnap

varrótanfolyam - első alkalom

Hasznos dolog a varrás, hiszen jó tudni, hogy hogyan lehet megjavítani egy elszakadt ruhát, felvarrni a nadrág szárát, vagy azt, hogy hogyan kell saját kezűleg, apró, egyedi ajándékokat készíteni.

Egyelőre még nem foglalkoztatott annyira ez az egész, hogy rászánjam magam egy varrótanfolyamra. De a varrás apró rejtelmeinek megismerése most még talán belefér az időmbe, ráadásul a megszerzett tudás nem is olyan sokára még hasznos is lehet, mivel a nemsokára megérkező kis ember és a szűk család részére is rengeteg egyedi dolgot gyárthatok és akármennyire is jó gyerek lesz a pici, biztos néha-néha elszakít pár ruhát.
Nem túl régen vettem észre az interneten egy nagyon jó paraméterekkel rendelkező, kezdők számára induló varrótanfolyamot. Az oktatás tegnap kezdődött el. A 9 alkalmas, 45 órás varrótanfolyam délután 2-kor kezdődik és este 7-ig tart. Ennél az időpontnál jobbat elképzelni sem tudok: hiszen még hétvégén sem kell korán kelni, és az ebédet is nyugodtan el lehet fogyasztani, ráadásul még esti program szervezésekor sem tesz keresztbe. A tanfolyam a Király utcánál van, azaz itthonról 20-25 perc alatt oda is tudok érni.
A kezdő csoport szerencsére tényleg az alapoktól vezet be a varrás rejtelmeibe. Az első órában megismerkedtünk a varrógéppel, befűztük a cérnát és egy órával az óra kezdete után már anyagot kaptunk a kezünkbe, hogy megtapasztalhassuk hogyan is működik a szerkezet, ami előttünk van. Az első alkalom végére már 7 darab gyakorló feladaton voltunk túl. De a gyakorlati oktatás kiegészítéseként még ajándék DVD-t is kaptunk, amin oktatóvideókon keresztül további érdekes és hasznos fortélyokat lehet megismerni.
A tanfolyamot bár nincs házi feladat, de a szervezők ajánlják az itthoni gyakorlást is, hiszen a feladok csak plusz gyakorlással tudnak kifinomulni és berögzülni. Sajnos egyelőre nálunk nincs kéznél varrógép, de talán hamarosan erre is kitalálunk valamit, ami segíti az itthoni felkészülést.

fogorvosnál - II.

Sajnos rajtam kívül álló ok is közrejátszott abban, hogy július vége óta nem látogattam meg a fogorvost. De pénteken ismét – a várandósság ideje alatt immár másodjára – felkerestem azt az embert, aki évek óta figyeli a számban lévő történéseket.

Van pár dolog, amivel kapcsolatban nem értek egyet vele, az egyik a terhesség. Ő ugyanis előszeretettel használja ezt a kifejezést, hiszen sokat tapasztalt orvosként látja, hogy ez igen is teher, ha máskor nem, hát az utolsó néhány hónapban mindenképp.
Elképzelhetőnek tartom, hogy a test számára valóban nehézséget, terhet jelent a babavárás, hiszen rengeteg kellemetlen velejárója van, ilyen pl. a lábdagadás, és ilyen a hormonális változások miatt bekövetkező terhességi fogínygyulladás is. Már a várandósság elején a fogíny megduzzad, azonban kellő odafigyeléssel és rendszeres fogászati ellenőrzéssel a kellemetlen következmények elkerülhetők, a komolyabb baj kialakulása megelőzhető. Az orvos szerint ránézésre szerencsére az ínyem egész jó állapotban van, de a hátsó fogaimnál végzett fogkő-eltávolításnál már elég rendesen vérzett az ínyem. Így nincs más hátra, mint az alapos itthoni fogápolás, és a rendszeres megjelenés a fogorvosi rendelőben.

koncert

Szerda este - a legutolsó szülésre felkészítő előadás meghallgatását követően - John Lennon halálának 30. évfordulójára rendezett emlékestre mentünk.

A nőgyógyász véleményét is kikértük, nem árt-e a picinek a nagy zaj. De az orvos megnyugtatott: a baba a mozgásaival úgyis jelzi, ha nem érzi jól magát, tehát nyugodtan elmehetünk a december 8-ai emlékestre.
A rengeteg fellépőt felsorakoztató háromórás koncert szuper volt! Szerencsére a pici is jól viselte az esti bulit, és a koncert végén csak én voltam kissé nyűgös, mivel a magas sarkú cipőben töltött 4 és fél óra álldogálás már nem igazán tett jót a lábamnak, talpamnak.

2010. december 11., szombat

Szülésre felkészítés - 6. óra

E hét szerdán elérkezett az utolsó előadás, mely a babaápolásról és szoptatásról szólt.

Először a szülés idejére beszerzendő papírokat ismertették házasságban, illetve „csupán” élettársi kapcsolatban élő szülők számára.
Az előadás további részében megtudtuk, mire lehet szüksége a babának és az anyukának a kórházban töltendő legalább 72 óra alatt. Hallhattuk, hogy hogyan viselkedik a baba a születését követő napokban. Értesültünk az utóbbi években megváltozott babafürdetési szokásokról, a szoptatással kapcsolatos tudnivalókról, valamint a babahordozással kapcsolatban is hasznos információkat szereztünk be.

Ez a 6 alkalom stabil alapot adott arra, hogy ne bizonytalanul folytassuk a még előttünk álló időszakot, legyen szó várandósságról, vagy csecsemőgondozásról.

2010. december 5., vasárnap

a 25. hét

Túl vagyunk az első hat hónapon, most kezdődik meg a 25. hét, ami már a hetedik hónap első hete! A magzat hossza 31-35cm, súlya már nagyjából 700-850 g.

A magzat egyre életképesebb és erősebb; mostantól hetente kb. 1 cm-t nő és egyre jobban hízik. A bőre már kevésbé átlátszó, de még mindig gyűrött. A gerinc szerkezete és a csontozat egyre erősebb lesz, és javul a kézügyessége is, teljesen ökölbe tudja már szorítani kis kezét.
Már felismerhető egyfajta alvási ritmus nála. Bár továbbra is élénken mozog, ettől az időtől kezdve kevesebb helye van a forgolódásra.
Az orrlyukak kinyílásával és a tüdőben kifejlődött erekkel a pici légző mozgásai rendszeresednek.

A kismama a baba várásának ebben az időszakában valószínűleg még nagyon jól érzi magát.
Az anyuka szíve és tüdeje 50%-kal többet dolgozik a normálisnál. Ha alvásnál fáj a kismama szíve, vagy nem kap jól levegőt, tegyen a feje és a vállad alá párnát!
A babavárással nem csak azért szalad fel több kiló, mert az étvágy igencsak megnő, hanem azért is, mert a szervezet magzatvédő viselkedése is felelős a hízásért, mivel a kicsi táplálásának biztosítása érdekében a bevitt táplálék tovább marad a gyomorban, hogy így több tápanyag szívódhasson fel. Ráadásul a várandósság alatt nyilván csökkenteni kell a testedzések intenzitását. Az egészséges súlygyarapodás a 30. hétig 9-11kg. Ha az anyuka odafigyel arra, hogy mit eszik, és folyamatosan mozog, nem okoz majd nagy gondot szülés után a test eredeti állapotának visszanyerése.
A székrekedés is általános velejárója az áldott állapotnak, ennek leküzdésében rost tartalmú ételek fogyasztása segíthet.
Már időszerű a gyerekszoba berendezésére is gondolni, illetve arra, hogy hol aludjon a kicsi, bár – mások tapasztalatai alapján – a baba érkezésével még minden megváltozhat. Ez az időszak a legalkalmasabb a babaholmik megvásárlására is, mivel a második trimeszterben még igen aktív a kismama, több ereje van mászkálni, hiszen a várandósság utolsó trimeszterében jellemző lesz a fáradékonyság és az anyukának nehezére esik vásárolni, cipelni.
Lassan a Pici nevén is el kell gondolkodni, bár ez gyakran nagy harcot jelent az apuka és az anyuka között. Ilyenkor ajánlottak még a külföldi utazások is, mivel vannak országok, ahova az állampolgárság kiadása miatt a 28. hetes várandósokat már nem engedik be, nehogy ott szülessen meg a baba.

2010. december 2., csütörtök

a 24. hét

Elérkezett a 24. hét, azaz a 6. hónap legutolsó hete!
A baba most 30-33 cm körüli, súlya megközelítőleg 600 g.

A magzat teljesen kiformálódott és bőre alatt továbbra is halmozza a hőtárolást szolgáló zsírt. Az újszülöttnek híresen rossz a hőszabályozási készsége, ami különösen a koraszülött babák esetében jelenthet problémát. Ha a baba most születne, már koraszülöttnek számítana, bár még orvosi segítséggel is igen csekély esélye lenne az életben maradásra. Tüdeje ugyanis még nem tudná önállóan ellátni feladatát.
Izzadtságmirigyei kezdenek kialakulni.
A 24. hétre kifejlődnek egyensúly érzékszervei, a félkörös ívjáratok, melyeknek köszönhetően a kicsi már érzékeli, hogy a méhben fejjel lefelé vagy fölfelé helyezkedik el.
A fehérvérsejtek termelődése is megkezdődik, melyek fontos szerepet játszanak a betegségek elleni küzdelemben.

A kismama köldöke fölé ér már a méhfenék.
Hamarosan érdekes tüneteket észlelhetők: kézzsibbadás, lábdagadás, derékfájás, amik mind a várandósság velejárói, de előfordulhat a köröm töredezése is. Pozitív változások is történnek, hiszen eltűnhetnek a pattanások, kisimulhat a bőr és dúsabb lehet a haj, de a szülés után minden visszarendeződik majd.
Az anyuka fontos, hogy ismerje a koraszülés jeleit. A koraszülés gyakoribb nyáron, ezért egyes vélemények szerint a kiszáradás okozza, tehát fontos minél több vizet fogyasztani.
Az alábbi tünetek bármelyike utalhat koraszülésre, tehát észlelésükkor azonnal orvoshoz kell fordulni:
  • óránként 5-nél több méhösszehúzódás vagy görcs
  • élénkpiros hüvelyvérzés
  • az arc vagy a kezek duzzanata (a preeklampszia, azaz a terhességi magas vérnyomás jele)
  • fájdalom vizelés közben, ami húgyúti, hólyag- vagy vesefertőzésre jele lehet
  • éles vagy tartós gyomorfájdalom (a preeklampszia jele)
  • heveny vagy folyamatos hányás (a preeklampszia jele)
  • hirtelen tiszta, vízszerű folyadék ürülése a vaginából 
  • tompa hát-, vagy derékfájdalom
  • erős nyomás a medencében