2011. július 23., szombat

védőoltás - 3. hónap

Több mint 4 héttel ezelőtt kapta meg Kislányunk a két hónapos korban beadandó védőoltásokat, ezért most kedden ismét elérkezett az ideje annak, hogy látogatást tegyünk az orvosnál a 3 hónapos korban szükséges védőoltások beadása miatt.
Ez alkalommal is kértünk ajánlott oltást, most a rotavírus ellen, illetve beadásra került az egy hónappal ezelőtt kapott kötelező - DTPa+IPV+Hib - oltás emlékeztető oltása is.

Talán én lepődtem meg a leginkább azon, hogy gyermekünk milyen jól viselkedett a rendelőben.
Szerencsére a Kisbabánk a rotavírus ellen védelmet nyújtó anyagot szájon át kapta meg, így ekkor csak grimaszolt és alig akarta lenyelni a – gondolom – rossz ízű folyadékot. Fellélegeztem, hogy ez alkalommal nem 2, hanem csak 1 tűszúrást kap.
Mielőtt a kötelező oltást a bal combjába megkapta, Anna Emese még mosolygott, de a szúráskor sem sírt, csak kérdőn, lélegzetét visszafolytva nézett. Miután a doktornő végzett az injekció beadásával, a Picur újra mosolyra húzta a száját, mintha semmi sem történ volna.
Tehát az orvosnál töltött kb. negyed óra alatt a Kisbabánk csendben volt, sírásnak nyomát sem éreztem.

Hála istennek a mostani alkalommal is elkerülte Kislányunkat a láz. Bár azt nem mondhatom, hogy Bébike most sem volt nyűgös, de én az esti nyugtalanságot nem az oltásnak, hanem az időjárásnak tudom be, hiszen akkor éjjel nem viccelt a vihar; hihetetlen villámlások, dörgések voltak, de a Picur akkor már békésen szundikált az ágyában. Még mosolyogtunk is egy keveset azon, hogy a kis szervezete éjszaka mintha nem érzékelné a kinti időjárást, a nyugodt alvását nem zavarhatja meg holmi villámlás, vagy mennydörgés. De csak addig mosolyogtunk ezen, míg a villámlással egy időben meg nem érkezett a legnagyobb dörgés. Ettől még mi is összerezzentünk, és erre már Manóka is felébredt. De gyorsan megnyugodott, evett is egy keveset, majd hajnalig folytatta a szundítást.

Ma már nyugodtan mondhatom, hogy a mostani oltást is minden gond nélkül vészeltük át.

2011. július 11., hétfő

irány a szabad levegő!

Az időjósok beharangozták, hogy a szombati nagy meleg vasárnapra tovább fokozódik. Így is lett, hiszen megdőlt az 1927-ben Szegeden mért 37,5 °C-os napi országos rekord, mivel Túrkevén 39,1 °C-ot mértek. Budapesten pedig a 2002-es 36,2 °C-os hőmérsékleti napi maximumcsúcsnál is melegebbet, 38,4 °C-ot mértek.

Mivel szélcsendes időben a lakásban megreked a meleg, és még a kereszthuzat sem segít megmozdítani a benti levegőt, úgy döntöttünk, végre itt az ideje elhagyni Budapestet, és megcélozni a Velencei-tavat.
Nekünk, felnőtteknek jól esett elszakadni a várostól, és biztos vagyok benne, Picurkánk sem vette rossz néven, hogy nem a 4 fal között tölti élete eddigi legmelegebb napját. Amikor leértünk Velencefürdőre, nem a partra, hanem a nyaralóba indultunk, ahol a hatalmas diófa árnyéka biztosított helyet a letelepedésre, itt próbáltunk hűsölni, pihenni, és csak estefelé mentünk a víz közelébe, ezzel sikerült kiküszöbölni a nagy meleget és a sok strandolót.

Bár nap közben próbáltunk árnyékban maradni, ennek ellenére mégis sikerült egy kicsit módosulnia eddigi bőrszínünknek és végre látszik, hogy nem csak a lakásban, irodában töltjük napjaink, hanem néha kimozdulunk a szabad levegőre is.

Kislányunk életében ez volt az első teljes nap, amit a természetben töltött, de feltételezem, idén nem ez volt az utolsó alkalom.

2011. július 9., szombat

meleg van, inni kell

Most, hogy nagy a meleg, nem csak mi, felnőttek szomjazunk meg sűrűbben, hanem a család legkisebb tagja is, aki egyelőre csak anyatejjel táplálkozik. Vajon nyáron is elég számára az anyatej, mint folyadék?
„Igény szerinti szoptatásnál nem igényel folyadékpótlást a baba, hiszen az első tej kiváló szomjoltó, de mindig meg kell szoptatni, amikor kéri.” (Miért sír a baba? http://babafalva.hu/miert-sir-a-baba/)
Mivel a mi Babánk igény szerint szoptatott csecsemő, így az anyatejen kívül biztosan nincs szüksége folyadékpótlásra, ezért megfogadtam, a Picur fél éves koráig nem kap semmi mást, csak anyatejet.
Azonban a mai nagy meleg keresztülhúzta a számításaim…
„A jól szopó csecsemők folyadékszükségletét az anyatej általában teljes mértékben tudja fedezni. Ez alól csak a kimondottan meleg időszakok vagy a fokozott folyadékvesztéssel járó lázas, hasmenéses megbetegedések időszaka kivétel. Ilyenkor a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőt felforralt és lehűtött vízzel vagy babavízzel szabad és kell is kínálni.” (Mit igyon a baba? Hőség és folyadékpótlás; Baba Magazin, 2011. július. 29. old.)
Úgy gondolom, – legalábbis eddig úgy gondoltam, – hogy az anyatej a kánikulában is „tudja a feladatát”, és szomjoltóként működik, de a mai forróság bebizonyította, hogy ez nem így van.
„A szükséges folyadékigényt a gyermek testsúlyának arányában szokták megadni, ami átlagosan 15%. Ez azt jelenti, hogy testsúly-kilogrammonként 150 ml folyadékra van szüksége a kicsinek.” (Mit igyon a baba? Hőség és folyadékpótlás; Baba Magazin, 2011. július. 29. old.)
Ezek alapján elképzelhetőnek tartom, hogy nem tudom a most 6 kg-os Babánknak a 900 ml folyadékot anyatejjel biztosítani, azaz nem elég a Picinek, ha csak a hígabb, vizesebb állagú első tejből kortyol. Így ma – mivel már semmi mást nem tudtunk kitalálni – felforralt, majd lehűtött vizet adtunk a Kisbabánknak, aki láthatóan megnyugodott a néhány kortynyi italtól. Most már úgy gondolom, hogy a kánikulában a folyadékpótlásként szolgáló víz mégsem az ördög műve.

2011. július 8., péntek

a ruha teszi?

Szeretem meghallgatni, elolvasni a baba érkezéséhez kapcsolódó véleményeket, mert úgy érzem, minél több helyről jutok információhoz, annál jobban tudok véleményt alkotni abban a témában, amiben bizonytalan vagyok.

Nem túl régen találkoztam egy blogbejegyzéssel, ahol a várandósok öltözködéséről fejtette ki véleményét a posztoló. Azonban a bejegyzés legutolsó bekezdésén nem tudok szó nélkül átsiklani.
„Ui: a kórházi pakkomban van szemceruza és szempillaspirál, nappali ruhaként leggings+tunika kombinációkban gondolkodom. Nem vagyok hajlandó hálóingben mutatkozni senki előtt.”
Hogy én erről hogyan gondolkodom?

A kórház által szervezett szülésre felkészítő tanfolyamon biztos nem véletlenül hangzott el, hogy a kórházi csomagba mindenképp bele kell kerülnie szoptatós hálóingnek, vagy pizsamának.
A kórházban szerintem azért vannak a „betegek” ilyen hálóruhában, mert szülés után – amikor a gyermekágyi időszak kezdődik, – ez a legkényelmesebb öltözék, épp ezért úgy gondolom, hogy a kórházi személyzet már hozzászokott a pizsamák és hálóingek látványához, bennük biztos nem vált ki megrökönyödést, ha az anyuka nap közben is ilyen szerelésben mutatkozik.

A posztoló szemében talán igénytelennek tűnhetek, de én szemceruzát sem csomagoltam magamnak a kórházban eltöltendő napokra. Sőt, eszembe sem jutott, hogy az lesz majd a kórházban a legnagyobb problémám, hogyan nézek ki abban a csodálatos 3 napban, amikor a Picurral, élete első napjain kettesben lehetek.

A családba érkező kis jövevény is látni fog álmosan, smink nélkül, hálóingben/pizsamában, ő nem azért fog jobban szeretni, mert mindig tökéletes a sminkem és kifogástalan az öltözékem.

A „Nem vagyok hajlandó hálóingben mutatkozni senki előtt.” kijelentés nem tudom, mit takarhat pontosan, de feltételezem, hogy a bejegyzést készítő kényelmes pizsamában, vagy hálóingben alszik otthon, bár elképzelhető, hogy tévedek.

Persze a szerzővel egyet értek abban, hogy nem mindegy mit veszünk magunkra, hiszen kihathat(hat) a viselkedésünkre is, hogy valamiben jól érezzük-e magunkat. És ha számára a leggings és a tunika kényelmes (hangsúlyozom: kényelmes!!!), – bár kaphatók nagyon csinos pizsamák és hálóingek is, – akkor végül is nincs a kórházi ruhatárával kapcsolatban semmi kifogásom.

2011. július 7., csütörtök

a 3 hónapos korban végzett védőnői szűrővizsgálat

Picurkánk most vasárnap lett 3 hónapos, ezért a hét elején felkerestük a védőnőt, hogy elvégezze a 3 hónapos korban szükséges szűrővizsgálatot.

Hétfőn a védőnő egy közel fél órás találkozó alkalmával leellenőrizte a Kislányunk testi fejlődését, elvégezte a pszichomotoros és mentális fejlődés, a látás, valamint a hallás és beszédfejlődés vizsgálatát. A védőnő külön kihangsúlyozta, hogy Anna Emese hason fekve nagyon szépen – nem csak 45 fokban – emeli, tartja a fejét, és megállapította azt is, hogy barátságos, jókedvű és kiegyensúlyozott kisbaba.

A vizsgálat eredménye tehát továbbra is megnyugtató: Kislányunk fejlődésével minden rendben van.

2011. július 4., hétfő

babamasszázs

Mindenki tudja, hogy akár a svéd-, sport-, gyógy-, lávaköves-, nyirok-, talp- vagy bármilyen másik masszázsról is legyen szó, számtalan jótékony hatása van, és ez nem csak a felnőttek, hanem a legfiatalabbak, a kisbabák esetén is egyaránt helyt álló állítás.

Amióta elkezdtem készülni az anyaságra, azóta foglalkoztat, hogy milyen közös elfoglaltsággal lehet gazdagabbá tenni, „színesíteni” a szülő-gyermek kapcsolatot. A kisbabával együtt folytatható tevékenységek kiválasztásában is szeretnék racionális lenni, azaz utánajárni a lehetőségeknek, majd a hallottak, látottak alapján döntést hozni. Így igaz ez a babamasszázzsal kapcsolatban is, hiszen azért szerettem volna elsajátítani, mert meggyőződésem, hogy ez többféle szempontból is hasznos és jó lehet.

Azonban van néhány dolog, ami arra késztetett, hogy ne csupán könyvből, hanem – ha van rá mód, – inkább tanfolyamon sajátítsam el a babamasszázs fogásait. Hogy mi volt ez a néhány dolog?
- A családtól ajándékba kapott vékonyka, babamasszázzsal foglalkozó füzet úgy éreztem, nem nyújt kellő alapot ahhoz, hogy a Kislányunkon magabiztosan merjem alkalmazni a bemutatott fogásokat, hiszen az egyes fogások próbálgatása során rengeteg kérdés merült fel bennem.
- Szerencsére már véget ért, de volt egy időszak, amikor a Picur esténként nyűgösebben viselkedett, talán ez lehetett az a rejtélyes kólika, amit hascsikarásnak is neveznek. E nyűgösséget szerettem volna orvosolni, ezért kezdtem el jobban beleásni magam abba a kérdésbe, hogy mi is a babamasszázs és hol van a lakásunk környékén a legközelebbi lehetőség a megtanulására.

A babamasszázs tanfolyamok felkutatása során sikerült rábukkannom egy közeli helyre, ahol a 3 fős kis családunk mindkét felnőtt tagja lehetőséget kapott a masszázsfogások lépésről lépésre történő megismerésére.
Megjegyzés: Igaz, ez nem a szülőknek szóló babamasszázs tanfolyam volt, hanem babamasszázs oktató képzés, így más család rajtunk kívül nem is volt, mi szolgáltunk mintául a tanulók számára, azaz rajtunk mérték le, hogy hogyan viseli kisbabánk az általunk elsajátított fogásokat.
Az egymást követő napokon lévő, megközelítőleg háromnegyed órás foglalkozásokból álló, 3 alkalmas tanfolyam családias légkörben folyt: az első két napon hármunkkal együtt heten voltunk, a legutolsó, harmadik napon egy másik háromtagú család is csatlakozott kis csoportunkhoz.
A foglalkozások során Kislányunk szinte végig nyugodtan, jókedvűen viselte a kényeztetést, és csak a legutolsó alkalommal, a teljes testre kiterjedő, közel félórás masszázs vége felé kezdett kicsit feszengeni, de ez a mozgolódás talán nem is a masszázs, hanem az időjárás szeszélyességének számlájára írható, hiszen a Babánk nyugtalansága az óra előtt és után is érezhető volt.

Most, hogy a tanfolyam véget ért, új program lépett be családunk napirendjébe, és ez nem más, mint a szülőre és a gyermekre, valamint a közöttük lévő kapcsolatra is pozitívan ható babamasszázs.