2011. január 31., hétfő

Csoda

Megkaptam, hogy én sosem írok ide, úgyhogy most megpróbálom:

Egy újság-előfizetéshez kaptunk egy nagyon édes kis plüss báránykát, amit ha felhúzunk, eljátssza az Over the rainbow-t ilyen zenedobozosan-plüttyögősen. Na, az a leírhatatlanul aranyos dolog, hogy amikor Zita hazajön bárhonnan, és odaáll a báránykához, és odatartja a pocakját, hogy ebből tudja a baba, hogy hazaérkezett. Közben simogatja, és édesen néz.
Na, végül csak leírtam :)

2011. január 30., vasárnap

a 33. hét

A várandósságnak már a 32. hetén is túl vagyunk. A most következő héten a kicsi megközelítőleg 42 cm, súlya nagyjából 1,8-2,0 kg.

A magzat nagyjából 1l magzatvízben lubickol, de már nem nagyon úszkál, mivel egyre kevesebb a helye.
Az idő nagy részét alvással tölti, de a mamának egy nap legalább 10-szer kell éreznie a mozgását.
Teljesen fejlett, már csak híznia kell és felkészülnie a születésre. Szerveinek érési folyamatai aktívan zajlanak. Befejeződött a tüdő érése, és a ritmusos lökések, amiket az anyuka észlel, a kicsi csuklását jelzik. Ez jó jel, mivel azt jelenti, hogy a baba képes a táplálék felvételére, és csuklása a magzatvíz egyre több lenyeléséből adódik.

A kismama mostanra már biztosan különbséget tud tenni a baba könyöke és térde közt, utóbbi tompább, előbbi hegyesebb dudorodás a hason, bár a rúgásai már kisebbek.
A magzatvíz mennyisége ekkortájt éri el a  maximumát, amely kismamánként változó. Fontos tudni azonban, hogy minden nőnél más és más a magzatvíz mennyisége, és önmagában egyik sem jelent problémát.
Ha magas cukorértéket mértek az anyukánál, akkor ezen a héten már diétáznia kell, mert fontos, hogy betartsa az előírt étrendet, hiszen ezzel nemcsak magának, hanem a babának is segít. A terhességi cukorbetegség általában a szülés után elmúlik és csak akkor marad meg, ha korábban is voltak ilyen problémák.
A baloldalon való fekvés a legalkalmasabb testhelyzet az anyuka alsó végtagjai számára, valamint a magzat vérellátásának elősegítésére; ez az elhelyezkedés az emésztést és a légzést is javítja.
Gyakran görcsölhet a láb és a vádli, ami ellen magnéziummal és kalciummal lehet védekezni. A zöld levelű zöldségfélék, a búzacsíra, a szója, a szilva, a mazsola, a narancs és a tejtermékek is gazdagok kalciumban, de tabletta vagy pezsgőtabletta formájában is könnyen kalciumhoz lehet jutni. A szülők továbbra is igyekezzenek minél többet megtudni a vajúdásról, a szülésről, a gyermekágyról és az újszülöttekről, így kevesebb meglepetés érheti őket a szülés után.

2011. január 25., kedd

a 32. hét

Elmúlt a 31. hét is! Most a Pici hossza már 40 cm lehet, súlya nagyjából 1,7 kg.

A magzat már teljesen kialakult, teste arányossá vált, egyre gömbölyűbb.
A pici ezen a héten mozog a legtöbbet, ettől kezdve a mozgásnak mind a minősége, mind a mennyisége megváltozik, ebben az időben a nap 90-95%-ában alszik, valószínűleg néha álmodik is.
A baba arcáról eltűnik a legtöbb ránc, és haja, szemöldöke, szempillái is jól látszódnak már.
Mivel egyre kevesebb helye van a mama pocakjában, általában ilyenkor már tényleg fejjel lefelé helyezkedik el.
A jó szopási készség az ideg- és izomrendszer érettségének jele. Azok a babák, akik ez előtt az időpont előtt születnek, nagy valószínűséggel csak nehezen fognak tudni szopni. Ez vonatkozik az 1500 g-nál kisebb születési súlyúakra is.

A kismama ezen a héten már úgy érezheti, hogy sosem lesz vége a várandósságnak.
Az anyuka hasa már elég nagy, a baba is jó méretes, ezek miatt egy csomó kellemetlen tünet gyötri, és a baba érkezéséig még akár 2 hónap is hátralehet.
Gyakori, hogy ilyenkor az anyuka elkezd jobban befelé figyelni, és szüntelenül a panaszaival van elfoglalva. Ha már nem dolgozik, akkor javasolt elfoglalnia magát: olvasson babázásról szóló könyveket, szervezzen programokat, de legalább menjen el sétálni minden nap fél-1 órát, ez abban is segít, hogy elűzi a türelmetlenséget és a félelmet, valamint a szülésnél is jót tesz majd az állóképesség, hiszen a vajúdással és a szüléssel járó fájdalmakat egyértelműen és nagyban befolyásolja a kismama felkészültsége fizikálisan és mentálisan. A szülésre felkészítő kurzusok és tornák alatt megtanult légzési gyakorlatok, meditációk sokat segíthetnek a szüléskor. Az anyuka, ahogy egyre sűrűsödnek a jóslófájások, azaz a Braxton-Hicks összehúzódások, talán egyre többet gondol a vajúdásra. A vajúdás alatti érzeteket sokan tényleg fájdalomként élik meg; mégis, akik képesek arra, hogy végig igazán jelen legyenek, azok számára a testben lejátszódó folyamatok fájdalom érzete mégsem fájdalomként tudatosul. A természet folyamataként a méh izomzata egyre sűrűbben ismételten összehúzódik, hogy így segítse világra hozni a babát, ennek az érzetnek kell megpróbálnia átengednie magát az anyukának. Emellett a természet is besegít egy picit: a szülés alatt a szervezet olyan anyagot termel, ami tompítja a memóriát, megkönnyítve az anyának, hogy mielőbb elfelejtse a szüléssel járó fájdalmat. Ez, az evolúció szempontjából fontos apró trükk segít, hogy mihamarabb kialakuljon a szoros baba-mama kötelék.

2011. január 18., kedd

nőgyógyásznál - VIII.

A mostani vizsgálatot megelőző, 4 négy héttel ezelőtti alkalommal megkaptam a felszólítást: csak élvezzem a mostani időszakot, nem kell tennem semmi mást. A kérésnek egész könnyen eleget tettem.
A mai látogatásunk alkalmával túl estünk a harmadik trimeszteri terhesgondozási viziten.
Újra láthattuk a Picinket! Igaz, hogy csak 2 dimenzióban, hagyományos ultrahangon, de ismét újabb információkhoz jutottunk a védett helyen növekvő Kisbabánk állapotával kapcsolatban. (Zárójelben a 30-31 hetes magzat Hadlock-féle számítás szerinti mérete szerepel.)
  • BPD - fejének keresztirányú átmérője: 77 mm (74-78)
  • OFD – fejének hosszanti átmérője, a homloktól a tarkóig: 93 mm
  • HC - fejének körfogata: 267 mm (272-286)
  • APD - hasának hosszanti irányú átmérője: 82 mm
  • TAD - mellkasának átmérője: 76 mm
  • AC – hasának kerülete: 248 mm (260-270)
  • FL - combcsontjának hossza: 61 mm (58-60)
  • jó magzati életjelenségek
  • átlagos mennyiségű magzatvíz
Legközelebb újabb 4 hét múlva kell megjelennem a rendelőben - most sem kaptam más egyéb teendőt.

2011. január 16., vasárnap

a 31. hét

Elmúlt a várandósság háromnegyede, már csak 10 hét, és közénk pottyan egy Kisbaba, akinek a hossza jelenleg 39 cm, súlya 1,4-1,5 kg lehet.

A magzat írisze (szivárványhártyája) már reagál a fényre – kitágul-összehúzódik.
A kicsi a placentából (méhlepényből) elegendő oxigénhez jut még akkor is, ha a séta során, vagy csak úgy, ültében a kismama fullad, vagy nem kap levegőt. De ilyenkor nem kell aggódni, a baba nincs veszélyben.
A baba bőre kezd kisimulni, és – a bőre alatti fehér zsírpárnáknak köszönhetően – már nem vörös, hanem rózsaszínűvé kezd válni, és testéről eltűnik a magzatmáz egy része.
A kezén a körmök elérhetik az ujjak végét.
Mozdulatai néha fájdalmasak lehetnek a mama számára.
Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben.

A kismama pocakja feszes, a bordája és a szeméremcsontja sajoghat, hiszen a baba egyre nagyobb és egyre jobban kitölti a rendelkezésére álló helyet, de a lábon kialakuló visszereknek és a lábduzzadásnak is a méh növekedése az oka. Bár nagyszerű dolog, hogy a kicsi szépen gyarapszik, de ez az anyukának számos kényelmetlenséget okozhat, azonban sok nő a várandósságának ezt a szakaszát is még minden kellemetlenség nélkül éli meg és könnyen túlteszi magát ezen az időszakon, és ez nem jelenti azt, hogy a szervezete nem készül fel a szülésre. Lehet, hogy ez az eltérő fájdalomküszöb, vagy a sportolás és tevékenység más-más szintje miatt van, de ehhez más, egyéb tényező is hozzájárulhat.
Az anyuka számára az éjszakák egyre nehezebbek lehetnek, ugyanis a baba ébrenléti ciklusa néha eltérő, és elképzelhető, hogy a baba éjszaka a legaktívabb, de az is lehet, hogy ezt csak érzed így a kismama, mert ilyenkor jobban tud figyelni a pici mozgásaira. Ha van az anyuka mentetrendjében rendszer, akkor a születés után a baba általában ezt veszi át, tehát ha az anyuka korán kelő, akkor a baba reggel lesz aktívabb, ha korán fekszik, akkor a baba is így tesz, ez azonban csak a születés utáni 1-2 hétre igaz.
Vannak nők, akiket a várandósság során gyakrabban kínoz a gyomorégés, mert a méh eltolja helyükről a belső szerveket, így kevesebb hely marad a gyomornak és tartalmának. Ezt úgy lehet ellensúlyozni, hogy evés után egy ideig még nem fekszik le a kismama, de vannak, akiknek az segít, ha gyakrabban és kisebb adagokat esznek. Még ha vény nélkül kapható is, az orvossal bármilyen gyógyszert bevétele előtt beszélni kell.
A test relaxin nevű hormont termel, melytől az ízületek elkezdenek felpuhulni. Ez az a medence elernyesztéséért felelős hormon, ami miatt a kismamák kacsázósan járnak. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni.
Lassan össze lehet pakolni a kórházi csomagot is, mivel az elkövetkezendő hetekben már nagy az esély a szülésre, hiszen sokan már a nyolcadik hónap végén világra hozzák gyermeküket.
Az apuka elkezdheti megtervezni a leggyorsabb útvonalat a lakástól a kórházig. Ha alternatív útvonalat is felvázol, az biztosan nem árthat.

2011. január 9., vasárnap

újság-előfizetés

Már néhány lapszámmal ezelőtt is kacérkodtunk azzal a gondolattal, hogy előfizetünk az egyik havilapra, ami egész jó cikkeket tartalmaz a babavárásról és a már megszületett picikkel kapcsolatban is. Már csak azért is célszerű megrendelni az újságot, mert az újságosnál valamivel drágábban lehet hozzájutni a havonta megjelenő példányokhoz. De most, a januári számban olyan akciós ajánlatra bukkantunk, aminek nem lehetett ellenállni: ha az újságban megadott bababoltban fizetünk elő az újságra, akkor zenélős játékot is adnak az egyéves előfizetés mellé. Nem is tétováztunk, megrendeltük az újságot, és nem csak a zenélős kisállatot kaptuk ajándékba, hanem egy plüss, tépőzárral a biztonsági övre szerelhető védőt is, ami megakadályozza, hogy az öv felsértse a gyerek bőrét.

a 30. hét

Ez már a 30. hét, azaz mindjárt túl vagyunk a várandósság 40 hetének háromnegyedén. Az egyre növekvő Picike hossza 38-40 cm, súlya most nagyjából 1,36 kg.

A magzat nagyon is tudatában van a környezetének, látja a világosságot, a sötétet.
Sokak számára általában úgy tűnik, hogy a baba akkor szeret aludni, ha az anyuka ébren van, és fordítva, de ez nem jelenti azt, hogy az újszülött nem alszik majd éjszaka. (Legalábbis reméljük.)
A baba légzési technikája is fejlődik és anyagcsere folyamatai is jól működnek.
Ha eddig még nem tette meg, akkor rendszerint ez az az időszak, amikor elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el.

A kismama helyes testtartása továbbra is fontos a komfortérzet szempontjából, ugyanis a szervezet súlypontváltozás miatti megterhelése csökkenthető, ha sikerül megtalálni és megtartani a helyes tartást.
Ha az anyukának Braxton-Hicks összehúzódásai vannak, ezeket használja ki arra, hogy gyakorolja, amit a szülés-előkészítő tanfolyamon tanult. Ez annak a jele, hogy a szervezete készül a vajúdásra. A kicsi is érzékeli ezeket az összehúzódásokat, de nem ártanak neki.
A kismama a nagy súly miatt többször érezheti magát fáradtnak, álmatagnak, ezen kívül a duzzadt láb és kéz is zavaró lehet. Ha az anyuka úgy érzi, pihenjen, viszont ha elég erősnek érzi magát, mozogjon, mivel a torna jót tesz a közérzetnek és csökkenti a hátfájást is, de fontos, hogy ne hajtsa túl magát, különösen, ha eddig a hétig még nem végzett testgyakorlatokat. Sétáljon, vagy ússzon kis távolságokat. A szabadban tartózkodás és a nyújtózkodás jobb közérzetet biztosít, és csökkenti a várandóssággal összefüggő panaszokat.
A növekvő méh egyre jobban nyomja a húgyhólyagot, ezért fontos a sűrű vizeletürítés. Gátizom tornával a húgyúti fertőzések is megelőzhetők, melyre a várandós állapot hajlamosabbá teheti a női testet, másrészt a szüléshez pont a gátizmok elasztikus képessége szükségeltetik, hogy ne legyen szükség gátmetszésre, és ne repedjenek be a szövetek.

Fontos, hogy az apuka is felkészült legyen, ezért jó, ha elolvassa a várandósság elején, az első lelkes felindulásból megvásárolt könyvek szülésről szóló fejezeteit. Megjegyzés: persze ez csak akkor lehet fontos, ha a babát váró pár nem együtt járt szülésre felkészítő tanfolyamra, vagy még nem vettek részt ilyen témájú előadáson.

2011. január 2., vasárnap

babaholmik - az első kör

Tavaly még nem éreztük úgy, hogy itt lenne az ideje a babának szükséges holmik beszerzésének. De mivel idén már egy Picivel többen leszünk, így most már nem tartottuk korainak, hogy megvásároljunk ezt-azt, hiszen pillanatok alatt itt lesz a március vége.
Ma beszereztük a Baba kádját, a pelenkázószekrényre tehető, felfújhatós pelenkázót, a kiságyat, no meg az abba való matracvédőt (bár matrac még egyelőre nincs), rácsvédőt, lepedőket.

a 29. hét

Lezárult a várandósság első 28 hete, most, a 29. héten a pici hossza kb. 38 cm, súlya nagyjából 1,2 kg.

A magzat életében intenzív fejlődési időszak veszi kezdetét, a kicsi már a születésére készül. Elkezdi szabályozni a testhőmérsékletét, a csontvelő vörös vérsejteket termel. A baba a magzatvízbe üríti vizeletét, melynek napi mennyisége fél liter.
Szabad mozgása a helyhiány miatt csökken és lassul is, ám emiatt gyengül, finomodik is. Többet alszik, mint amennyit ébren van, alvás közbeni mozgásai inkább már csak helyezkedések. Azonban ébren – a gyarapodó ereje miatt – gyakoriak a rúgkapálások, „bokszolások", ami igen kellemetlen tud lenni; ilyenkor a picit a beszéd és a pocak simogatása lenyugtatja. A pocakon keresztül talán már megkülönböztethető, hogy hol a feje és hol a popsija, de olykor a könyöke, vagy a térde is érezhető.
A baba feje most már arányosabb a végtagokhoz viszonyítva. A bőre alatt tetemes zsírréteg halmozódott fel, a tüdő fejlődése még tart. Agya tovább növekszik, fejlődik és tagolódik. Már meg tudja különböztetni az édes és savanyú ízeket. Szeme már fókuszálni is képes. A hallása is tovább fejlődik.

A kismama úgy érzi, hogy belső részei túlzsúfoltak, – és ez így is van, – hiszen nő a baba és az anyuka teste is. A várandósság most következő időszakában jellemző kellemetlenségek leküzdésében az alábbiak segíthetnek:
  • helyes testtartás,
  • testmozgás,
  • megfelelő táplálkozás,
  • rendszeres, gyakori pihenés, amikor csak lehet.
Előfordulhat hát-, derék- és lábfájás, étvágytalanság, ill. nehézlégzés, mivel a baba összenyomja a gyomrot és a tüdőt.
Ezen a héten a legtöbb a magzatvíz mennyisége, a szüléshez közeledve mind kevesebb lesz belőle.
A harmadik ultrahangszűrésre a 28. és a 36. hét között kerül sor.
Természetesen többször is kérhető ultrahangos vizsgálat, de csupán három kötelező a várandósság alatti 40 hét alatt. Innentől kezdve havonta várható a hüvelyi vizsgálat végzése.
Lassan elérkezik az ideje a babaholmik beszerzésének, így nem kell az utolsó pillanatokban kapkodni.