Végre ezen is túl vagyunk!
Már elég régóta szerettük volna megtekinteni a szülőszobát. A szülőszoba látogatást egyszer már majdnem megejtettük, de akkor annyian szerettek volna bejutni, hogy már cipővédő sem jutott nekünk. Akkor még bőven ráértünk, így inkább nem nyomorogtunk, tudtuk, hogy lesz még alkalmunk megtekinteni azt a helyet, ahol Picúrkánk majd a világra jön.
Igaz, most sem nem ment egyszerűen a szülőszobába bejutás, hiszen több, mint egy órát kellett várakoznunk az osztály bejárata előtt. De végre nem volt tömeg. Sőt! Kettesben - egy kórházi dolgozó vezetésével - nézhettük meg a szülés/születés helyét, és tudhattunk meg a szülésről néhány plusz infót.Most már tudjuk, hogy hol kell jelentkezni, ha megindul szülés, láttuk a vajúdószobát, valamint betekinthettünk a hagyományos és az alternatív szülőszobába is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése