Olyan gyorsan telik az idő; Laura éppen csak most született, de már el is múlt 1 éves. Hihetetlen, mire elég egy év - megerősödött és tartja a fejét, forog hátról hasra, kúszik, mászik, ül, áll, lépeget a kanapénál, vagy egy széket maga előtt tolva, tapsol, integet, mutat, ha zenét hall táncol, mosolyog, kacag és a nővérével cinkosan nevet, előbújtak a fogai, egyre több mindent eszik és még van sok olyan dolog, ami apróságnak tűnik, de a kislányunk életében egy olyan állomás, ami szükséges a további fejlődéshez, tapasztalatgyűjtéshez.
Úgy érzem, minden egyes napot ki kell élvezni, mert a jelenlegi pillanatokat nem lehet visszahozni.
Ami elmúlt, amiről lemaradtunk, azt már végérvényesen eltűnt, de ami még vár ránk, az úgyis eljön, nem kell semmit sürgetni.
És igen, a fenti gondolatokra néha emlékeztetnem kell magam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mindennapjaink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mindennapjaink. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. július 8., szerda
2015. június 12., péntek
vakáció!!! - 1. nap
Igen, itt a nyár, a meleg, napsütéses idő.
Igaz, ma még nem sikerült 1o:oo-ra odaérni a Szent István Parkba, de remélem, a nyári szünet további részében sikerül korábban kelni és (szinte) mindenhová időben odaérni. De végül megjelenni és találkozni a többiekkel, és egy árnyékos, füves területen leheveredni. Dél körül Laura elaludt, jót pihent a nyárra vett, sport babakocsiban, aminek szinte vízszintesre dönthető háttámlája van.
Kora délután indultunk el hazafelé, de előtte még ebédeltünk egyet hármasban, majd - a nyári szünet első napjának tiszteletére - fagyiztunk is.
Hogy legyen a napban még valami változatosság, hajóval jöttünk haza. A Jászai Mari térről 22 perc alatt értünk Várkert Bazár megállóba. Igaz, időben nagyjából ugyanannyi ideig tartott, mintha villamossal és busszal jöttünk volna, de nem volt tömeg, nem kellett átszállással bajlódni.
Összegzésképp elmondható, hogy a szünet első napja remekül sikerült! Szuper napunk volt!
Igaz, ma még nem sikerült 1o:oo-ra odaérni a Szent István Parkba, de remélem, a nyári szünet további részében sikerül korábban kelni és (szinte) mindenhová időben odaérni. De végül megjelenni és találkozni a többiekkel, és egy árnyékos, füves területen leheveredni. Dél körül Laura elaludt, jót pihent a nyárra vett, sport babakocsiban, aminek szinte vízszintesre dönthető háttámlája van.
Kora délután indultunk el hazafelé, de előtte még ebédeltünk egyet hármasban, majd - a nyári szünet első napjának tiszteletére - fagyiztunk is.
Hogy legyen a napban még valami változatosság, hajóval jöttünk haza. A Jászai Mari térről 22 perc alatt értünk Várkert Bazár megállóba. Igaz, időben nagyjából ugyanannyi ideig tartott, mintha villamossal és busszal jöttünk volna, de nem volt tömeg, nem kellett átszállással bajlódni.
Összegzésképp elmondható, hogy a szünet első napja remekül sikerült! Szuper napunk volt!
2015. április 22., szerda
első futóverseny kétgyerekesként
Sosem tudtam futni, a suliban is mindig sikerült valahogy ellógnom a tesiórákon a futásokat.
2012-ben, a nagyobbik kislányom 1 éves korában kezdtem el megtanulni futni; 6 hét alatt 5 km-es edzésprogram alapján kezdtem a mozgást, abban az évben voltam egy 5 és egy 7 km-es versenyen, illetve többször voltam Szigetfutáson is a Margitszigeten, valamint néhányszor jártam a Nike Futóklubban is.
2012-ben, a nagyobbik kislányom 1 éves korában kezdtem el megtanulni futni; 6 hét alatt 5 km-es edzésprogram alapján kezdtem a mozgást, abban az évben voltam egy 5 és egy 7 km-es versenyen, illetve többször voltam Szigetfutáson is a Margitszigeten, valamint néhányszor jártam a Nike Futóklubban is.
2012 telén tele voltam bizonytalanságokkal:
- ha már sikerült lefutnom az 5 km-t, akkor hogyan tovább? Fussam az 5 kiliket, vagy növeljem a távot?
- hogyan öltözködjek télen a futáshoz?
Idén tavasszal vettem elő újra a futócipőt és most hétvégén futottam a Minicittán 2,5 km-t, illetve a családommal együtt indultunk a 700 m-es családi futáson. A szombati esemény nagyon feldobott, hiszen gyönyörű idő volt, bár, kissé hűvös, ismerősökkel is találkoztam, illetve az is örömmel töltött el, hogy gond nélkül megbírkóztam a 2,5 km-es távval.
 |
| 2,5 km lefutása közben |
 |
| a családi futáson |
Most nagy bennem a lelkesedés, mert a közeljövőben több futóverseny is van, amin részt szeretnék venni.
2013. március 25., hétfő
bölcsőde
Ismét nagy változások jönnek a mi kis családunk életében: Anna áprilils 8-tól bölcsődés lesz.
Igaz, van bennem némi félelem, hiszen több helyről is megkaptam már, hogy a bölcsi csak egy szükséges rossz, de én ennek ellenére megpróbálom pozitívan látni a dolgokat. Nem akarok már előre aggódni azon, hogy nem tud a gyerekem beilleszkedni, vagy folyamatosan beteg lesz, vagy nem fog délben aludni, mert ráérek akkor ezzel foglalkozni, ha már ott tartunk.
Mivel a társas készségek csak csoportban tudnak fejlődni, ezért számomra fontos, hogy a gyermekem vele azonos korúakkal is találkozzon, hiszen ez a szocializációja miatt is fontos.
Az internetet, könyveket böngészve, internetes fórumos beszélgetésekből, valamint a WHO ajánlásból is számomra az jön le, hogy a szoptatás minimum 2 éves korig ajánlott.
A bölcsőde vezetője nem igazán volt elragadtatva attól a ténytől, hogy kislányunk egyelőre csak cicin alszik el, ezért sürgősen ajánlotta a napközbeni szoptatások abbahagyását - ez némi nyugtalanságra adott okot nálam. Szerencsére a bölcsődei gondozóknál nem éreztem, hogy problémát jelentene ez, így egy kicsit fellélegeztem, amikor őket is sikerült megkérdezni ezzel kapcsolatban.
A védőnőnél is jártunk már a bölcsődéhez szükséges papírok beszerzése miatt, de legnagyobb meglepetésemre sajnos ott is a hosszú ideig tartó szoptatás ellenzésével kellett szembesülnöm. A védőnő tanácsolta, hogy napközben inkább ne engedjem szopni a gyerekem, ha lehet, mondjam, hogy elfogyott, nincs cici, majd talán este lesz.
Igen, ekkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem, a gyerekemnek nem fogok hazundi, inkább másokat nem avatok be az én dolgomba.
A WHO ajánlásával összhangban van az anyai ösztönöm, szerencsére tejem is van, és nekem sem rossz, hogy a kislányom szopik még, szóval, egyelőre úgy tűnik, kivárom, hogy Anna magától hagyja abba a szopit. Nem szeretném pont most, a bölcsődébe kerülés előtt cicimegvonással is stresszelni a gyerekem, pont elég változás lesz neki és nekem is az, ha heti 5 napot ott tölt.
Úgy érzem, a szoptatás megnyugtatja Annát, és azt veszem észre, hogy bizalommal fordul az ismeretlen dolgok felé, szereti felfedezni a dolgokat és ebben szerintem nagy szerepe van a szoptatásnak is, persze az alaptermészete sem elhanyagolható dolog.
Egyelőre bízom abban, hogy minden rendben lesz!
Igaz, van bennem némi félelem, hiszen több helyről is megkaptam már, hogy a bölcsi csak egy szükséges rossz, de én ennek ellenére megpróbálom pozitívan látni a dolgokat. Nem akarok már előre aggódni azon, hogy nem tud a gyerekem beilleszkedni, vagy folyamatosan beteg lesz, vagy nem fog délben aludni, mert ráérek akkor ezzel foglalkozni, ha már ott tartunk.
Mivel a társas készségek csak csoportban tudnak fejlődni, ezért számomra fontos, hogy a gyermekem vele azonos korúakkal is találkozzon, hiszen ez a szocializációja miatt is fontos.
Az internetet, könyveket böngészve, internetes fórumos beszélgetésekből, valamint a WHO ajánlásból is számomra az jön le, hogy a szoptatás minimum 2 éves korig ajánlott.
A bölcsőde vezetője nem igazán volt elragadtatva attól a ténytől, hogy kislányunk egyelőre csak cicin alszik el, ezért sürgősen ajánlotta a napközbeni szoptatások abbahagyását - ez némi nyugtalanságra adott okot nálam. Szerencsére a bölcsődei gondozóknál nem éreztem, hogy problémát jelentene ez, így egy kicsit fellélegeztem, amikor őket is sikerült megkérdezni ezzel kapcsolatban.
A védőnőnél is jártunk már a bölcsődéhez szükséges papírok beszerzése miatt, de legnagyobb meglepetésemre sajnos ott is a hosszú ideig tartó szoptatás ellenzésével kellett szembesülnöm. A védőnő tanácsolta, hogy napközben inkább ne engedjem szopni a gyerekem, ha lehet, mondjam, hogy elfogyott, nincs cici, majd talán este lesz.
Igen, ekkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem, a gyerekemnek nem fogok hazundi, inkább másokat nem avatok be az én dolgomba.
A WHO ajánlásával összhangban van az anyai ösztönöm, szerencsére tejem is van, és nekem sem rossz, hogy a kislányom szopik még, szóval, egyelőre úgy tűnik, kivárom, hogy Anna magától hagyja abba a szopit. Nem szeretném pont most, a bölcsődébe kerülés előtt cicimegvonással is stresszelni a gyerekem, pont elég változás lesz neki és nekem is az, ha heti 5 napot ott tölt.
Úgy érzem, a szoptatás megnyugtatja Annát, és azt veszem észre, hogy bizalommal fordul az ismeretlen dolgok felé, szereti felfedezni a dolgokat és ebben szerintem nagy szerepe van a szoptatásnak is, persze az alaptermészete sem elhanyagolható dolog.
Egyelőre bízom abban, hogy minden rendben lesz!
2013. március 19., kedd
márciusi síelés
Sokáig úgy tűnt, hogy az idei télen is elmarad a síelés, de szerencsére Peti időben kapcsolt, így felmerült, a március 15-ei hosszú hétvégén elmehetnénk egy közeli pályára csúszkálni néhány napot.
Mivel múlt hét elején az időjósok beígérték hét végére a havazást, nyugodt szívvel foglaltuk le a mátraszentistváni szállást.
Pénteken volt március 15-e, ezért ez a munkaszüneti nap lehetővé tette, hogy ne csak a kiránduláshoz szükséges dolgok összepakolására legyen időnk, hanem az itthoni tennivalókat is el tudjuk intézni.
Szombat délelőtt hatan idnultunk útnak. Szerencsére az utazáshoz (is) jó időt fogtunk ki, itthonról verőfényes napsütésben indultunk el. A szállásra elég korán érkeztünk meg ahhoz, hogy délután még ki lehessen próbálni a sípályát. Ekkor mindannyian elmentünk a pályához, de mivel Annára én vigyáztam, így mi csak elkísértük a többieket. A kissé havas úton visszasétáltunk a szálláshoz, ahol Anna el is aludt, és aludt egészen addig, míg a többiek este 6-kor haza nem értek.
A március 15-ére való tekintettel egész hétvégén különféle programok várták a Síparkba látogatókat; az egyik ilyen hétvégi program volt a vasárnapi ingyenes síoktatás is.
Ezen a napon, vasárnap a Nagyi vigyázott Annára. Rengeteg időt töltöttek a sípálya mellett, hóembert építettek, nézték a lesiklókat...stb. Szerencsére az idő is nekünk kedvezett: hétágra sütött a nap, így mindannyiunk arca kicsit lepirult. Bár, szerettem volna, ha alszik Anna délután, nagy kő esett volna le a szívemről, ha tudom, hogy nem csak velem tud elaludni a Kislányom. De sajnos nem sikerült a Nagymámanak elaltatnia Pankát, így mire végeztünk az aznapi síeléssel, ők már ismét ott voltak a pálya szélén, és mindannyian együtt mehettünk vissza a szállásra, ahol már alig vártuk a vacsorát.
Hétfő délelőtt hagytuk el a szállást. Annára először Peti vigyázott, majd én, majd a Nagymama; így mindannyian tudtunk utolsó nap is csúszkálni. A sípályán lévő étteremben ebédeltünk meg, de mire az ebéddel végeztnünk, már szakadt a hó. A hazafelé úton a hegyekben még a hó esett, de itt, Budapesten már eső fogadott minket.
Mivel múlt hét elején az időjósok beígérték hét végére a havazást, nyugodt szívvel foglaltuk le a mátraszentistváni szállást.
Pénteken volt március 15-e, ezért ez a munkaszüneti nap lehetővé tette, hogy ne csak a kiránduláshoz szükséges dolgok összepakolására legyen időnk, hanem az itthoni tennivalókat is el tudjuk intézni.
Szombat délelőtt hatan idnultunk útnak. Szerencsére az utazáshoz (is) jó időt fogtunk ki, itthonról verőfényes napsütésben indultunk el. A szállásra elég korán érkeztünk meg ahhoz, hogy délután még ki lehessen próbálni a sípályát. Ekkor mindannyian elmentünk a pályához, de mivel Annára én vigyáztam, így mi csak elkísértük a többieket. A kissé havas úton visszasétáltunk a szálláshoz, ahol Anna el is aludt, és aludt egészen addig, míg a többiek este 6-kor haza nem értek.
A március 15-ére való tekintettel egész hétvégén különféle programok várták a Síparkba látogatókat; az egyik ilyen hétvégi program volt a vasárnapi ingyenes síoktatás is.
Igaz, hogy 2oo8 decemberében már részt vettem egy kezdőknek szóló síoktatáson, de ott csupán a hóekében történő lecsúszásig és fordulásig jutottam. Már akkor is tudtam, hogy szükségem lenne még néhány óra oktatásra, ahol a meglévő alapokra tudnék építkezni, ahol megtanulhatnám a párhuzamos léccel való siklás technikáját.Most viszont - sok év után végre - sikeresen regisztráltam, így részt vehettem az ingyenes oktatáson. Tudtam, hogy nem a kezdők közé kell állnom, ezért a haladókhoz mentem, ahol szerencsére összejött annyi jelentkező, hogy 2 csoport is indult, egy középhaladó és egy haladó. Legnagyobb meglepetésemre nem a középhaladók, hanem a haladók közé kerültem. Örültem ennek a másfél óra oktatásnak, hiszen sokat tanultam belőle, és végre teljesült, amit szerettem volna, így nyugodtabban síelek, mert most már nem csak a hóekét tudom elméletben, hanem a párhuzamos léccel való siklást is.
Ezen a napon, vasárnap a Nagyi vigyázott Annára. Rengeteg időt töltöttek a sípálya mellett, hóembert építettek, nézték a lesiklókat...stb. Szerencsére az idő is nekünk kedvezett: hétágra sütött a nap, így mindannyiunk arca kicsit lepirult. Bár, szerettem volna, ha alszik Anna délután, nagy kő esett volna le a szívemről, ha tudom, hogy nem csak velem tud elaludni a Kislányom. De sajnos nem sikerült a Nagymámanak elaltatnia Pankát, így mire végeztünk az aznapi síeléssel, ők már ismét ott voltak a pálya szélén, és mindannyian együtt mehettünk vissza a szállásra, ahol már alig vártuk a vacsorát.
Hétfő délelőtt hagytuk el a szállást. Annára először Peti vigyázott, majd én, majd a Nagymama; így mindannyian tudtunk utolsó nap is csúszkálni. A sípályán lévő étteremben ebédeltünk meg, de mire az ebéddel végeztnünk, már szakadt a hó. A hazafelé úton a hegyekben még a hó esett, de itt, Budapesten már eső fogadott minket.
Szerencsés vagyok, mert 2oo8. óta szuper sípályákon jártam. Az első síelésem Ausztriában volt, ide jártam kezdő síoktatásra is, az ezt követő években Franciaországba mentünk, majd kétszer Olaszországban, Livigno-ban voltunk síelni. Egyik évben el szerettünk volna menni decemberben, a két ünnep között egy hosszú hétvégére síelni, de sajnos Magyarország nyugati felén, a határ mellett nem esett hó, így akkor Mönichwald-ot és Kreischberg-et próbáltuk ki 1-1 napra.Jó volt kicsit kikapcsolódni, egy kicsit kizökkenni a mindennapokból. Biztos Annának is jót tett a néhány napos környezetváltozás. Panka általában rugalmas és alkalmazkodó, igaz, ha akar valamit, akkor azért határozottan érvényesíti az érdekeit. Mivel egyre jobban közeledik a jóidő, egyre több programra lehet elvinni a Kislányunkat; ha lehet, kihasználjuk a lehetőségeket és most már hármasban ismerkedünk a már ismerős, vagy a még ismeretlen dolgokkal, persze csak addig, amíg a gyereken is látjuk, hogy neki ez jó.
Szóval igen, eddig csak külföldi síterepen voltam, a magyar viszonyokkal ezidáig nem szembesültem.
Eddig sosem csúsztam csupán kb. 3 km hosszú pályán, és sosem kellett ennyi ideig sorban állnom egy felvonónál sem. De ez a közeli kis, mátraszentistváni pálya alkalmas arra, hogy leporoljam a sífelszerelésem és néhány nap alatt megmozgassam magam. Mind a szállás, mind a sípálya személyzete vendégszerető volt, összességében kellemes csalódás volt részemről ez a néhány nap ahhoz képest, mint amennyi negatívumot hallottam eddig a hazai pályákkal kapcsolatban.
2012. július 2., hétfő
az első fürdés a Velencei tóban
szombaton 0 órakor életbe lépett a szerda éjfélig tartó hőségriadó. itt, a városban napközben nem túl sok mindent lehet csinálni: csak kora délelőtt és késő délután tudunk levegőre menni. ezért úgy döntöttünk, hogy vasárnap lemegyünk Velencefürdőre, ahol szabadlevegőn lehetünk mindannyian. így is tettünk, vasárnap dél körül útnakindultunk. a koradélutáni órákat a kertben töltöttük; próbáltunk az árnyékban pihenni, ebédeltünk, élveztük a frissnek nem igazán mondható nyári időt, Anna pedig pelus nélkül vígan szaladgált a fűben.
viszont, ha már vízpart környékén voltunk, akkor mindenképp szerettünk volna lemenni a tóhoz is. végre megvettük Anna első csomag úszópelusát, szóval, a pancsolásnak már semmi akadálya nem volt. Gárdonyba mentünk, mivel azt hallottuk, hogy az ottani szabadstrand a lassan mélyülő partjával a kisgyermekeseknek is kedvez.
sajnos amikor leértünk a strandra, még akkor is nagy volt a tömeg. de - ha már ideértünk - ez már nem vehette el a kedvünk a fürdőzéstől. gyors vetkőzés után elindultunk a víz felé, ami hirtelen ugyan hűvösnek tűnt, ezért szépen lassan mentünk egyre beljebb a Nagymamával, Petivel és Annával. Pankát nem igazán érdekelte a víz hűvössége, igaz, arra nagyon ügyeltünk, hogy - mivel első találkozása a tóval - ne hirtelen vigyük a vízbe. csak annyira mentünk be, hogy Anna lába leérjen a vízben, de a válla még kilógjon belőle, azaz kb. 5o-6o cm mélységig merészkedtünk. Panka ismét hatalmas meglepetést okozott: élvezte a vízi-létet, dobálta a kis labdáját, csapkodta a vizet a kezével és a lábával is, hatalmasakat kacagott, egy szóval, egyértelműen a tudtunkra adta, hogy jó ötlet volt lejönni a vízhez.
igen, ez az alkalom megerősítést adott abban, hogy mi a véleményünk a babaúszással kapcsolatban.
az idén nyárra vonatkozó programjaink szerencsére lehetővé teszik, hogy a megmaradt úszópelusokat a későbbi strandolások alkalmával is felhasználjuk, ugyanis nem ez volt az utolsó eset, hogy vízparti települést választottunk uticélul.
viszont, ha már vízpart környékén voltunk, akkor mindenképp szerettünk volna lemenni a tóhoz is. végre megvettük Anna első csomag úszópelusát, szóval, a pancsolásnak már semmi akadálya nem volt. Gárdonyba mentünk, mivel azt hallottuk, hogy az ottani szabadstrand a lassan mélyülő partjával a kisgyermekeseknek is kedvez.
sajnos amikor leértünk a strandra, még akkor is nagy volt a tömeg. de - ha már ideértünk - ez már nem vehette el a kedvünk a fürdőzéstől. gyors vetkőzés után elindultunk a víz felé, ami hirtelen ugyan hűvösnek tűnt, ezért szépen lassan mentünk egyre beljebb a Nagymamával, Petivel és Annával. Pankát nem igazán érdekelte a víz hűvössége, igaz, arra nagyon ügyeltünk, hogy - mivel első találkozása a tóval - ne hirtelen vigyük a vízbe. csak annyira mentünk be, hogy Anna lába leérjen a vízben, de a válla még kilógjon belőle, azaz kb. 5o-6o cm mélységig merészkedtünk. Panka ismét hatalmas meglepetést okozott: élvezte a vízi-létet, dobálta a kis labdáját, csapkodta a vizet a kezével és a lábával is, hatalmasakat kacagott, egy szóval, egyértelműen a tudtunkra adta, hogy jó ötlet volt lejönni a vízhez.
igen, ez az alkalom megerősítést adott abban, hogy mi a véleményünk a babaúszással kapcsolatban.
az idén nyárra vonatkozó programjaink szerencsére lehetővé teszik, hogy a megmaradt úszópelusokat a későbbi strandolások alkalmával is felhasználjuk, ugyanis nem ez volt az utolsó eset, hogy vízparti települést választottunk uticélul.
2012. január 23., hétfő
színházban
kis családunk már színházban is járt!
Kislányunk karácsonyra 3 db színházjegyet kapott a Kolibri Fészek-ben megrendezésre kerülő Tekergő című, csecsemőknek szóló előadásra.
az előadás 25 perces volt, ekkor még nem volt szabad felmenniük a gyerekeknek a színpadra, és a fényképezés sem volt megengedve, azonban az előadás után játékok kerültek elő, ekkor már a gyerekek birtokba vehették a színpadot és végre a szülők is kiélhették fényképezési vágyukat, a 11 órakor kezdődő színházi program így nagyjából 1 órásra sikeredett.
a színpad előtti részen párnákon lehetett helyetfoglalni, de akik nem a földön szerettek volna ülni, azok a színpadtól távolabb lévő székekről nézhették a színes előadást. mi közvetlenül a színpad előtti részre fészkeltük be magunkat. Annának annyira tetszett az előadás, hogy már akkor legszívesebben ment volna fel a színészek közé, de sajnos ezt nem tehette meg, be kellett érnie annyival, hogy a színpadba kapaszkodva álldogáljon és táncoljon a zenére.
az előadást követő játékot mi is megörökítettük, ízelítőül íme néhány kép
azt éreztem, hogy Manónak tetszett ez a közös program, ezért nagy valószínűséggel a másik két, csecsemőknek szóló előadásra is beszerezzük nemsokára a jegyeket.
Kislányunk karácsonyra 3 db színházjegyet kapott a Kolibri Fészek-ben megrendezésre kerülő Tekergő című, csecsemőknek szóló előadásra.
az előadás 25 perces volt, ekkor még nem volt szabad felmenniük a gyerekeknek a színpadra, és a fényképezés sem volt megengedve, azonban az előadás után játékok kerültek elő, ekkor már a gyerekek birtokba vehették a színpadot és végre a szülők is kiélhették fényképezési vágyukat, a 11 órakor kezdődő színházi program így nagyjából 1 órásra sikeredett.
a színpad előtti részen párnákon lehetett helyetfoglalni, de akik nem a földön szerettek volna ülni, azok a színpadtól távolabb lévő székekről nézhették a színes előadást. mi közvetlenül a színpad előtti részre fészkeltük be magunkat. Annának annyira tetszett az előadás, hogy már akkor legszívesebben ment volna fel a színészek közé, de sajnos ezt nem tehette meg, be kellett érnie annyival, hogy a színpadba kapaszkodva álldogáljon és táncoljon a zenére.
az előadást követő játékot mi is megörökítettük, ízelítőül íme néhány kép
azt éreztem, hogy Manónak tetszett ez a közös program, ezért nagy valószínűséggel a másik két, csecsemőknek szóló előadásra is beszerezzük nemsokára a jegyeket.
2012. január 21., szombat
apás nap
ez volt az első eset, hogy ilyen sokat voltam távol Manótól, de mivel már nem csak anyatejen él, ezért nem aggódtam, tudtam, hogy minden rendben lesz, és nem történik semmiféle probléma, amíg nem vagyok a közelben.
este 5 óra körül érkeztem meg a tanfolyamról, ekkor kis családom rajtam kívüli tagjai a közeli klubban voltak, ahol finom bablevest és szalagos fánkot lehetett fogyasztani rokonok és barátságos ismerősök társaságában. szerencsére én is részesülhettem élményekben, hiszen Kislányunk - ahogyan az a mellékelt képen is látszik - a citeraszóra hatalmasat táncolt, énekelt, láthatóan nagyon tetszett neki a muzsika; jókedvével sok embert molyosra fakasztott.
2011. december 22., csütörtök
céges karácsonyok
kis családunk múlt héten egy kisebb céges összejövetelen vett részt; itt a munkatársak és azok családtagjai voltak a meghívottak. ez az összejövetel főnökünk lakásában volt, így Anna bátran jött-ment, nem is egyszer keresztül mászott a lakáson.
tegnap este pedig egy nagyobb céges rendezvénynek voltunk tagjai; itt már nem csak a munkatársak voltak, hanem a szomszédos iroda munkatársai, és a két cég partnerei, ismerősei is. Anna itt sajnos már nem tudott mászkálni, hanem inkább csak üldögélt és négykézlábra állt az iróasztalokon, eszegetett sajtot és kenyérhéjjat, illetve a karunkon volt.
szerencsére a Kislányunk egészen jól érzi magát ha nagy társaság veszik körül, így nem okozott semmiféle problémát a mi kisgyermekes családunk.
talán én még mindig kicsit túlaggódom a dolgokat, és én vagyok az, aki sietne haza, de megpróbálok igyekezni, és AnnaEmese jókedvét tartani szem előtt.
2011. december 13., kedd
síelés 2o11.
Első nap - utazás Úgy terveztük, hogy reggel 7-kor útnak indulunk, de most is hoztuk a formánkat, így negyed 9 volt, mire mindent összeszedtünk és elindultunk Budapesttől 9oo km-re, Livigno-ba.
Kicsit tartottunk az utazástól, hiszen AnnaEmese eddig még csak a Budapest-Szeged-Cegléd útvonalat ismeri. Mivel ő sem a korai kelésről híres, ezért a hajnali ébresztő után az autóban hamar visszaaludt úgy, hogy a magyarországi útszakasz egészét átaludta. Valahol Ausztriában ébredt fel. Az ébredés után nemsokkal megálltunk valahol, itt kapott enni, inni, illetve közelebbről megtekintettük a pelenkázó helyiséget is, valamint itt szusszantunk mi is egy keveset; megnyújtóztattuk magunkat, hiszen az út java része még hátra volt. Az elindulás után nem sokkal Anna újabb alvásba kezdett, de ekkor már csak 3 órányi távolságra voltunk a céltól. Ezt a pihenőt is alvás követte.
Már Svájcban jártunk, nagyjából fél órára lehettünk Livigno-tól, amikor Peti és én is örömmel meglátogattunk volna egy mosdót. Svájcban egy kis, kacskaringós úton haladtunk, egyszercsak megpillantottunk az egyik kis faluban egy picike benzinkutat. A benzinkút láthatóan zárva volt, hiszen minden sötét volt, csupán két kútoszlop világított, ez számomra már elég ok volt arra, hogy megnézzem közelebbről azt az ajtót, ami mögött egyértelműen mosdó volt. Benyitottam az ajtón, és minden rendben volt bent: volt wc papír, és le lehett húzni a wc-t is. Hihetetlen volt! Annyira jót mosolyogtam ezen a kis benzinkúton, hogy alig mertem elhinni, hogy van ilyen.
Az egy hetes síelésünk első napja így telt, a közel fél napos utazást a Kislányunk nagyon jól viselte.
Második nap - az első Livignoban töltött nap Mivel most még csak előszezon van, ezért félő volt, hogy nem lesz hó; igaz, az utazási irodában - ahol a szállást intéztük - azt mondták, hogy olyan még sosem volt, hogy ilyenkor, azaz az előszezon második hetében ne lenne síelésre alkalmas hó.
Ahogyan jöttünk az úton, nem láttunk havat… Itt sem sok hó esett eddig, ezért csak néhány sípálya volt nyitva. Szerencsére pályaszálláson lakunk, ezért nem kellett messzire mennünk egy könnyű pályára, ahol csúsztunk néhányat. Nagyon jó volt, mert most nőtt egy kicsit a magabiztosságom, hiszen jobban ment a síelés, mint gondoltam. De talán a mostani sítudásom nem a gyakorlottságomat igazolja, hanem annak tudható be, hogy nagyon lankás volt a pálya.
Harmadik nap Délután Petivel elmentünk megnézni azt a sípályát, ahol egy évvel ezelőtt, az első néhány napban próbálgattam a síelést. Azt állapítottam meg, hogy még mindig ugyanolyan meredeknek tűnik a pálya teteje, mint akkor, közel két évvel ezelőtt.
Negyedik nap - december 6-a
Reggel megtaláltuk a Mikulás ajándékait, Kislányunk most élhette át először ezt az élményt. A mi Mikulásunk a kis cépőjébe rejtette az ajándékát, a Nagymama Mikulása pedig egy kis csomagot helyezett el az etetőszéken.
Ezt - az első Mikulást - oldalba is foglaltam. Íme:
Kicsit tartottunk az utazástól, hiszen AnnaEmese eddig még csak a Budapest-Szeged-Cegléd útvonalat ismeri. Mivel ő sem a korai kelésről híres, ezért a hajnali ébresztő után az autóban hamar visszaaludt úgy, hogy a magyarországi útszakasz egészét átaludta. Valahol Ausztriában ébredt fel. Az ébredés után nemsokkal megálltunk valahol, itt kapott enni, inni, illetve közelebbről megtekintettük a pelenkázó helyiséget is, valamint itt szusszantunk mi is egy keveset; megnyújtóztattuk magunkat, hiszen az út java része még hátra volt. Az elindulás után nem sokkal Anna újabb alvásba kezdett, de ekkor már csak 3 órányi távolságra voltunk a céltól. Ezt a pihenőt is alvás követte.
Már Svájcban jártunk, nagyjából fél órára lehettünk Livigno-tól, amikor Peti és én is örömmel meglátogattunk volna egy mosdót. Svájcban egy kis, kacskaringós úton haladtunk, egyszercsak megpillantottunk az egyik kis faluban egy picike benzinkutat. A benzinkút láthatóan zárva volt, hiszen minden sötét volt, csupán két kútoszlop világított, ez számomra már elég ok volt arra, hogy megnézzem közelebbről azt az ajtót, ami mögött egyértelműen mosdó volt. Benyitottam az ajtón, és minden rendben volt bent: volt wc papír, és le lehett húzni a wc-t is. Hihetetlen volt! Annyira jót mosolyogtam ezen a kis benzinkúton, hogy alig mertem elhinni, hogy van ilyen.
Az egy hetes síelésünk első napja így telt, a közel fél napos utazást a Kislányunk nagyon jól viselte.
Második nap - az első Livignoban töltött nap Mivel most még csak előszezon van, ezért félő volt, hogy nem lesz hó; igaz, az utazási irodában - ahol a szállást intéztük - azt mondták, hogy olyan még sosem volt, hogy ilyenkor, azaz az előszezon második hetében ne lenne síelésre alkalmas hó.
Ahogyan jöttünk az úton, nem láttunk havat… Itt sem sok hó esett eddig, ezért csak néhány sípálya volt nyitva. Szerencsére pályaszálláson lakunk, ezért nem kellett messzire mennünk egy könnyű pályára, ahol csúsztunk néhányat. Nagyon jó volt, mert most nőtt egy kicsit a magabiztosságom, hiszen jobban ment a síelés, mint gondoltam. De talán a mostani sítudásom nem a gyakorlottságomat igazolja, hanem annak tudható be, hogy nagyon lankás volt a pálya.
Harmadik nap Délután Petivel elmentünk megnézni azt a sípályát, ahol egy évvel ezelőtt, az első néhány napban próbálgattam a síelést. Azt állapítottam meg, hogy még mindig ugyanolyan meredeknek tűnik a pálya teteje, mint akkor, közel két évvel ezelőtt.
Negyedik nap - december 6-a
Reggel megtaláltuk a Mikulás ajándékait, Kislányunk most élhette át először ezt az élményt. A mi Mikulásunk a kis cépőjébe rejtette az ajándékát, a Nagymama Mikulása pedig egy kis csomagot helyezett el az etetőszéken.
Ezt - az első Mikulást - oldalba is foglaltam. Íme:
 |
| felhasznált elemek: Anna Aspnes (további részletek hamarosan!!!) |
Ötödik nap - végre rendesen esik a hó
Reggel arra ébredtünk, hogy végre minden fehér. :)
Életemben most síeltem először hóesésben. Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagy élmény, ezért 2-3 siklás után el is hagytam a pályát és visszamentem a szállásra a Kislányomhoz, akire ekkor a Nagymama vigyázott.
Hatodik nap - december 8.
Küllikki névnapon bújt ki AnnaEmese első foga!
Csodálatos idő volt: a városban sütött a nap, és nem volt hideg. Sétáltunk egyet, és közben kávéztunk is.
Délután síeltünk egyet, de a hegyen, majdnem 3ooo m magasan már nem volt olyan jó idő, mint lent a völgyben, ahol a település elterül. Ezért átfázva értünk a szállásra.
Hetedik nap - a Livigno-ban töltött utolsó nap
Borzalmasan éreztem magam - talán az előző napi síelés miatt, hiszen a beülős liften meglehetősen hideg volt, és a szél is elég erősen fújt. Petivel együtt annyira rosszul voltunk, hogy mi már ki sem mentünk a pályára siklani egyet.
Nyolcadik nap - hazautazás
Ez a nap is - akárcsak az első - korai keléssel kezdődött. Bár a tervezett időben most sem sikerült elindulni, de mégis időben hagytuk el a szállásunkat reggel fél 9-kor. Sikeresen odaértünk az Olaszország és Svájc között elhelyezkedő egy forgalmi sávos alagúthoz, így nem rekedtünk délután 4-ig a városban, ugyanis az 1965-ben elkészült Tunnel Munt La Schera csak reggel 9-ig enged Svájc irányába.
AnnaEmese a hazafelé utat is jól viselte, csupán kétszer álltunk meg hosszabb és egyszer rövidebb időre; fél 8-ra már itthon is voltunk.
Összességében az egész hét jól telt, sikerült pihennünk, és egy kicsit síelni is. Anna egész héten gyakorolta az álldogálást, illetve kezdi tökéletesre fejleszteni a mászótudományát, ami annyit tesz, hogy egy pillanat alatt képes a lakás egyik végéből a másikban teremni. Ígyhát most, hogy a Kislányunk már nem marad meg egy helyben, hanem ül-mászik-álldogál, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene szerveznem a napjaimat, hiszen éppen csak elfordulok, ő már messze van attól a helytől, ahol utoljára láttam.
Reggel arra ébredtünk, hogy végre minden fehér. :)
Életemben most síeltem először hóesésben. Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagy élmény, ezért 2-3 siklás után el is hagytam a pályát és visszamentem a szállásra a Kislányomhoz, akire ekkor a Nagymama vigyázott.
Hatodik nap - december 8.
Küllikki névnapon bújt ki AnnaEmese első foga!
Csodálatos idő volt: a városban sütött a nap, és nem volt hideg. Sétáltunk egyet, és közben kávéztunk is.
Délután síeltünk egyet, de a hegyen, majdnem 3ooo m magasan már nem volt olyan jó idő, mint lent a völgyben, ahol a település elterül. Ezért átfázva értünk a szállásra.
Hetedik nap - a Livigno-ban töltött utolsó nap
Borzalmasan éreztem magam - talán az előző napi síelés miatt, hiszen a beülős liften meglehetősen hideg volt, és a szél is elég erősen fújt. Petivel együtt annyira rosszul voltunk, hogy mi már ki sem mentünk a pályára siklani egyet.
Nyolcadik nap - hazautazás
Ez a nap is - akárcsak az első - korai keléssel kezdődött. Bár a tervezett időben most sem sikerült elindulni, de mégis időben hagytuk el a szállásunkat reggel fél 9-kor. Sikeresen odaértünk az Olaszország és Svájc között elhelyezkedő egy forgalmi sávos alagúthoz, így nem rekedtünk délután 4-ig a városban, ugyanis az 1965-ben elkészült Tunnel Munt La Schera csak reggel 9-ig enged Svájc irányába.
AnnaEmese a hazafelé utat is jól viselte, csupán kétszer álltunk meg hosszabb és egyszer rövidebb időre; fél 8-ra már itthon is voltunk.
Összességében az egész hét jól telt, sikerült pihennünk, és egy kicsit síelni is. Anna egész héten gyakorolta az álldogálást, illetve kezdi tökéletesre fejleszteni a mászótudományát, ami annyit tesz, hogy egy pillanat alatt képes a lakás egyik végéből a másikban teremni. Ígyhát most, hogy a Kislányunk már nem marad meg egy helyben, hanem ül-mászik-álldogál, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene szerveznem a napjaimat, hiszen éppen csak elfordulok, ő már messze van attól a helytől, ahol utoljára láttam.
2011. november 14., hétfő
mászás
úgy tűnik nálunk minden nagy pillanat az alvással van összefüggésben. így volt ez ma is.
már majdnem 11 óra volt, mire AnnaEmese felébredt. ígyhát semmi kétségem nem lehet afelől, hogy kialudta-e magát, mert minden bizonnyal igen, eleget pihent.
3/4 1 körül volt, amikor a futár a kapucsengőn felcsengetett, én az ajtóhoz mentem, de a futár még nem ért fel a lakáshoz, a másodikra. amíg az ajtónál várakoztam, addig visszanéztem a szobába; néztem, mit csinál a Kislányom. ekkor lettem arra figyelemes, hogy térden áll, és néhány "lépést" mászva tesz meg.
elérkezett hát ez a pillanat is: újabb szintlépés következett: még több figyelmet igényel a mi Picikénk, aki - most, hogy már mászik - egyre gyorsabb helyváltoztatásra képes.
már majdnem 11 óra volt, mire AnnaEmese felébredt. ígyhát semmi kétségem nem lehet afelől, hogy kialudta-e magát, mert minden bizonnyal igen, eleget pihent.
3/4 1 körül volt, amikor a futár a kapucsengőn felcsengetett, én az ajtóhoz mentem, de a futár még nem ért fel a lakáshoz, a másodikra. amíg az ajtónál várakoztam, addig visszanéztem a szobába; néztem, mit csinál a Kislányom. ekkor lettem arra figyelemes, hogy térden áll, és néhány "lépést" mászva tesz meg.
elérkezett hát ez a pillanat is: újabb szintlépés következett: még több figyelmet igényel a mi Picikénk, aki - most, hogy már mászik - egyre gyorsabb helyváltoztatásra képes.
felülés
csütörtökön, október 27-én este nehezen ment a gyerek lefektetése, épp ezért nem is kötöttem az ebet a karóhoz, azaz nem igazán erőltettem az alvást, hiszen láttam Anna Emesén, hogy esélyem sincs arra, hogy jobb belátásra bírjam, és elaltassam. játékkal ütöttük el az időt. pontosabban: Manó a játszószőnyegen, illetve annak környékén tett-vett, én pedig a laptop-ot babráltam. egyszer csak ara lettem figyelmes, hogy a gyerek hangokat ad, mintha a figyelmem szeretné felhívni valami fontosra, így is volt. amikor ránéztem a Picurra, akkor ő már hatalmas mosollyal üldögélt, ahogyan a képen is látszik.
igen, ekkor, - a 7. hónap betöltése előtt egy héttel - ült fel először a Kislányunk!
frissítve!!!
végre elkészültem az első önálló felülés oldalba foglalásával is, ilyen lett:
 |
| felhasznált elemek: Karla Dudley (digi essentials) oscraps.com collaboration (Facebook) |
2011. november 2., szerda
babakutatóban
mivel a kutatóközpont közelében lakunk, ezért nem nagy áldozat átsétálnunk, hiszen csak 1o perc, és már ott is vagyunk.
a vizsgálatokon való részvétel önkéntes, és amint a baba jelét adja annak, hogy nem tetszik neki a helyzet, a vizsgálat véget ér.
szerencsére AnnaEmese az előző vizsgálatot is végigcsinálta és a mostaninál is jól viselkedett.
a mai napi vizsgálatról a mellékelt fotót kaptuk. :)
2011. október 26., szerda
terepen
a mai nap tanulsága: nem mindig nekem - mint szülőnek - kell eldöntenem, hogy mi a jó, mi a rossz a gyereknek. ne akarjam már előre jobban tudni, hogy Ő majd jól fogja-e magát érezni, vagy nem.
hogy miről is beszélek?
ez már az utolsó, negyedik félévem az egyetemen. havonta három egymást követő napon vannak előadások, és a mostani hét is sulis hét, de ma nem előadás volt, hanem kirándulás. mi, urbanista szakmérnökök a főépítész szakmérnökökkel közösen egynapos kirándulást tettünk Százhalombattára és Érdre. a mára tervezett programról az volt az első véleményem, hogy ilyen pici gyerek mellett kizárt, hogy véghezvihető legyen egy reggel 9-től este 8-ig tervezett program.
amikor megláttam a mostani programot, tudtam, hogy a Picur nem lehet nélkülem 11 órát. de a Kicsivel nem mehetek egyedül; csak akkor tudok részt venni ezen a túrán, ha hárman megyünk. de azonnal azon kattogott az agyam, hogy a Picinek biztosan rossz lesz a babakocsiban ülnie egész nap, vagy fázni fog, vagy melege lesz...stb.
tegnap arra döntésre jutottunk, hogy reggel útnak indul a család, és amíg a Picuron azt látjuk, hogy jól érzi magát, addig maradunk.
így is lett. és még mindig leesett állal ülök itt, hogy a Manó milyen nagyon jól viselte a mai napot. de nem csak hogy jól viselte, hanem úgy tűnt, hogy még élvezte is a mai kirándulást. tetszett neki a séta, a sok ember. olyannyira jól sikerült a mai nap, hogy majdem fél 7-ig maradtunk Érden.
szóval a mai nap eseményei után már kevésbé félek a december elejétől, amikor kis családunk elindul 9oo km távolságra síelni.
2011. október 21., péntek
babamuzsika
tegnap délelőtt babamuzsikán voltunk.
a kis csoport most 6 párból állt: 6 szülő és 6 gyermek volt jelen, illetve a foglalkozás-vezető.
mivel AnnaEmese nem üvöltötte végig a 3o perces foglalkozást, sőt még tetszett is neki, ezért - ha jó idő lesz, és időben sikerül felébredni - legközelebb is elmegyünk.
a kis csoport most 6 párból állt: 6 szülő és 6 gyermek volt jelen, illetve a foglalkozás-vezető.
mivel AnnaEmese nem üvöltötte végig a 3o perces foglalkozást, sőt még tetszett is neki, ezért - ha jó idő lesz, és időben sikerül felébredni - legközelebb is elmegyünk.
2011. október 1., szombat
az első falatok
 |
| enne még, de a mai adag ennyi volt |
bár az étkezésében továbbra is az anyatejé lesz a főszerep, de mostantól a Picurkánk új ízekkel ismerkedik, és szépen lassan, fokozatosan tér majd át az új ételekre.
a mai, délutáni alvást követő menü 3-4 kanálnyi almalé volt, ami láthatóan nagyon tetszett a Kislányunknak. bár az első kanál után egy kis fintor jelent meg az arcán, de a negyedik kanál után már kérdőn nézett, hogy miért nincs több ebből a finomságból.
mivel ez még csak az első alkalom volt, ezért - a babaétkezésről szóló szakirodalommal egyetértve - nem akartunk ennél többet adni, hiszen ki tudja, hogy hogyan reagál a kis szervezete erre az új ételre.
a mostani étkezéssel együtt járt az is, hogy Anna Emesén ez alkalommal volt először előke. de amint az a képen is látszik, jó, hogy ráadtuk, hiszen már 4 kanál almalével is sikeresen össze tudja magát fröcskölni egy kisbaba.
zónázzunk!
sokszor kóválygok ide-oda az internetes oldalakon.
tegnap este olyan cikkre bukkantam, ami - nagy örömömre - gyökeresen megváltoztathatja a házimunkával való viszonyom.
valahogy sosem voltam túl nagy barátságban a takarítással. néha eszembe jut, hogy tenni kellene ezt-azt, de a rendszeresség hiánya miatt a rendet, tisztaságot megtartani nem igazán tudom.
most egy olyan programra bukkantam, amit ha elvégzek, akkor megtanulhatom, hogy hogyan kell fenntartani az itthoni rendet, tisztaságot.
jelenleg még csak házi feladatot kaptam, és hétfőtől kezdődik a 30 napos program.
már nagyon kíváncsi vagyok magamra, hogy vajon végig fogom-e csinálni az egy hónapnyi zónázást.
hogy mi is ez az egész? itt lehet olvasni róla bővebben.
tegnap este olyan cikkre bukkantam, ami - nagy örömömre - gyökeresen megváltoztathatja a házimunkával való viszonyom.
valahogy sosem voltam túl nagy barátságban a takarítással. néha eszembe jut, hogy tenni kellene ezt-azt, de a rendszeresség hiánya miatt a rendet, tisztaságot megtartani nem igazán tudom.
most egy olyan programra bukkantam, amit ha elvégzek, akkor megtanulhatom, hogy hogyan kell fenntartani az itthoni rendet, tisztaságot.
jelenleg még csak házi feladatot kaptam, és hétfőtől kezdődik a 30 napos program.
már nagyon kíváncsi vagyok magamra, hogy vajon végig fogom-e csinálni az egy hónapnyi zónázást.
hogy mi is ez az egész? itt lehet olvasni róla bővebben.
2011. szeptember 3., szombat
5. hónap
Igen, így repül az idő: Kislányunk 5 hónappal ezelőtt született.
Az alábbi oldalt ez alkalomból készítettem:
Az elmúlt 5 hónapban rengeteg minden történt, hiszen a Kislányunk minden nappal fejlődik.
Folyamatosan egyre több energiát igényel a Pici lány felügyelete, ugyanis már forog hátról hasra, hasról hátra és már az sem okoz gondot, hogy melyik irányba - megy minden jobbra és balra egyaránt. A sok mozgolódással "körbejárja" a játszószőnyeget, így az is elég sok energiát vesz el, hogy visszategyük a kiindulási helyre. :)
Már egy hónapja élvezi, ha a hangját hallatja, néha zeng tőle az egész ház.
Szóval zajlik az élet.
Az alábbi oldalt ez alkalomból készítettem:
 | ||
Felhasznált elemek:
Dido Designs (nostalgic moments) |
Az elmúlt 5 hónapban rengeteg minden történt, hiszen a Kislányunk minden nappal fejlődik.
Folyamatosan egyre több energiát igényel a Pici lány felügyelete, ugyanis már forog hátról hasra, hasról hátra és már az sem okoz gondot, hogy melyik irányba - megy minden jobbra és balra egyaránt. A sok mozgolódással "körbejárja" a játszószőnyeget, így az is elég sok energiát vesz el, hogy visszategyük a kiindulási helyre. :)
Már egy hónapja élvezi, ha a hangját hallatja, néha zeng tőle az egész ház.
Szóval zajlik az élet.
2011. augusztus 14., vasárnap
csak úgy :)
"Vajon jól csinálom?" - kérdezi magától a legtöbb szülő nap, mint nap. Ne hallgass másokra: A mosolygó, kiegyensúlyozott gyermek a "jól csinálás" legjobb fokmérője :)Forrás: Kismamablog
2011. július 11., hétfő
irány a szabad levegő!
Az időjósok beharangozták, hogy a szombati nagy meleg vasárnapra tovább fokozódik. Így is lett, hiszen megdőlt az 1927-ben Szegeden mért 37,5 °C-os napi országos rekord, mivel Túrkevén 39,1 °C-ot mértek. Budapesten pedig a 2002-es 36,2 °C-os hőmérsékleti napi maximumcsúcsnál is melegebbet, 38,4 °C-ot mértek.Mivel szélcsendes időben a lakásban megreked a meleg, és még a kereszthuzat sem segít megmozdítani a benti levegőt, úgy döntöttünk, végre itt az ideje elhagyni Budapestet, és megcélozni a Velencei-tavat.
Nekünk, felnőtteknek jól esett elszakadni a várostól, és biztos vagyok benne, Picurkánk sem vette rossz néven, hogy nem a 4 fal között tölti élete eddigi legmelegebb napját. Amikor leértünk Velencefürdőre, nem a partra, hanem a nyaralóba indultunk, ahol a hatalmas diófa árnyéka biztosított helyet a letelepedésre, itt próbáltunk hűsölni, pihenni, és csak estefelé mentünk a víz közelébe, ezzel sikerült kiküszöbölni a nagy meleget és a sok strandolót.
Bár nap közben próbáltunk árnyékban maradni, ennek ellenére mégis sikerült egy kicsit módosulnia eddigi bőrszínünknek és végre látszik, hogy nem csak a lakásban, irodában töltjük napjaink, hanem néha kimozdulunk a szabad levegőre is.
Kislányunk életében ez volt az első teljes nap, amit a természetben töltött, de feltételezem, idén nem ez volt az utolsó alkalom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)