Ez már a 30. hét, azaz mindjárt túl vagyunk a várandósság 40 hetének háromnegyedén. Az egyre növekvő Picike hossza 38-40 cm, súlya most nagyjából 1,36 kg.
A magzat nagyon is tudatában van a környezetének, látja a világosságot, a sötétet.
Sokak számára általában úgy tűnik, hogy a baba akkor szeret aludni, ha az anyuka ébren van, és fordítva, de ez nem jelenti azt, hogy az újszülött nem alszik majd éjszaka. (Legalábbis reméljük.)
A baba légzési technikája is fejlődik és anyagcsere folyamatai is jól működnek.
Ha eddig még nem tette meg, akkor rendszerint ez az az időszak, amikor elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el.
A kismama helyes testtartása továbbra is fontos a komfortérzet szempontjából, ugyanis a szervezet súlypontváltozás miatti megterhelése csökkenthető, ha sikerül megtalálni és megtartani a helyes tartást.
Ha az anyukának Braxton-Hicks összehúzódásai vannak, ezeket használja ki arra, hogy gyakorolja, amit a szülés-előkészítő tanfolyamon tanult. Ez annak a jele, hogy a szervezete készül a vajúdásra. A kicsi is érzékeli ezeket az összehúzódásokat, de nem ártanak neki.
A kismama a nagy súly miatt többször érezheti magát fáradtnak, álmatagnak, ezen kívül a duzzadt láb és kéz is zavaró lehet. Ha az anyuka úgy érzi, pihenjen, viszont ha elég erősnek érzi magát, mozogjon, mivel a torna jót tesz a közérzetnek és csökkenti a hátfájást is, de fontos, hogy ne hajtsa túl magát, különösen, ha eddig a hétig még nem végzett testgyakorlatokat. Sétáljon, vagy ússzon kis távolságokat. A szabadban tartózkodás és a nyújtózkodás jobb közérzetet biztosít, és csökkenti a várandóssággal összefüggő panaszokat.
A növekvő méh egyre jobban nyomja a húgyhólyagot, ezért fontos a sűrű vizeletürítés. Gátizom tornával a húgyúti fertőzések is megelőzhetők, melyre a várandós állapot hajlamosabbá teheti a női testet, másrészt a szüléshez pont a gátizmok elasztikus képessége szükségeltetik, hogy ne legyen szükség gátmetszésre, és ne repedjenek be a szövetek.
Fontos, hogy az apuka is felkészült legyen, ezért jó, ha elolvassa a várandósság elején, az első lelkes felindulásból megvásárolt könyvek szülésről szóló fejezeteit. Megjegyzés: persze ez csak akkor lehet fontos, ha a babát váró pár nem együtt járt szülésre felkészítő tanfolyamra, vagy még nem vettek részt ilyen témájú előadáson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése