2010. november 29., hétfő

védőnőnél - III.

Kíváncsian vártam a mai napot, hiszen ez alkalommal új védőnő fogadott. Reméltem, hogy szimpatikus és felkészült lesz, hiszen a könyvek azt írják, hogy "a védőnő a várandós anya legfőbb támasza". Bár sejtettem, hogy nem lesz annyira talpraesett és naprakész, mint az, akivel szerencsém volt ő előtte megismerkedni, de sajnos a mai találkozás minden várakozásom alulmúlta.
Az új, szinte pályakezdő védőnő be sem mutatkozott, rögtön letegezett és a találkozásunk csak a vizeletvizsgálatra, vérnyomásmérésre, testsúly-ellenőrzésre, valamint a pici szívhangjának meghallgatására korlátozódott. Ez alkalommal nem gazdagodtam hasznos információval, bár, jelenleg nekem sem volt kérdésem - de feltételezem, hiába is lett volna...
Szerencsés vagyok, mert az előző védőnő személyében olyan embert ismerhettem meg, aki felépített bennem egy pozitív képet a védőnőkről (ő az idejét is jobban szervezte, hiszen várnom egyik alkalommal sem kellett - nem úgy, mint most), de e mellett még azért is, mert nincs semmi gondom a babavárás idején, így nem vagyok kiszolgáltatva egy tapasztalatlan védőnő szolgálatainak.

4 megjegyzés:

  1. nem hangzik jól. az előzőhöz nem tudsz visszamenni?

    VálaszTörlés
  2. Szóval: nem, mert az előző elment szülni... :)

    VálaszTörlés
  3. és nincs ott senki, aki vigyázna a gyerekére, míg ő a zizivel foglalkozik? (: skandallum!

    VálaszTörlés
  4. látod? ilyen ez a magyar egészségügy... :)

    VálaszTörlés