2013. június 30., vasárnap

itt a nyár

Bár kissé elhúzódott a bölcsődei beszoktatás, de nem azért, mert a gyerek nehezen viselte az elválást, hanem inkább a félelem miatt.

Mivel szeretek tiszta lapokkal játszani, ezért a gyermekem gondozója tisztában volt vele, hogy Anna velem kizárólag cicivel alszik el. Talán ezért volt az, hogy közel 3 hétig jártam be a bölcsibe délre, így, ha nem aludt el a Kislányom, fél 1, háromnegyed 1 körül mindig megkaptam a gyerekem, persze, addig, amíg délre visszamentem, egyszer sem aludt el a gyerekem. Kb. 3 héttel a bölcsikezdést követően határozott voltam és megmondtam, hogy majd csak alvás után fogok jönni. Több dolog miatt döntöttem úgy, hogy meg kell lépnem ezt a lépést:

  • első dolog, az én önzőségem. Mivel 3 hete nem tudtam rendesen ebédelni, mivel délben mentem vissza a gyermekemért.
  • már nagyon sok időnek tűn számomra és mások számára is ez a 3 hétig tartó beszoktatás.
  • mivel Annát mindig úgy kaptam meg, hogy nem sírt, hiszen mindig könnyen meg tudják nyugtatni a gondozók, nem voltam ideges, mert tudom, jó környezetben van.
  • előző nap, amikor érte mentem, igaz ugyan, hogy nem aludt, de nem is zajongott, nem volt nyűgös. Én nem tartottam indokoltnak a hazaadást.
  • minden alkalommal legkésőbb háromnegyed 1-kor már vihettem is haza a gyermekem. E miatt nem éreztem, hogy bármiféle előrelépés is történne, csak egy helyben topogtunk.

Anap, amikor az altatás után megérkeztem, már azzal fogadtak, hogy gyönyörűen aludt a gyerekem, igaz, csak háromnegyed 2 körül aludt el, de elaludt.

A beszoktatás után már nem volt semmi gond, minden rendben ment. Igaz, reggelente a gondozóknak még karban kell bevinniük a Kislányom, de nincs sírás, egész nap jókedvűen játszik a többi gyerek között.

Úgy érzem, jó döntés volt bölcsibe adni a gyereket, mert jó társaságban, szerető környezetben tölti a hétköznapokat. Kicsit sem érzem azt, hogy megviselné őt a tőlem való napközbeni elválás, így nem aggódom, nyugodt vagyok.

De!

A 3 kerületi bölcsődében júliusban csak 1 bölcsőde működik, ami ügyeleti bölcsi szerepet tölt be.
Nem mondom, hogy nem félek a most következő 1 hónapnyi időszaktól, hiszen még csak 3 hónapja bölcsődés a Kislányom, és szinte teljesen úgy arcok fogadják majd, mivel a saját csoportjából egyik gyerek sem kért ügyeleti bölcsis elhelyezést, és a másik csoportból is csak 3 gyerek megy júliusban bölcsődébe.

No, majd kedden kiderül, hogy hogyan áll helyt a 2 éves gyermekem.