2011. január 2., vasárnap

babaholmik - az első kör

Tavaly még nem éreztük úgy, hogy itt lenne az ideje a babának szükséges holmik beszerzésének. De mivel idén már egy Picivel többen leszünk, így most már nem tartottuk korainak, hogy megvásároljunk ezt-azt, hiszen pillanatok alatt itt lesz a március vége.
Ma beszereztük a Baba kádját, a pelenkázószekrényre tehető, felfújhatós pelenkázót, a kiságyat, no meg az abba való matracvédőt (bár matrac még egyelőre nincs), rácsvédőt, lepedőket.

8 megjegyzés:

  1. Ügyesek vagytok! Ha kell valami segítség szóljatok, de gondolom kajátok minden felől az információt. :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, észben tartjuk, mióta először említetted... ;)
    Nehogy azt hidd, hogy kapjuk mindenfelől az infót, hiszen egyelőre nemigen van olyan ismerős a közelben, aki osztaná az okosságokat. :S

    VálaszTörlés
  3. Akkor megosztom az eddigi tapasztalatinkat:

    Ami nálunk drága tétel volt a babakocsi mellett:
    -Baba hordozó Top Rider 13kg-ig (egyik legolcsóbb volt)
    -A légzésfigyelő, de ezt el kell döntenetek hogy kell vagy nem. Mi kaptunk pro és kontra érveket is. Mi a kis megnyugtatásért vettünk. (AngelCare AC300)
    -A pelenka kuka is nagyon jól szolgál. + a zsák bele(ennek is van egy ára!) :-)
    -A mellszívó de ez majd ki fog derülni, hogy kell-e (Medela Mini Electrick)
    -Pólyát tudunk kölcsön adni!
    -Cumisüveg melegítő. Ebből is sok fajta van. (Momert)
    -Gyerekmérleget kölcsönözzetek Tefalt-ne! Nálunk Momert van.

    Most hirtelen ennyi de kérdezzetek, oszt mesélünk!!

    VálaszTörlés
  4. Ja még a kiságy matraca nálunk elég, a 7000 Ft körüli kókusz.

    VálaszTörlés
  5. köszi Bazs a bevezetőt a bébiholmik világába. :)
    ezeket megjegyzem, de ha kérdésem lesz, mindenképp jelentkezem. ;)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Ezt találtam, ami sztem hasznos lehet! Ez új termék, tavaly még nem volt, de én biztos vettem volna Leventének, mert annyit kínlódunk a szopizással a cumizavar miatt, hogy hihetetlen.
    http://medela.hu/index.php/termekeink/etetes/239-calma-a-szoptatasbarat-etetoeszkoz

    Márti

    VálaszTörlés
  7. köszi Bazs, megjegyzem magamnak, de remélem tud majd mit kezdeni a Picúr a hagyományos cumisüveggel is, míg én az iskolában leszek és a belinkeltre nem lesz szükség

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    A hagyományossal az a baj, hogy cumizavaros lesz tőle és majd nem akar szopizni, mert a hagyományos cumisüvegből sokkal könnyebben jön a cucc, mint a ciciből...

    VálaszTörlés