2011. november 14., hétfő

felülés

hű, de nagyon régen rukkoltam elő új, érdemi bejegyzéssel, pedig mostanában nem igazán mondható el a napjainkról, hogy unalmasak lennének.
csütörtökön, október 27-én este nehezen ment a gyerek lefektetése, épp ezért nem is kötöttem az ebet a karóhoz, azaz nem igazán erőltettem az alvást, hiszen láttam Anna Emesén, hogy esélyem sincs arra, hogy jobb belátásra bírjam, és elaltassam. játékkal ütöttük el az időt. pontosabban: Manó a játszószőnyegen, illetve annak környékén tett-vett, én pedig a laptop-ot babráltam. egyszer csak ara lettem figyelmes, hogy a gyerek hangokat ad, mintha a figyelmem szeretné felhívni valami fontosra, így is volt. amikor ránéztem a Picurra, akkor ő már hatalmas mosollyal üldögélt, ahogyan a képen is látszik.
igen, ekkor, - a 7. hónap betöltése előtt egy héttel - ült fel először a Kislányunk!

frissítve!!!
végre elkészültem az első önálló felülés oldalba foglalásával is, ilyen lett:

felhasznált elemek:
Karla Dudley (digi essentials)
oscraps.com collaboration (Facebook)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése