2015. július 8., szerda

carpe diem

Olyan gyorsan telik az idő; Laura éppen csak most született, de már el is múlt 1 éves. Hihetetlen, mire elég egy év - megerősödött és tartja a fejét, forog hátról hasra, kúszik, mászik, ül, áll, lépeget a kanapénál, vagy egy széket maga előtt tolva, tapsol, integet, mutat, ha zenét hall táncol, mosolyog, kacag és a nővérével cinkosan nevet, előbújtak a fogai, egyre több mindent eszik és még van sok olyan dolog, ami apróságnak tűnik, de a kislányunk életében egy olyan állomás, ami szükséges a további fejlődéshez, tapasztalatgyűjtéshez.
Úgy érzem, minden egyes napot ki kell élvezni, mert a jelenlegi pillanatokat nem lehet visszahozni.
Ami elmúlt, amiről lemaradtunk, azt már végérvényesen eltűnt, de ami még vár ránk, az úgyis eljön, nem kell semmit sürgetni.
És igen, a fenti gondolatokra néha emlékeztetnem kell magam.

2015. június 12., péntek

vakáció!!! - 1. nap

Igen, itt a nyár, a meleg, napsütéses idő.
Igaz, ma még nem sikerült 1o:oo-ra odaérni a Szent István Parkba, de remélem, a nyári szünet további részében sikerül korábban kelni és (szinte) mindenhová időben odaérni. De végül megjelenni és találkozni a többiekkel, és egy árnyékos, füves területen leheveredni. Dél körül Laura elaludt, jót pihent a nyárra vett, sport babakocsiban, aminek szinte vízszintesre dönthető háttámlája van.
Kora délután indultunk el hazafelé, de előtte még ebédeltünk egyet hármasban, majd - a nyári szünet első napjának tiszteletére - fagyiztunk is.
Hogy legyen a napban még valami változatosság, hajóval jöttünk haza. A Jászai Mari térről 22 perc alatt értünk Várkert Bazár megállóba. Igaz, időben nagyjából ugyanannyi ideig tartott, mintha villamossal és busszal jöttünk volna, de nem volt tömeg, nem kellett átszállással bajlódni.
Összegzésképp elmondható, hogy a szünet első napja remekül sikerült! Szuper napunk volt!

2015. május 2., szombat

edzésterv

Amint azt az előző bejegyzésben is említettem, több általam kiszemelt futóesemény is van az idei évben. Jelenleg a 2 hét múlva esedékes következő vernyemre próbálok edzeni. :) De hogy ne a saját fejem után menjek, csatlakoztam a Facebookon a DK-hoz, ahol hetente megjelenő edzésterv szerint lehet készülni a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála különböző távjaira.

2015. április 22., szerda

első futóverseny kétgyerekesként

Sosem tudtam futni, a suliban is mindig sikerült valahogy ellógnom a tesiórákon a futásokat.
2012-ben, a nagyobbik kislányom 1 éves korában kezdtem el megtanulni futni; 6 hét alatt 5 km-es edzésprogram alapján kezdtem a mozgást, abban az évben voltam egy 5 és egy 7 km-es versenyen, illetve többször voltam Szigetfutáson is a Margitszigeten, valamint néhányszor jártam a Nike Futóklubban is.

2012 telén tele voltam bizonytalanságokkal:
  • ha már sikerült lefutnom az 5 km-t, akkor hogyan tovább? Fussam az 5 kiliket, vagy növeljem a távot?
  • hogyan öltözködjek télen a futáshoz?
A kérdéseim blokkoltak, ezért télen talán csak egyszer futottam. Tavasszal kezdtem újra futni és szerdánként ismét eljártam a Margitszigetre, a Futóklubba. 2013. őszén, az utolsó őszi Futóklubos eseményen már úgy vettem részt, hogy tudtam, nemsokára bővül majd a családunk. Tavaly nyáron meg is született a második kislányunk.
Idén tavasszal vettem elő újra a futócipőt és most hétvégén futottam a Minicittán 2,5 km-t, illetve a családommal együtt indultunk a 700 m-es családi futáson. A szombati esemény nagyon feldobott, hiszen gyönyörű idő volt, bár, kissé hűvös, ismerősökkel is találkoztam, illetve az is örömmel töltött el, hogy gond nélkül megbírkóztam a 2,5 km-es távval.

2,5 km lefutása közben
a családi futáson

Most nagy bennem a lelkesedés, mert a közeljövőben több futóverseny is van, amin részt szeretnék venni.

2015. április 14., kedd

mosható tisztasági betét

Régóta használok tisztasági betétet, de még csak most hallottam arról, hogy létezik nem csak egyszerhasználatos, hanem mosható is, olyan, ami öntapadó csík nélkül is a helyén marad, nem csúszik el.
Az interneten "jött szembe" Tündesz blogja, ahol részletesen meg lehet nézni az általa készített tisztasági és egészségügyi betéteket, ill. ezek árait. A megrendelést le lehet adni egy, a blogról letöltött űrlapon, vagy e-mailben is. Tündének van Facebook oldala is, ahol szintén sok információ megtalálható.



Én 6 db mini tisztasági betétet rendeltem, fehér, ill. mintás dekoranyaggal készültet. A készítő több egészségpénztárral is szerződésben áll, így ezek az egészségpénztárnál elszámolható termékek.
Tudom, magától értetődőnek kellene lennie, hogy egy szolgáltató pontos, kedves, megbízható, ügyfélbarát legyen, aki mindenre kiterjedően tájékoztat a megrendelésről és annak menetéről, de sajnos - sokszor tapasztalom - ez nem általános. A Tündével folytatott levelezés alapján elmondhatom, hogy példaértékűnek tartom azt, amit és ahogyan csinál.
De nem csak itt, a blogon szeretném ezt elmondani, hanem Az Év Anyavállalata 2015. indulói között egy szavazattal is meg szeretném erősíteni Tündét abban, hogy nagyszerűen csinálja azt, amit csinál.