Kicsit tartottunk az utazástól, hiszen AnnaEmese eddig még csak a Budapest-Szeged-Cegléd útvonalat ismeri. Mivel ő sem a korai kelésről híres, ezért a hajnali ébresztő után az autóban hamar visszaaludt úgy, hogy a magyarországi útszakasz egészét átaludta. Valahol Ausztriában ébredt fel. Az ébredés után nemsokkal megálltunk valahol, itt kapott enni, inni, illetve közelebbről megtekintettük a pelenkázó helyiséget is, valamint itt szusszantunk mi is egy keveset; megnyújtóztattuk magunkat, hiszen az út java része még hátra volt. Az elindulás után nem sokkal Anna újabb alvásba kezdett, de ekkor már csak 3 órányi távolságra voltunk a céltól. Ezt a pihenőt is alvás követte.
Már Svájcban jártunk, nagyjából fél órára lehettünk Livigno-tól, amikor Peti és én is örömmel meglátogattunk volna egy mosdót. Svájcban egy kis, kacskaringós úton haladtunk, egyszercsak megpillantottunk az egyik kis faluban egy picike benzinkutat. A benzinkút láthatóan zárva volt, hiszen minden sötét volt, csupán két kútoszlop világított, ez számomra már elég ok volt arra, hogy megnézzem közelebbről azt az ajtót, ami mögött egyértelműen mosdó volt. Benyitottam az ajtón, és minden rendben volt bent: volt wc papír, és le lehett húzni a wc-t is. Hihetetlen volt! Annyira jót mosolyogtam ezen a kis benzinkúton, hogy alig mertem elhinni, hogy van ilyen.
Az egy hetes síelésünk első napja így telt, a közel fél napos utazást a Kislányunk nagyon jól viselte.
Második nap - az első Livignoban töltött nap Mivel most még csak előszezon van, ezért félő volt, hogy nem lesz hó; igaz, az utazási irodában - ahol a szállást intéztük - azt mondták, hogy olyan még sosem volt, hogy ilyenkor, azaz az előszezon második hetében ne lenne síelésre alkalmas hó.
Ahogyan jöttünk az úton, nem láttunk havat… Itt sem sok hó esett eddig, ezért csak néhány sípálya volt nyitva. Szerencsére pályaszálláson lakunk, ezért nem kellett messzire mennünk egy könnyű pályára, ahol csúsztunk néhányat. Nagyon jó volt, mert most nőtt egy kicsit a magabiztosságom, hiszen jobban ment a síelés, mint gondoltam. De talán a mostani sítudásom nem a gyakorlottságomat igazolja, hanem annak tudható be, hogy nagyon lankás volt a pálya.
Harmadik nap Délután Petivel elmentünk megnézni azt a sípályát, ahol egy évvel ezelőtt, az első néhány napban próbálgattam a síelést. Azt állapítottam meg, hogy még mindig ugyanolyan meredeknek tűnik a pálya teteje, mint akkor, közel két évvel ezelőtt.
Negyedik nap - december 6-a
Reggel megtaláltuk a Mikulás ajándékait, Kislányunk most élhette át először ezt az élményt. A mi Mikulásunk a kis cépőjébe rejtette az ajándékát, a Nagymama Mikulása pedig egy kis csomagot helyezett el az etetőszéken.
Ezt - az első Mikulást - oldalba is foglaltam. Íme:
 |
| felhasznált elemek: Anna Aspnes (további részletek hamarosan!!!) |
Ötödik nap - végre rendesen esik a hó
Reggel arra ébredtünk, hogy végre minden fehér. :)
Életemben most síeltem először hóesésben. Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagy élmény, ezért 2-3 siklás után el is hagytam a pályát és visszamentem a szállásra a Kislányomhoz, akire ekkor a Nagymama vigyázott.
Hatodik nap - december 8.
Küllikki névnapon bújt ki AnnaEmese első foga!
Csodálatos idő volt: a városban sütött a nap, és nem volt hideg. Sétáltunk egyet, és közben kávéztunk is.
Délután síeltünk egyet, de a hegyen, majdnem 3ooo m magasan már nem volt olyan jó idő, mint lent a völgyben, ahol a település elterül. Ezért átfázva értünk a szállásra.
Hetedik nap - a Livigno-ban töltött utolsó nap
Borzalmasan éreztem magam - talán az előző napi síelés miatt, hiszen a beülős liften meglehetősen hideg volt, és a szél is elég erősen fújt. Petivel együtt annyira rosszul voltunk, hogy mi már ki sem mentünk a pályára siklani egyet.
Nyolcadik nap - hazautazás
Ez a nap is - akárcsak az első - korai keléssel kezdődött. Bár a tervezett időben most sem sikerült elindulni, de mégis időben hagytuk el a szállásunkat reggel fél 9-kor. Sikeresen odaértünk az Olaszország és Svájc között elhelyezkedő egy forgalmi sávos alagúthoz, így nem rekedtünk délután 4-ig a városban, ugyanis az 1965-ben elkészült Tunnel Munt La Schera csak reggel 9-ig enged Svájc irányába.
AnnaEmese a hazafelé utat is jól viselte, csupán kétszer álltunk meg hosszabb és egyszer rövidebb időre; fél 8-ra már itthon is voltunk.
Összességében az egész hét jól telt, sikerült pihennünk, és egy kicsit síelni is. Anna egész héten gyakorolta az álldogálást, illetve kezdi tökéletesre fejleszteni a mászótudományát, ami annyit tesz, hogy egy pillanat alatt képes a lakás egyik végéből a másikban teremni. Ígyhát most, hogy a Kislányunk már nem marad meg egy helyben, hanem ül-mászik-álldogál, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene szerveznem a napjaimat, hiszen éppen csak elfordulok, ő már messze van attól a helytől, ahol utoljára láttam.
Reggel arra ébredtünk, hogy végre minden fehér. :)
Életemben most síeltem először hóesésben. Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagy élmény, ezért 2-3 siklás után el is hagytam a pályát és visszamentem a szállásra a Kislányomhoz, akire ekkor a Nagymama vigyázott.
Hatodik nap - december 8.
Küllikki névnapon bújt ki AnnaEmese első foga!
Csodálatos idő volt: a városban sütött a nap, és nem volt hideg. Sétáltunk egyet, és közben kávéztunk is.
Délután síeltünk egyet, de a hegyen, majdnem 3ooo m magasan már nem volt olyan jó idő, mint lent a völgyben, ahol a település elterül. Ezért átfázva értünk a szállásra.
Hetedik nap - a Livigno-ban töltött utolsó nap
Borzalmasan éreztem magam - talán az előző napi síelés miatt, hiszen a beülős liften meglehetősen hideg volt, és a szél is elég erősen fújt. Petivel együtt annyira rosszul voltunk, hogy mi már ki sem mentünk a pályára siklani egyet.
Nyolcadik nap - hazautazás
Ez a nap is - akárcsak az első - korai keléssel kezdődött. Bár a tervezett időben most sem sikerült elindulni, de mégis időben hagytuk el a szállásunkat reggel fél 9-kor. Sikeresen odaértünk az Olaszország és Svájc között elhelyezkedő egy forgalmi sávos alagúthoz, így nem rekedtünk délután 4-ig a városban, ugyanis az 1965-ben elkészült Tunnel Munt La Schera csak reggel 9-ig enged Svájc irányába.
AnnaEmese a hazafelé utat is jól viselte, csupán kétszer álltunk meg hosszabb és egyszer rövidebb időre; fél 8-ra már itthon is voltunk.
Összességében az egész hét jól telt, sikerült pihennünk, és egy kicsit síelni is. Anna egész héten gyakorolta az álldogálást, illetve kezdi tökéletesre fejleszteni a mászótudományát, ami annyit tesz, hogy egy pillanat alatt képes a lakás egyik végéből a másikban teremni. Ígyhát most, hogy a Kislányunk már nem marad meg egy helyben, hanem ül-mászik-álldogál, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene szerveznem a napjaimat, hiszen éppen csak elfordulok, ő már messze van attól a helytől, ahol utoljára láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése