Az egyik baba-mama fórumon felmerült a kérdés, hogy ki, mikor, mibe öltözteti a gyerekét. Eszembe jutott, hogy én már nem is igen emlészem arra, hogy Annát kisebb korában hogyan öltöztettük, ígyhát most utánanéztem az öltözködési szokásainak.
Mi a gyerekre nagyon pici korában éjszakára is és napközbenre is body-t és rugdalózót adtunk, vendégségben is így jelentünk meg Annával. Anna még nem volt egy hónapos, amikor már vendégségbe is kis nadrágot, pólót és kardigánt adtunk rá a body fölé. Ezután már napközben itthon is általános viseletté vált a nadrág-póló kombó, illetve a lábfej nélküli rugdalózó, éjszakára pedig megmaradt a klasszikus rugdalózó. Amikor még nem forgott és mászott össze-vissza a mi kis örökmozgónk, még akkor sem igazán okozott gondot itthon a nadrág viselése, - mivel elég meleg volt a lakásban, hiszen Anna áprilisban született - nem kellett a felgyűrődő pólóval sem bajlódni, mert csak a body volt rajta a nadrágon kívül.
Nyáron, nagy melegben, van, hogy csak body-ban, vagy egy trikóban van itthon Anna. Természetesen a pelenka egyelőre elengedhetetlen része az öltözéknek.
Rengeteg kislányos, fodros, alkalmi ruhája is van a gyerekünknek, de ezeket akkor horjda, amikor van valami alkalom, esetleg vendégségbe megyünk.
Anna az éjszakákat sokáig rugdalózóban töltötte, ezt később lábfej nélküli rugdalózó váltotta fel, nyáron pedig kis body-ban aludt egy kistakaróval, amit rendszeresen lerúgott magáról. Mivel rájöttünk, hogy a gyerek nem igazán van jóban a takaróval, ezért ősztől, azaz kb. másfél éves korától hálózsákban alszik éjszakánként, amit már szinte a kezdetektől reggelente le tud venni magáról. Ennek köszönhetően sokszor mosolygósan kezdődik a reggel, hiszen Anna csendben leveti a hálózsákot és macskaléptekkel kioson oda, ahol mi is vagyunk, de persze nem szól, nem zajong, csak akkor mosolyog, ha már látja, hogy mi is észrevettük őt.
Külön van nálunk utcai és itthoni öltözék is, bár, ez inkább csak a nadrágra korlátozódik, hiszen most, télen az utcai nadrág az bélelt farmer, vagy orkán, itthon pedig pamutban játszik, szaladgál a gyerek. Kabát alá polár pólót szoktam Annára adni, így biztos nem fázik az orkán kabátban még nagy hidegben sem. Itthon nincs szükség a polár pulcsira, hiszen elég meleg van ahhoz, hogy csak pamut hosszú ujjú pulcsit, esetleg kardigánt vegyen fel.
Most az a véleményem, hogy az itthoni öltözéknek kényelmesnek kell lennie. Én is kényelmes ruhában vagyok a lakásban; de olyanban, ami azért mások előtt is vállalható, hiszen bármikor átkopoghat a szomszéd, hozhat csomagot, vagy ajánlott levelet a postás, de én is jobban érzem magam, ha viszonylag csinosnak érzem magam, így a gyerekemet is ennek megfelelően öltöztetem fel.
Anna egyre nagyobb, a meglévő ruhatárát fel kell frissíteni, ráadásul új évszak is közelít. Az új ruhadarabok beszerzésekor új alapokról fogok indulni, hiszen a fórumos lányok által ihletett bejegyzés során át kellett tekintenem a múltbéli eseményeket és sokmintent át kellett gondolnom, hogy hogyan is szeretném összeállítani a Kislányunk ruhatárát.
2013. február 15., péntek
2013. február 8., péntek
22. hónap
Jó régen nem írtam már semmit, pedig napról napra történnek velünk az új dolgok.
Hol is kezdjem? Megpróbálom időrendben összeszedni az utóbbi időben történt eseményeket.
Még május volt, amikor úgy éreztem, mozognom kell. Mivel dolgozó apuka és gyerek mellett elég kevés szabadidőm van, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy megtanuljak futni. Bele is vágtam a futástanulásba, így a 6 héten át tartó edzés után már képes voltam egyhuzamban lefutni 5 km-t. Néhány versenyen is részt vettem azért, hogy valami célja is legyen a futkorászásomnak, illetve renderesen látogatója lettem a Nike Futóklubnak.
Annával már egyre jobban tudok (tömeg)közlekedni, mivel a babakocsi most már csak a mosókonyhában pihen.
Bár én sosem szerettem piacra járni, de egy hónapja héti rendszerességgel látogatjuk a Nagymamával együtt, hármasban a piacot, ahová busszal járunk és onnan busszal, vagy villamossal jövünk haza.
Babamuzsikára már több mint egy éve járunk. Első alkalommal Anna már elmúlt fél éves, de még nem ült - erre nagyon határozottan emlékszem. Nem mondom, hogy rendszeresen elmegyünk, de ha sikerül eljutni a Művelődési Házig időben, akkor ott vagyunk babamuzsikán. Anna nagyon sokáig csak ide-oda nézelődött, amikor már tudott mászni, akkor már körbe is mászta a termet, amikor pedig már járni is tudott, akkor kétlábon fedezte fel azt a szobát, ahol a foglalkozásokat tartják. A légkörrel sosem volt problémája, azonban úgy tűnt, semmi további érdeklődést nem mutat a dalok, mondókák iránt.
De decemberben, az év utolsó foglalkozásán valami megváltozott: elkezdte a kezével mutogatni a dalocskák közbeni mutogatásokat, belekapcsolódott a tapsolásba, sőt, néha még az éneklésbe is.
Olyan jó érzés látni, hogy nem hiába járkáltunk el néha babamuzsikára; mindegyik ott elhangzott mondóka megmaradt a gyerek fejében és most, bő másfél éves korára már vissza is tudja adni a "megtanultakat".
A Kislányunk egyre több szót, kifejezést mond, egész nap beszél, magyaráz, be nem áll a szája. Vacsora után pedig így köszöni meg a közös étkezést. :)
Az életünk zökkenőmentesnek modható, ha nem említjük az éjszakai alvást megelőző altatási rituálét.
Hol is kezdjem? Megpróbálom időrendben összeszedni az utóbbi időben történt eseményeket.
Még május volt, amikor úgy éreztem, mozognom kell. Mivel dolgozó apuka és gyerek mellett elég kevés szabadidőm van, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy megtanuljak futni. Bele is vágtam a futástanulásba, így a 6 héten át tartó edzés után már képes voltam egyhuzamban lefutni 5 km-t. Néhány versenyen is részt vettem azért, hogy valami célja is legyen a futkorászásomnak, illetve renderesen látogatója lettem a Nike Futóklubnak.
Annával már egyre jobban tudok (tömeg)közlekedni, mivel a babakocsi most már csak a mosókonyhában pihen.
Bár én sosem szerettem piacra járni, de egy hónapja héti rendszerességgel látogatjuk a Nagymamával együtt, hármasban a piacot, ahová busszal járunk és onnan busszal, vagy villamossal jövünk haza.
Babamuzsikára már több mint egy éve járunk. Első alkalommal Anna már elmúlt fél éves, de még nem ült - erre nagyon határozottan emlékszem. Nem mondom, hogy rendszeresen elmegyünk, de ha sikerül eljutni a Művelődési Házig időben, akkor ott vagyunk babamuzsikán. Anna nagyon sokáig csak ide-oda nézelődött, amikor már tudott mászni, akkor már körbe is mászta a termet, amikor pedig már járni is tudott, akkor kétlábon fedezte fel azt a szobát, ahol a foglalkozásokat tartják. A légkörrel sosem volt problémája, azonban úgy tűnt, semmi további érdeklődést nem mutat a dalok, mondókák iránt.
De decemberben, az év utolsó foglalkozásán valami megváltozott: elkezdte a kezével mutogatni a dalocskák közbeni mutogatásokat, belekapcsolódott a tapsolásba, sőt, néha még az éneklésbe is.
Olyan jó érzés látni, hogy nem hiába járkáltunk el néha babamuzsikára; mindegyik ott elhangzott mondóka megmaradt a gyerek fejében és most, bő másfél éves korára már vissza is tudja adni a "megtanultakat".
A Kislányunk egyre több szót, kifejezést mond, egész nap beszél, magyaráz, be nem áll a szája. Vacsora után pedig így köszöni meg a közös étkezést. :)
Az életünk zökkenőmentesnek modható, ha nem említjük az éjszakai alvást megelőző altatási rituálét.
2013. február 6., szerda
Boldog Baba - honlapajánló
új honlap született Boldog Baba címmel. remélem sok, sokak számára hasznos infó lesz itt elérhető. az oldal első bejegyzése arról szól hogy a mostanában hiánycikk Vigantol csepp helyett más készítményt is lehet szedni.
2012. július 2., hétfő
az első fürdés a Velencei tóban
szombaton 0 órakor életbe lépett a szerda éjfélig tartó hőségriadó. itt, a városban napközben nem túl sok mindent lehet csinálni: csak kora délelőtt és késő délután tudunk levegőre menni. ezért úgy döntöttünk, hogy vasárnap lemegyünk Velencefürdőre, ahol szabadlevegőn lehetünk mindannyian. így is tettünk, vasárnap dél körül útnakindultunk. a koradélutáni órákat a kertben töltöttük; próbáltunk az árnyékban pihenni, ebédeltünk, élveztük a frissnek nem igazán mondható nyári időt, Anna pedig pelus nélkül vígan szaladgált a fűben.
viszont, ha már vízpart környékén voltunk, akkor mindenképp szerettünk volna lemenni a tóhoz is. végre megvettük Anna első csomag úszópelusát, szóval, a pancsolásnak már semmi akadálya nem volt. Gárdonyba mentünk, mivel azt hallottuk, hogy az ottani szabadstrand a lassan mélyülő partjával a kisgyermekeseknek is kedvez.
sajnos amikor leértünk a strandra, még akkor is nagy volt a tömeg. de - ha már ideértünk - ez már nem vehette el a kedvünk a fürdőzéstől. gyors vetkőzés után elindultunk a víz felé, ami hirtelen ugyan hűvösnek tűnt, ezért szépen lassan mentünk egyre beljebb a Nagymamával, Petivel és Annával. Pankát nem igazán érdekelte a víz hűvössége, igaz, arra nagyon ügyeltünk, hogy - mivel első találkozása a tóval - ne hirtelen vigyük a vízbe. csak annyira mentünk be, hogy Anna lába leérjen a vízben, de a válla még kilógjon belőle, azaz kb. 5o-6o cm mélységig merészkedtünk. Panka ismét hatalmas meglepetést okozott: élvezte a vízi-létet, dobálta a kis labdáját, csapkodta a vizet a kezével és a lábával is, hatalmasakat kacagott, egy szóval, egyértelműen a tudtunkra adta, hogy jó ötlet volt lejönni a vízhez.
igen, ez az alkalom megerősítést adott abban, hogy mi a véleményünk a babaúszással kapcsolatban.
az idén nyárra vonatkozó programjaink szerencsére lehetővé teszik, hogy a megmaradt úszópelusokat a későbbi strandolások alkalmával is felhasználjuk, ugyanis nem ez volt az utolsó eset, hogy vízparti települést választottunk uticélul.
viszont, ha már vízpart környékén voltunk, akkor mindenképp szerettünk volna lemenni a tóhoz is. végre megvettük Anna első csomag úszópelusát, szóval, a pancsolásnak már semmi akadálya nem volt. Gárdonyba mentünk, mivel azt hallottuk, hogy az ottani szabadstrand a lassan mélyülő partjával a kisgyermekeseknek is kedvez.
sajnos amikor leértünk a strandra, még akkor is nagy volt a tömeg. de - ha már ideértünk - ez már nem vehette el a kedvünk a fürdőzéstől. gyors vetkőzés után elindultunk a víz felé, ami hirtelen ugyan hűvösnek tűnt, ezért szépen lassan mentünk egyre beljebb a Nagymamával, Petivel és Annával. Pankát nem igazán érdekelte a víz hűvössége, igaz, arra nagyon ügyeltünk, hogy - mivel első találkozása a tóval - ne hirtelen vigyük a vízbe. csak annyira mentünk be, hogy Anna lába leérjen a vízben, de a válla még kilógjon belőle, azaz kb. 5o-6o cm mélységig merészkedtünk. Panka ismét hatalmas meglepetést okozott: élvezte a vízi-létet, dobálta a kis labdáját, csapkodta a vizet a kezével és a lábával is, hatalmasakat kacagott, egy szóval, egyértelműen a tudtunkra adta, hogy jó ötlet volt lejönni a vízhez.
igen, ez az alkalom megerősítést adott abban, hogy mi a véleményünk a babaúszással kapcsolatban.
az idén nyárra vonatkozó programjaink szerencsére lehetővé teszik, hogy a megmaradt úszópelusokat a későbbi strandolások alkalmával is felhasználjuk, ugyanis nem ez volt az utolsó eset, hogy vízparti települést választottunk uticélul.
2012. május 8., kedd
szoptatás
Rengeteg mindenről másképp gondolkodtam, amikor még nem volt gyerekem. De amikor már tudtuk, hogy kis családunk bővülése várható, elkezdtem nyitott szemmel járkálni, olvastam gyerekneveléssel kapcsolatban ezt-azt, és jártunk szülésre felkészítő tanfolyamra is, ahol – többek között – a szoptatással kapcsolatban is megemlítettek néhány dolgot.
Tisztában vagyok azzal, hogy régebben, pl. amikor én is gyerek voltam, nem lehetett a kisbabát akármikor megetetni, el kellett telnie 3 órának a két etetés között. Jelenleg az igény szerinti szoptatás a “divat”. Hogy őszinte legyek, ez utóbbi áll hozzám közel, hiszen egy gyerek éhsége nem az idő függvénye. Egy picike lényt nem lehet beprogramozni. Hogyan is várhatnám el a gyerekemtől, hogy időre éhezzen meg, amikor én sem így működök?
Most azt mondják, hogy a kisbabának fél éves koráig jó, ha kizárólag csak anyatejet kap. Ez azt jelenti, hogy – jó esetben – cicin keresztül szerzi meg a táplálékát. Szerencsére nálunk a fél eves korig történő anyatejes táplálkozással nem volt probléma, mivel volt elegendő tejem Panka megszületése óta.
Tisztában vagyok azzal, hogy régebben, pl. amikor én is gyerek voltam, nem lehetett a kisbabát akármikor megetetni, el kellett telnie 3 órának a két etetés között. Jelenleg az igény szerinti szoptatás a “divat”. Hogy őszinte legyek, ez utóbbi áll hozzám közel, hiszen egy gyerek éhsége nem az idő függvénye. Egy picike lényt nem lehet beprogramozni. Hogyan is várhatnám el a gyerekemtől, hogy időre éhezzen meg, amikor én sem így működök?
Most azt mondják, hogy a kisbabának fél éves koráig jó, ha kizárólag csak anyatejet kap. Ez azt jelenti, hogy – jó esetben – cicin keresztül szerzi meg a táplálékát. Szerencsére nálunk a fél eves korig történő anyatejes táplálkozással nem volt probléma, mivel volt elegendő tejem Panka megszületése óta.
Azonban megeshet, hogy a gyermeknek és az anyukának ki kell mozdulnia otthonról. De mivel a gyerek nem rendelkezik időzítő berendezéssel, ezért elképzelhető, hogy út közben a picur megéhezik. Ha pedig megéhezik, akkor anyatejet kell kapnia.
Sokféle nézet van jelen a társadalomban azzal kapcsolatban, hogy lehet-e, illendő-e közterületen, nyilvános helyen szoptatni. Én úgy gondolom, kulturáltan meg lehet etetni egy csecsemőt cumisüveg nélkül is; nem mindenki szeme láttára kell szoptatni, de pici gyerek esetén igenis vannak olyan helyzetek, amikor nincs más lehetőség elő kell venni a cicit és be kell rakni a gyerek szájába.
Vannak, akik szerint meg lehet etetni egy vécében is a gyermeket. Ekkor felmerül bennem, hogy az illető, aki így gondolkodik vajon hányszor fogyasztotta el az ételét a vécében? Feltételezem, egyszer sem. Akkor milyen alapon várja el egy kiszolgáltatott helyzetben lévő kisgyermektől, hogy más mocska és bűze mellett egyen-igyon?
Én – egy 13 hónapos Kislány anyukájaként – tudom, néha menni kell, van hogy hosszabb, van hogy rövidebb időre, de ki kell mozdulni gyerekkel együtt és nélküle is. Volt, hogy én is elmentem otthonról, akkor vagy Apuka, vagy a Nagyi maradt a gyerekkel. Hogy nyugodt legyek, amíg nem vagyok a kicsi mellett, hagytam otthon lefejve anyatejet, de a Kislányunk semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy cumisüvegből egyen.
Sokféle nézet van jelen a társadalomban azzal kapcsolatban, hogy lehet-e, illendő-e közterületen, nyilvános helyen szoptatni. Én úgy gondolom, kulturáltan meg lehet etetni egy csecsemőt cumisüveg nélkül is; nem mindenki szeme láttára kell szoptatni, de pici gyerek esetén igenis vannak olyan helyzetek, amikor nincs más lehetőség elő kell venni a cicit és be kell rakni a gyerek szájába.
Vannak, akik szerint meg lehet etetni egy vécében is a gyermeket. Ekkor felmerül bennem, hogy az illető, aki így gondolkodik vajon hányszor fogyasztotta el az ételét a vécében? Feltételezem, egyszer sem. Akkor milyen alapon várja el egy kiszolgáltatott helyzetben lévő kisgyermektől, hogy más mocska és bűze mellett egyen-igyon?
Én – egy 13 hónapos Kislány anyukájaként – tudom, néha menni kell, van hogy hosszabb, van hogy rövidebb időre, de ki kell mozdulni gyerekkel együtt és nélküle is. Volt, hogy én is elmentem otthonról, akkor vagy Apuka, vagy a Nagyi maradt a gyerekkel. Hogy nyugodt legyek, amíg nem vagyok a kicsi mellett, hagytam otthon lefejve anyatejet, de a Kislányunk semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy cumisüvegből egyen.
Szóval, ha valaki azzal jön, hogy nem kellene mások előtt sehogyan sem – sem nyíltan, sem eltakartan – szoptatni, mivel a gyerek kaphat lefejt tejet, vagy tápszert is, illetve ne éhezzen meg utcán, villamoson, stb. helyen, akkor azt – a fent leírt dolgok miatt – legszívesebben elküldeném valahová nagyon messzire.
2012. március 13., kedd
11. hónap
Kislányunk március 3-án, szombaton volt 11 hónapos.
jelenleg épp költözködésben vagyunk, bár a dobozolásig még nem jutottunk el. az oldalon szereplő fotó már az új lakásban készült, ezen a napon mostuk fel először a lakást.
ez első oldalam, ami úgy készült Vinnie Pearce elemeivel, hogy csapatának tagja lehetek.
jelenleg épp költözködésben vagyunk, bár a dobozolásig még nem jutottunk el. az oldalon szereplő fotó már az új lakásban készült, ezen a napon mostuk fel először a lakást.
 |
credits
Anna Aspnes - Vinnie Pearce (artplay palette love = life)
Vinnie Pearce (a fuchsia christmas, distress it, lotus sunset, placid, reno, teal ambition)
|
2012. január 23., hétfő
színházban
kis családunk már színházban is járt!
Kislányunk karácsonyra 3 db színházjegyet kapott a Kolibri Fészek-ben megrendezésre kerülő Tekergő című, csecsemőknek szóló előadásra.
az előadás 25 perces volt, ekkor még nem volt szabad felmenniük a gyerekeknek a színpadra, és a fényképezés sem volt megengedve, azonban az előadás után játékok kerültek elő, ekkor már a gyerekek birtokba vehették a színpadot és végre a szülők is kiélhették fényképezési vágyukat, a 11 órakor kezdődő színházi program így nagyjából 1 órásra sikeredett.
a színpad előtti részen párnákon lehetett helyetfoglalni, de akik nem a földön szerettek volna ülni, azok a színpadtól távolabb lévő székekről nézhették a színes előadást. mi közvetlenül a színpad előtti részre fészkeltük be magunkat. Annának annyira tetszett az előadás, hogy már akkor legszívesebben ment volna fel a színészek közé, de sajnos ezt nem tehette meg, be kellett érnie annyival, hogy a színpadba kapaszkodva álldogáljon és táncoljon a zenére.
az előadást követő játékot mi is megörökítettük, ízelítőül íme néhány kép
azt éreztem, hogy Manónak tetszett ez a közös program, ezért nagy valószínűséggel a másik két, csecsemőknek szóló előadásra is beszerezzük nemsokára a jegyeket.
Kislányunk karácsonyra 3 db színházjegyet kapott a Kolibri Fészek-ben megrendezésre kerülő Tekergő című, csecsemőknek szóló előadásra.
az előadás 25 perces volt, ekkor még nem volt szabad felmenniük a gyerekeknek a színpadra, és a fényképezés sem volt megengedve, azonban az előadás után játékok kerültek elő, ekkor már a gyerekek birtokba vehették a színpadot és végre a szülők is kiélhették fényképezési vágyukat, a 11 órakor kezdődő színházi program így nagyjából 1 órásra sikeredett.
a színpad előtti részen párnákon lehetett helyetfoglalni, de akik nem a földön szerettek volna ülni, azok a színpadtól távolabb lévő székekről nézhették a színes előadást. mi közvetlenül a színpad előtti részre fészkeltük be magunkat. Annának annyira tetszett az előadás, hogy már akkor legszívesebben ment volna fel a színészek közé, de sajnos ezt nem tehette meg, be kellett érnie annyival, hogy a színpadba kapaszkodva álldogáljon és táncoljon a zenére.
az előadást követő játékot mi is megörökítettük, ízelítőül íme néhány kép
azt éreztem, hogy Manónak tetszett ez a közös program, ezért nagy valószínűséggel a másik két, csecsemőknek szóló előadásra is beszerezzük nemsokára a jegyeket.
2012. január 21., szombat
apás nap
ez volt az első eset, hogy ilyen sokat voltam távol Manótól, de mivel már nem csak anyatejen él, ezért nem aggódtam, tudtam, hogy minden rendben lesz, és nem történik semmiféle probléma, amíg nem vagyok a közelben.
este 5 óra körül érkeztem meg a tanfolyamról, ekkor kis családom rajtam kívüli tagjai a közeli klubban voltak, ahol finom bablevest és szalagos fánkot lehetett fogyasztani rokonok és barátságos ismerősök társaságában. szerencsére én is részesülhettem élményekben, hiszen Kislányunk - ahogyan az a mellékelt képen is látszik - a citeraszóra hatalmasat táncolt, énekelt, láthatóan nagyon tetszett neki a muzsika; jókedvével sok embert molyosra fakasztott.
2011. december 31., szombat
áll a baba!
már közel egy hónapja próbálkozik AnnaEmese a felállással; napról napra egyre ügyesebb, már az sem okoz gondot, ha egy kicsit inog a felhúzozkodásra alkalmas berendezési tárgy.
ma épp a dohányzóasztalnál figyelte az azon lévő "kincseket", két dolgot hamarosan a kezébe is fogott a pici lány, és talán neki fel sem tűnt, de egy kis ideig a két tárgyat úgy ütögette egymáshoz, hogy közben nem támaszkodott az asztalra.
ma épp a dohányzóasztalnál figyelte az azon lévő "kincseket", két dolgot hamarosan a kezébe is fogott a pici lány, és talán neki fel sem tűnt, de egy kis ideig a két tárgyat úgy ütögette egymáshoz, hogy közben nem támaszkodott az asztalra.
2011. december 28., szerda
első fürdés a nagy kádban
Kislányunk mindig is szeretett fürödni, azaz sosem sírt, ha eljött az este, a fürdés ideje. Igaz, nem olyan régen, volt kb. 2 hét, amikor kicsivel nyűgösebben fogadta, amikor a kis kádba tettük, de ez a pityergős időszak gyorsan véget ért.
Mostani lakóhelyünkön sajnos nincs fürdőkádunk, csak zuhanyzónk. De most, hogy Szegeden vagyunk lehetőségünk volt kipróbálni a nagy kádban való fürdést. Mivel AnnaEmese mindig nyitott az új dolgokra, ezért most is örömmel fogadta az újdonságot, és boldogan pancsolt a vízben.
Mostani lakóhelyünkön sajnos nincs fürdőkádunk, csak zuhanyzónk. De most, hogy Szegeden vagyunk lehetőségünk volt kipróbálni a nagy kádban való fürdést. Mivel AnnaEmese mindig nyitott az új dolgokra, ezért most is örömmel fogadta az újdonságot, és boldogan pancsolt a vízben.
2011. december 22., csütörtök
céges karácsonyok
kis családunk múlt héten egy kisebb céges összejövetelen vett részt; itt a munkatársak és azok családtagjai voltak a meghívottak. ez az összejövetel főnökünk lakásában volt, így Anna bátran jött-ment, nem is egyszer keresztül mászott a lakáson.
tegnap este pedig egy nagyobb céges rendezvénynek voltunk tagjai; itt már nem csak a munkatársak voltak, hanem a szomszédos iroda munkatársai, és a két cég partnerei, ismerősei is. Anna itt sajnos már nem tudott mászkálni, hanem inkább csak üldögélt és négykézlábra állt az iróasztalokon, eszegetett sajtot és kenyérhéjjat, illetve a karunkon volt.
szerencsére a Kislányunk egészen jól érzi magát ha nagy társaság veszik körül, így nem okozott semmiféle problémát a mi kisgyermekes családunk.
talán én még mindig kicsit túlaggódom a dolgokat, és én vagyok az, aki sietne haza, de megpróbálok igyekezni, és AnnaEmese jókedvét tartani szem előtt.
2011. december 13., kedd
síelés 2o11.
Első nap - utazás Úgy terveztük, hogy reggel 7-kor útnak indulunk, de most is hoztuk a formánkat, így negyed 9 volt, mire mindent összeszedtünk és elindultunk Budapesttől 9oo km-re, Livigno-ba.
Kicsit tartottunk az utazástól, hiszen AnnaEmese eddig még csak a Budapest-Szeged-Cegléd útvonalat ismeri. Mivel ő sem a korai kelésről híres, ezért a hajnali ébresztő után az autóban hamar visszaaludt úgy, hogy a magyarországi útszakasz egészét átaludta. Valahol Ausztriában ébredt fel. Az ébredés után nemsokkal megálltunk valahol, itt kapott enni, inni, illetve közelebbről megtekintettük a pelenkázó helyiséget is, valamint itt szusszantunk mi is egy keveset; megnyújtóztattuk magunkat, hiszen az út java része még hátra volt. Az elindulás után nem sokkal Anna újabb alvásba kezdett, de ekkor már csak 3 órányi távolságra voltunk a céltól. Ezt a pihenőt is alvás követte.
Már Svájcban jártunk, nagyjából fél órára lehettünk Livigno-tól, amikor Peti és én is örömmel meglátogattunk volna egy mosdót. Svájcban egy kis, kacskaringós úton haladtunk, egyszercsak megpillantottunk az egyik kis faluban egy picike benzinkutat. A benzinkút láthatóan zárva volt, hiszen minden sötét volt, csupán két kútoszlop világított, ez számomra már elég ok volt arra, hogy megnézzem közelebbről azt az ajtót, ami mögött egyértelműen mosdó volt. Benyitottam az ajtón, és minden rendben volt bent: volt wc papír, és le lehett húzni a wc-t is. Hihetetlen volt! Annyira jót mosolyogtam ezen a kis benzinkúton, hogy alig mertem elhinni, hogy van ilyen.
Az egy hetes síelésünk első napja így telt, a közel fél napos utazást a Kislányunk nagyon jól viselte.
Második nap - az első Livignoban töltött nap Mivel most még csak előszezon van, ezért félő volt, hogy nem lesz hó; igaz, az utazási irodában - ahol a szállást intéztük - azt mondták, hogy olyan még sosem volt, hogy ilyenkor, azaz az előszezon második hetében ne lenne síelésre alkalmas hó.
Ahogyan jöttünk az úton, nem láttunk havat… Itt sem sok hó esett eddig, ezért csak néhány sípálya volt nyitva. Szerencsére pályaszálláson lakunk, ezért nem kellett messzire mennünk egy könnyű pályára, ahol csúsztunk néhányat. Nagyon jó volt, mert most nőtt egy kicsit a magabiztosságom, hiszen jobban ment a síelés, mint gondoltam. De talán a mostani sítudásom nem a gyakorlottságomat igazolja, hanem annak tudható be, hogy nagyon lankás volt a pálya.
Harmadik nap Délután Petivel elmentünk megnézni azt a sípályát, ahol egy évvel ezelőtt, az első néhány napban próbálgattam a síelést. Azt állapítottam meg, hogy még mindig ugyanolyan meredeknek tűnik a pálya teteje, mint akkor, közel két évvel ezelőtt.
Negyedik nap - december 6-a
Reggel megtaláltuk a Mikulás ajándékait, Kislányunk most élhette át először ezt az élményt. A mi Mikulásunk a kis cépőjébe rejtette az ajándékát, a Nagymama Mikulása pedig egy kis csomagot helyezett el az etetőszéken.
Ezt - az első Mikulást - oldalba is foglaltam. Íme:
Kicsit tartottunk az utazástól, hiszen AnnaEmese eddig még csak a Budapest-Szeged-Cegléd útvonalat ismeri. Mivel ő sem a korai kelésről híres, ezért a hajnali ébresztő után az autóban hamar visszaaludt úgy, hogy a magyarországi útszakasz egészét átaludta. Valahol Ausztriában ébredt fel. Az ébredés után nemsokkal megálltunk valahol, itt kapott enni, inni, illetve közelebbről megtekintettük a pelenkázó helyiséget is, valamint itt szusszantunk mi is egy keveset; megnyújtóztattuk magunkat, hiszen az út java része még hátra volt. Az elindulás után nem sokkal Anna újabb alvásba kezdett, de ekkor már csak 3 órányi távolságra voltunk a céltól. Ezt a pihenőt is alvás követte.
Már Svájcban jártunk, nagyjából fél órára lehettünk Livigno-tól, amikor Peti és én is örömmel meglátogattunk volna egy mosdót. Svájcban egy kis, kacskaringós úton haladtunk, egyszercsak megpillantottunk az egyik kis faluban egy picike benzinkutat. A benzinkút láthatóan zárva volt, hiszen minden sötét volt, csupán két kútoszlop világított, ez számomra már elég ok volt arra, hogy megnézzem közelebbről azt az ajtót, ami mögött egyértelműen mosdó volt. Benyitottam az ajtón, és minden rendben volt bent: volt wc papír, és le lehett húzni a wc-t is. Hihetetlen volt! Annyira jót mosolyogtam ezen a kis benzinkúton, hogy alig mertem elhinni, hogy van ilyen.
Az egy hetes síelésünk első napja így telt, a közel fél napos utazást a Kislányunk nagyon jól viselte.
Második nap - az első Livignoban töltött nap Mivel most még csak előszezon van, ezért félő volt, hogy nem lesz hó; igaz, az utazási irodában - ahol a szállást intéztük - azt mondták, hogy olyan még sosem volt, hogy ilyenkor, azaz az előszezon második hetében ne lenne síelésre alkalmas hó.
Ahogyan jöttünk az úton, nem láttunk havat… Itt sem sok hó esett eddig, ezért csak néhány sípálya volt nyitva. Szerencsére pályaszálláson lakunk, ezért nem kellett messzire mennünk egy könnyű pályára, ahol csúsztunk néhányat. Nagyon jó volt, mert most nőtt egy kicsit a magabiztosságom, hiszen jobban ment a síelés, mint gondoltam. De talán a mostani sítudásom nem a gyakorlottságomat igazolja, hanem annak tudható be, hogy nagyon lankás volt a pálya.
Harmadik nap Délután Petivel elmentünk megnézni azt a sípályát, ahol egy évvel ezelőtt, az első néhány napban próbálgattam a síelést. Azt állapítottam meg, hogy még mindig ugyanolyan meredeknek tűnik a pálya teteje, mint akkor, közel két évvel ezelőtt.
Negyedik nap - december 6-a
Reggel megtaláltuk a Mikulás ajándékait, Kislányunk most élhette át először ezt az élményt. A mi Mikulásunk a kis cépőjébe rejtette az ajándékát, a Nagymama Mikulása pedig egy kis csomagot helyezett el az etetőszéken.
Ezt - az első Mikulást - oldalba is foglaltam. Íme:
 |
| felhasznált elemek: Anna Aspnes (további részletek hamarosan!!!) |
Ötödik nap - végre rendesen esik a hó
Reggel arra ébredtünk, hogy végre minden fehér. :)
Életemben most síeltem először hóesésben. Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagy élmény, ezért 2-3 siklás után el is hagytam a pályát és visszamentem a szállásra a Kislányomhoz, akire ekkor a Nagymama vigyázott.
Hatodik nap - december 8.
Küllikki névnapon bújt ki AnnaEmese első foga!
Csodálatos idő volt: a városban sütött a nap, és nem volt hideg. Sétáltunk egyet, és közben kávéztunk is.
Délután síeltünk egyet, de a hegyen, majdnem 3ooo m magasan már nem volt olyan jó idő, mint lent a völgyben, ahol a település elterül. Ezért átfázva értünk a szállásra.
Hetedik nap - a Livigno-ban töltött utolsó nap
Borzalmasan éreztem magam - talán az előző napi síelés miatt, hiszen a beülős liften meglehetősen hideg volt, és a szél is elég erősen fújt. Petivel együtt annyira rosszul voltunk, hogy mi már ki sem mentünk a pályára siklani egyet.
Nyolcadik nap - hazautazás
Ez a nap is - akárcsak az első - korai keléssel kezdődött. Bár a tervezett időben most sem sikerült elindulni, de mégis időben hagytuk el a szállásunkat reggel fél 9-kor. Sikeresen odaértünk az Olaszország és Svájc között elhelyezkedő egy forgalmi sávos alagúthoz, így nem rekedtünk délután 4-ig a városban, ugyanis az 1965-ben elkészült Tunnel Munt La Schera csak reggel 9-ig enged Svájc irányába.
AnnaEmese a hazafelé utat is jól viselte, csupán kétszer álltunk meg hosszabb és egyszer rövidebb időre; fél 8-ra már itthon is voltunk.
Összességében az egész hét jól telt, sikerült pihennünk, és egy kicsit síelni is. Anna egész héten gyakorolta az álldogálást, illetve kezdi tökéletesre fejleszteni a mászótudományát, ami annyit tesz, hogy egy pillanat alatt képes a lakás egyik végéből a másikban teremni. Ígyhát most, hogy a Kislányunk már nem marad meg egy helyben, hanem ül-mászik-álldogál, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene szerveznem a napjaimat, hiszen éppen csak elfordulok, ő már messze van attól a helytől, ahol utoljára láttam.
Reggel arra ébredtünk, hogy végre minden fehér. :)
Életemben most síeltem először hóesésben. Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagy élmény, ezért 2-3 siklás után el is hagytam a pályát és visszamentem a szállásra a Kislányomhoz, akire ekkor a Nagymama vigyázott.
Hatodik nap - december 8.
Küllikki névnapon bújt ki AnnaEmese első foga!
Csodálatos idő volt: a városban sütött a nap, és nem volt hideg. Sétáltunk egyet, és közben kávéztunk is.
Délután síeltünk egyet, de a hegyen, majdnem 3ooo m magasan már nem volt olyan jó idő, mint lent a völgyben, ahol a település elterül. Ezért átfázva értünk a szállásra.
Hetedik nap - a Livigno-ban töltött utolsó nap
Borzalmasan éreztem magam - talán az előző napi síelés miatt, hiszen a beülős liften meglehetősen hideg volt, és a szél is elég erősen fújt. Petivel együtt annyira rosszul voltunk, hogy mi már ki sem mentünk a pályára siklani egyet.
Nyolcadik nap - hazautazás
Ez a nap is - akárcsak az első - korai keléssel kezdődött. Bár a tervezett időben most sem sikerült elindulni, de mégis időben hagytuk el a szállásunkat reggel fél 9-kor. Sikeresen odaértünk az Olaszország és Svájc között elhelyezkedő egy forgalmi sávos alagúthoz, így nem rekedtünk délután 4-ig a városban, ugyanis az 1965-ben elkészült Tunnel Munt La Schera csak reggel 9-ig enged Svájc irányába.
AnnaEmese a hazafelé utat is jól viselte, csupán kétszer álltunk meg hosszabb és egyszer rövidebb időre; fél 8-ra már itthon is voltunk.
Összességében az egész hét jól telt, sikerült pihennünk, és egy kicsit síelni is. Anna egész héten gyakorolta az álldogálást, illetve kezdi tökéletesre fejleszteni a mászótudományát, ami annyit tesz, hogy egy pillanat alatt képes a lakás egyik végéből a másikban teremni. Ígyhát most, hogy a Kislányunk már nem marad meg egy helyben, hanem ül-mászik-álldogál, fogalmam sincs, hogy hogyan kellene szerveznem a napjaimat, hiszen éppen csak elfordulok, ő már messze van attól a helytől, ahol utoljára láttam.
2011. november 14., hétfő
mászás
úgy tűnik nálunk minden nagy pillanat az alvással van összefüggésben. így volt ez ma is.
már majdnem 11 óra volt, mire AnnaEmese felébredt. ígyhát semmi kétségem nem lehet afelől, hogy kialudta-e magát, mert minden bizonnyal igen, eleget pihent.
3/4 1 körül volt, amikor a futár a kapucsengőn felcsengetett, én az ajtóhoz mentem, de a futár még nem ért fel a lakáshoz, a másodikra. amíg az ajtónál várakoztam, addig visszanéztem a szobába; néztem, mit csinál a Kislányom. ekkor lettem arra figyelemes, hogy térden áll, és néhány "lépést" mászva tesz meg.
elérkezett hát ez a pillanat is: újabb szintlépés következett: még több figyelmet igényel a mi Picikénk, aki - most, hogy már mászik - egyre gyorsabb helyváltoztatásra képes.
már majdnem 11 óra volt, mire AnnaEmese felébredt. ígyhát semmi kétségem nem lehet afelől, hogy kialudta-e magát, mert minden bizonnyal igen, eleget pihent.
3/4 1 körül volt, amikor a futár a kapucsengőn felcsengetett, én az ajtóhoz mentem, de a futár még nem ért fel a lakáshoz, a másodikra. amíg az ajtónál várakoztam, addig visszanéztem a szobába; néztem, mit csinál a Kislányom. ekkor lettem arra figyelemes, hogy térden áll, és néhány "lépést" mászva tesz meg.
elérkezett hát ez a pillanat is: újabb szintlépés következett: még több figyelmet igényel a mi Picikénk, aki - most, hogy már mászik - egyre gyorsabb helyváltoztatásra képes.
felülés
csütörtökön, október 27-én este nehezen ment a gyerek lefektetése, épp ezért nem is kötöttem az ebet a karóhoz, azaz nem igazán erőltettem az alvást, hiszen láttam Anna Emesén, hogy esélyem sincs arra, hogy jobb belátásra bírjam, és elaltassam. játékkal ütöttük el az időt. pontosabban: Manó a játszószőnyegen, illetve annak környékén tett-vett, én pedig a laptop-ot babráltam. egyszer csak ara lettem figyelmes, hogy a gyerek hangokat ad, mintha a figyelmem szeretné felhívni valami fontosra, így is volt. amikor ránéztem a Picurra, akkor ő már hatalmas mosollyal üldögélt, ahogyan a képen is látszik.
igen, ekkor, - a 7. hónap betöltése előtt egy héttel - ült fel először a Kislányunk!
frissítve!!!
végre elkészültem az első önálló felülés oldalba foglalásával is, ilyen lett:
 |
| felhasznált elemek: Karla Dudley (digi essentials) oscraps.com collaboration (Facebook) |
2011. november 3., csütörtök
7. hónap
igen, újabb hónap telt el a születése óta, most már 7 hónapos a Kislányunk!
 |
felhasznált elemek:
Anna Aspnes (artplay palette brushset no. 5) Bíró Ágnes - Sabee (cuddly baby) |
2011. november 2., szerda
babakutatóban
mivel a kutatóközpont közelében lakunk, ezért nem nagy áldozat átsétálnunk, hiszen csak 1o perc, és már ott is vagyunk.
a vizsgálatokon való részvétel önkéntes, és amint a baba jelét adja annak, hogy nem tetszik neki a helyzet, a vizsgálat véget ér.
szerencsére AnnaEmese az előző vizsgálatot is végigcsinálta és a mostaninál is jól viselkedett.
a mai napi vizsgálatról a mellékelt fotót kaptuk. :)
2011. október 26., szerda
terepen
a mai nap tanulsága: nem mindig nekem - mint szülőnek - kell eldöntenem, hogy mi a jó, mi a rossz a gyereknek. ne akarjam már előre jobban tudni, hogy Ő majd jól fogja-e magát érezni, vagy nem.
hogy miről is beszélek?
ez már az utolsó, negyedik félévem az egyetemen. havonta három egymást követő napon vannak előadások, és a mostani hét is sulis hét, de ma nem előadás volt, hanem kirándulás. mi, urbanista szakmérnökök a főépítész szakmérnökökkel közösen egynapos kirándulást tettünk Százhalombattára és Érdre. a mára tervezett programról az volt az első véleményem, hogy ilyen pici gyerek mellett kizárt, hogy véghezvihető legyen egy reggel 9-től este 8-ig tervezett program.
amikor megláttam a mostani programot, tudtam, hogy a Picur nem lehet nélkülem 11 órát. de a Kicsivel nem mehetek egyedül; csak akkor tudok részt venni ezen a túrán, ha hárman megyünk. de azonnal azon kattogott az agyam, hogy a Picinek biztosan rossz lesz a babakocsiban ülnie egész nap, vagy fázni fog, vagy melege lesz...stb.
tegnap arra döntésre jutottunk, hogy reggel útnak indul a család, és amíg a Picuron azt látjuk, hogy jól érzi magát, addig maradunk.
így is lett. és még mindig leesett állal ülök itt, hogy a Manó milyen nagyon jól viselte a mai napot. de nem csak hogy jól viselte, hanem úgy tűnt, hogy még élvezte is a mai kirándulást. tetszett neki a séta, a sok ember. olyannyira jól sikerült a mai nap, hogy majdem fél 7-ig maradtunk Érden.
szóval a mai nap eseményei után már kevésbé félek a december elejétől, amikor kis családunk elindul 9oo km távolságra síelni.
2011. október 21., péntek
babamuzsika
tegnap délelőtt babamuzsikán voltunk.
a kis csoport most 6 párból állt: 6 szülő és 6 gyermek volt jelen, illetve a foglalkozás-vezető.
mivel AnnaEmese nem üvöltötte végig a 3o perces foglalkozást, sőt még tetszett is neki, ezért - ha jó idő lesz, és időben sikerül felébredni - legközelebb is elmegyünk.
a kis csoport most 6 párból állt: 6 szülő és 6 gyermek volt jelen, illetve a foglalkozás-vezető.
mivel AnnaEmese nem üvöltötte végig a 3o perces foglalkozást, sőt még tetszett is neki, ezért - ha jó idő lesz, és időben sikerül felébredni - legközelebb is elmegyünk.
2011. október 6., csütörtök
hozzátáplálási tapasztalatok
amint arról már beszámoltam, szombaton kezdtük meg a hozzátáplálást, de ekkor még csak almalevet kapott a Kislányunk...
ma végre új alapanyaggal egészült ki az eddigi recept, kipróbáltam, hogy az alma milyen barátságban van az őszibarackkal. mivel az előző napok tapasztalata alapján elmondható, hogy a Bébinek túl savanyú még az édes alma is, ezért 1 őszibarackhoz csupán 1/4 almát adtam, és így turmixoltam össze a 2 komponenst.
így már jóval nagyobb sikert könyvelhettem el babaszakácsként töltött pályafutásom során, de van egy olyan érzésem, hogy lesz itt még küzdelem.
most, a hozzátáplálás megkezdésekor jövök rá arra, hogy jó szolgálatot fog tenni az a rengeteg előke, amiről azt hittük, teljesen felesleges belőle annyi.
- vasárnap összeturmixolva próbálkoztunk a Gyerekbe diktálni a gyümölcsöt,
- hétfőn reszelt alma volt a menü - de bármelyik változattal is próbálkoztam elég fancsali arcot vágott,
- kedden újítás következett: grillezett alma került a turmix kései közé, de ez sem hozta meg a kívánt eredményt,
- szerdán ismét nyersen turmixolt almával próbálkoztam...
ma végre új alapanyaggal egészült ki az eddigi recept, kipróbáltam, hogy az alma milyen barátságban van az őszibarackkal. mivel az előző napok tapasztalata alapján elmondható, hogy a Bébinek túl savanyú még az édes alma is, ezért 1 őszibarackhoz csupán 1/4 almát adtam, és így turmixoltam össze a 2 komponenst.
így már jóval nagyobb sikert könyvelhettem el babaszakácsként töltött pályafutásom során, de van egy olyan érzésem, hogy lesz itt még küzdelem.
most, a hozzátáplálás megkezdésekor jövök rá arra, hogy jó szolgálatot fog tenni az a rengeteg előke, amiről azt hittük, teljesen felesleges belőle annyi.
mozogj, anya!
E kísérletezésnek leginkább a mellékelt képen látható rágóka látta kárát, hiszen negyed órán belül legalább húsz alkalommal ért földet amiatt, hogy Anna Emese elkezdte élvezni a tárgyak leesését. Persze az is lehet, hogy nem csak a leesés foglalkoztatta, hanem az is, hogy végre sikerült engem is megmozgatnia minden alkalommal, amikor csak csőrike földet ért.
Szóval, a napjaink egyre kevésbé nevezhetők unalmasnak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)