2011. november 14., hétfő

mászás

úgy tűnik nálunk minden nagy pillanat az alvással van összefüggésben. így volt ez ma is.
már majdnem 11 óra volt, mire AnnaEmese felébredt. ígyhát semmi kétségem nem lehet afelől, hogy kialudta-e magát, mert minden bizonnyal igen, eleget pihent.
3/4 1 körül volt, amikor a futár a kapucsengőn felcsengetett, én az ajtóhoz mentem, de a futár még nem ért fel a lakáshoz, a másodikra. amíg az ajtónál várakoztam, addig visszanéztem a szobába; néztem, mit csinál a Kislányom. ekkor lettem arra figyelemes, hogy térden áll, és néhány "lépést" mászva tesz meg.
elérkezett hát ez a pillanat is: újabb szintlépés következett: még több figyelmet igényel a mi Picikénk, aki - most, hogy már mászik - egyre gyorsabb helyváltoztatásra képes.

felülés

hű, de nagyon régen rukkoltam elő új, érdemi bejegyzéssel, pedig mostanában nem igazán mondható el a napjainkról, hogy unalmasak lennének.
csütörtökön, október 27-én este nehezen ment a gyerek lefektetése, épp ezért nem is kötöttem az ebet a karóhoz, azaz nem igazán erőltettem az alvást, hiszen láttam Anna Emesén, hogy esélyem sincs arra, hogy jobb belátásra bírjam, és elaltassam. játékkal ütöttük el az időt. pontosabban: Manó a játszószőnyegen, illetve annak környékén tett-vett, én pedig a laptop-ot babráltam. egyszer csak ara lettem figyelmes, hogy a gyerek hangokat ad, mintha a figyelmem szeretné felhívni valami fontosra, így is volt. amikor ránéztem a Picurra, akkor ő már hatalmas mosollyal üldögélt, ahogyan a képen is látszik.
igen, ekkor, - a 7. hónap betöltése előtt egy héttel - ült fel először a Kislányunk!

frissítve!!!
végre elkészültem az első önálló felülés oldalba foglalásával is, ilyen lett:

felhasznált elemek:
Karla Dudley (digi essentials)
oscraps.com collaboration (Facebook)

2011. november 3., csütörtök

7. hónap

igen, újabb hónap telt el a születése óta, most már 7 hónapos a Kislányunk!

felhasznált elemek:
Anna Aspnes (artplay palette brushset no. 5)
Bíró Ágnes - Sabee (cuddly baby)

2011. november 2., szerda

babakutatóban

nagyjából egy hónappal ezelőtt már jártunk a babakutatóban, azaz a Közép-európai Egyetem Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpontjában, ahol hozzájárulhatunk a kisbabák fejlődéséről való tudás gazdagításához.

mivel a kutatóközpont közelében lakunk, ezért nem nagy áldozat átsétálnunk, hiszen csak 1o perc, és már ott is vagyunk.

a vizsgálatokon való részvétel önkéntes, és amint a baba jelét adja annak, hogy nem tetszik neki a helyzet, a vizsgálat véget ér.
szerencsére AnnaEmese az előző vizsgálatot is végigcsinálta és a mostaninál is jól viselkedett.

a mai napi vizsgálatról a mellékelt fotót kaptuk. :)