2011. április 17., vasárnap

ismerkedés az egészségüggyel

A kórházból április 6-án jöttünk haza. A 6-a óta eltelt idő alatt több egészségügyi dolgozóval is megismerkedtünk.

Az első "látogatóra" nem kellett sokat várni, hiszen másnap, csütörtökön már jött is a gyermekorvos, aki megnézte, hogy a Picivel minden rendben van-e. A doktornő a Baba ellátásával kapcsolatban adott néhány jó tanácsot és azt is megtudhattuk, hogy a Pici születését követően kiváltott gyógyszerek mire jók.
Péntekenként a védőnővel találkozunk, aki egy hónapon keresztül heti rendszerességgel jön, így őt már kétszer is láthattuk. Ő is elmondta a Picurral kapcsolatos aktuális dolgokat, teendőket. A védőnő figyelemmel kíséri a Kislányunk fejlődését és heti súlygyarapodását is.
E hét szerdán megtudtuk, hogy hol van a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet. Sajnos a 3 épületből álló intézményben nem egyszerű a tájékozódás, mivel eléggé zűrzavaros a tájékoztatási rendszer. De végül, az orthopédiai osztály telefonos segítségével valahogy csak sikerült megtalálni az orthopédiát, ahová csípőszűrés miatt kaptunk beutalót. Szerencsére az orvos még ultrahangos vizsgálattal sem talált elváltozást a Picinél, de 4 hónapos korában vissza kell  mennünk, hogy valóban minden rendben van-e.

Már eddig is sejthető volt, de mostanra bizonyossá vált, hogy anyuka legyen a talpán, aki eligazodik a rengeteg információ között, hiszen mást mondanak a különféle baba-mama újságok, más információkkal indít útnak a kórház, mást mond a gyermekorvos és mást mond a védőnő is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése